Március utolsó hetében János vitéz 2023-ban címmel négy előadásos műsoros estet tartott a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az intézmény tanulóinak háromnegyede részt vett a munkában, hogy pedagógusaik segítségével igazi fesztiválhangulatot varázsoljanak a színpadra.

-Hirdetés-

A január óta tartó munka méltó megkoronázása volt a négy előadás, mely a Petőfi 200, TOP-5.3.2-17-BK1-2021-00004 azonosító projekt keretein belül valósult meg, „Műsoros est: János vitéz 2023-ban” címmel.

A délelőtti előadáson főként a nagycsoportos óvodások és óvodapedagógusaik, három estén át pedig a családtagok, rokonok, meghívott vendégek  töltötték meg színültig a nézőteret.

A címhez méltó módon a verses elbeszélés különböző jeleneteit mutatták be oly módon, ahogy azt 2023-ban képzeli el egy fiatal. Így láthattak a nézők koreográfiát a nyár slágerére, a Ki ez a lány-ra. Táncpárbajt a törökök és a magyarok között. A zsiványok az ABBA együttes híres zenéjére számolták a pénzüket, a francia király pedig fele királysága mellett a lánya felét is felajánlotta a János vitézzé avanzsált Kukorica Jancsinak.

Pillanatkép a francia királyi udvarból

Darth Vader ikonikus zenéjére vonultak be az óriások. A részeg tengerészeken kívül táncoltak a színpadon huszárok, boszorkák, szellemek, mazsorettek, Tündérország kapujának őrzői és maguk a tündérek is. Legvégül az „igazi” János vitéz emelte magasba az élet vizéből újjászületett Iluskáját.

A fináléra minden résztvevő visszaérkezett a színpadra, hogy büszkén és elégedetten mosolyogva fogadja a tapsot, mellyel fennállva mondott köszönetet minden este a lelkes és hálás közönség.

Iluska emelkedik ki az élet vizének habjaiból

A három esti alkalmat Lasztovicza László főigazgató nyitotta meg. Elmondta, hogy „az iskolára jellemző kreativitással, gyermekcentrikussággal, közösségépítéssel telt hónapok állnak a gyerekek, a munkatársak és a szülők mögött”. Ezért mindenkinek megköszönte a közös munkát, ami a különleges, lendületes előadások sikeréhez vezetett. Köszönetet mondott a Petőfi 200 Emlékbizottságnak, a Kiskőrösi Tankerületi Központnak, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának, valamint Kiskőrös Város Önkormányzatának.

A képeket Budai Adrienn, László Zsolt és a cikk szerzője készítették.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (183 db kép)
MEGOSZTÁS