A Kiskőrös LC szervezésében március 25-én az U7-es és az U9-es korosztályok számára rendeztek Bozsik Tornát. A Városi Sporttelepen a centerpálya felújítási munkálatai miatt a B és C pályán, valamint a műfüves játéktéren focizhattak a fiatalok.

Az említett két korosztály számára ez volt az idei első Bozsik Torna, ahol a résztvevőket a Kiskőrösi LC alelnöke, Somlyai Péter köszöntötte a megnyitó alkalmával. A sportvezető elmondta, hogy a Bozsik Tornákra Bugacról, Kiskőrösről, Akasztóról, Szalkszentmártonról két egyesület, Dunapatajról, Hartáról, Kerekegyházáról, Kunszentmiklósról, Soltvadkertről és Izsákról érkeztek csapatok.

-Hirdetés-

Az U9-es korosztálynál 20×40 méteres pályán, kézilabda kapukkal voltak a küzdelmek, amely során a csapatok 4×15 percet játszottak.

A kiskőrösi csapat

Az U7-es korosztály 10×20 méteres pályán focizott 2×1 méteres kapukra, ahol funino játék (4 kiskapura játék) is szerepelt a programban.

Az U9-es csapatok 7, az U7-es gárdáknál pedig 9 játéktéren folytak a küzdelmek és a nap során összesen mintegy 150 fiatal labdarúgó mutatta meg tudását, felkészültségét.

A kiskőrösi fiatalok az U7-es korosztályban Pásztor Gyula, az U9-es korosztályban pedig Sinkó Dorián és Bárány Mihály edzők irányításával léptek pályára.

A torna végén minden játékos csokoládét kapott, a legjobban teljesítő labdarúgók pedig oklevél elismerést vehettek át.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (113 db kép)
MEGOSZTÁS