A Kiskőrös LC szervezésében az idei első Bozsik Tornát március 18-án rendezték meg. A Városi Sporttelepen kialakított játéktereken küzdöttek meg egymással a résztvevő csapatok.

-Hirdetés-

A megjelenteket Somlyai Péter a Kiskőrösi LC alelnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a centerpálya felújítási munkálatai miatt a fiatalok a B pályán és a műfüves játéktéren focizhatnak. A Bozsik Tornák idei sorozata az U11-es korosztály részvételével vette kezdetét, amelyre Bugacról, Kiskőrösről, Akasztóról, Szalkszentmártonról két egyesület, Dunapatajról, Hartáról, Kerekegyházáról, Kunszentmiklósról, Soltvadkertről és Izsákról érkeztek csapatok.

A kiskőrösi csapat

A program az MLSZ előírásai szerint zajlott le négy játéktéren, amely során a gyermekeknek 75-80 percet kellett a pályán tölteniük, így a résztvevők négy 18 perces mérkőzést játszottak. A mérkőzések 35×55 méteres játéktéren folytak, 5×2 méteres kapukkal. A kiskőrösi színeket ebben a korosztályban mintegy 20 gyermek képviseli Biácsi Gábor és Takáts Gábor edzők vezetésével. Ezen a napon ebben a korosztályban a kiskőrösiek Bordányban is pályára léptek egy csapattal, ahol a Kiemelt Bozsik Programban szerepeltek. A torna végén minden játékos csokoládét kapott, a legjobban teljesítő labdarúgók pedig oklevél elismerést vehettek át.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (94 db kép)
MEGOSZTÁS