Tavaly az autizmus világnapján a Kiskőrösi EGYMI pedagógusai kék palacsintát sütöttek a piacon. Idén pedig az autizmussal élő gyerekek által használt udvarrész falára – a világnap színével – kék falfestményeket készítettek diáktársaik. Az autizmus világnapja április 2-a, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy magának az autizmusnak a létére hívják fel a többségi társadalom figyelmét.
Kapcsolódó cikk
Április 2-án, az autizmus világnapján együtt dobban a sok kék szív
Április 2-án, az autizmus világnapján együtt dobban a sok kék szív
2007-ben az ENSZ nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává. Ennek a napnak az a célja, hogy a figyelem az autizmussal...

-Hirdetés-

Ezzel a mai nappal az a célunk, hogy az autizmust egy kicsit a középpontba hozzuk, az autizmussal élőkre irányítsuk a figyelmet” – nyilatkozta Takács Ildikó autizmus spektrumzavarok pedagógiája szakos gyógypedagógus, intézményvezető-helyettes.

Fontos, hogy a szakemberek minél előbb felismerjék az autizmusra utaló tüneteket, mert ez teszi lehetővé, hogy az érintett gyermek, személy időben a megfelelő ellátáshoz jusson.

„Ha az autizmusban érintett gyermek időben megkapja azt a fajta megsegítést, amire szüksége lehet, akkor nem, vagy jelentősen kisebb számban alakulnak ki olyan viselkedési problémák, amelyek később a közösségben való létezésüket nehezítenék. A környezet általában nehezebben fogadja el azt, akivel komolyabb viselkedésprobléma van” – mesélte.

Takács Ildikó közel 30 éve foglalkozik autizmussal élő gyerekek nevelésével

A korai felismerésben a szülőknek is nagy szerepe van. A legkorábbi tünetek egyike például, amire felfigyelhetnek, a közös figyelem és az érdeklődés megosztásának hiánya, körülbelül 9-10 hónapos korban. Például ha a szülő próbálja rámutatással felhívni a gyermek figyelmét valamire, akkor a gyermek nem követi a mutatás irányát, spontán nem mutatja meg szüleinek a neki tetsző dolgokat.

„Amit észrevehet még a szülő, ez leginkább óvodás korban jelenik meg, az az, hogy szociális kapcsolataik a kortársakkal eltérőek az átlagostól. Félrehúzódóan játszik a gyermek, illetve nagyon egysíkú a játéka, nagyon erősen ragaszkodik bizonyos rituálékhoz. Például az is problémát jelent számukra, ha eltérnek egy adott útvonaltól, a megszokott rutinoktól.”

Március 30-án délelőtt az Autizmus világnapjára készülve számos kék színű alkotás került a Kiskőrösi EGYMI udvarának egyik belső falára.
Kék világ festményt készítettek az autizmussal élők udvarának falára

 „Az idei projekt ötletgazdája Viedner Mónika utazótanári intézményegység-vezető volt, a kivitelezésben közösen munkálkodtunk. A koncepció csupán annyi volt, hogy bármi megjelenhet a falon, ami az autizmussal kapcsolatos és a gyermekséget visszatükrözi, hiszen az autizmussal élők is ugyanolyanok, mint bárki más, ezért lehet látni a falon: bicikliző, hintázó vagy éppen szaladgáló gyermeket. A falfestményt úgy készítettük elő, hogy jómagam előrajzoltam, mint egyfajta irányadás, mankó a gyermekeknek. 9-10 óra között a felső tagozatosok és a készségfejlesztő iskola diákjai jöttek megfesteni a nagyobb részeket, a fő alakokat, amit saját elképzelésük szerint ki is egészítettek számos figurával. A kicsiknek pedig az volt a dolguk, hogy virágokkal, szívecskékkel tegyék még izgalmasabbá a falfestményt. Az alkotói folyamat koordinálásában az csoportok, osztályok vezetői, pedagógusai, asszisztensei voltak segítségünkre. Mindenki élvezetesen vett részt a munkában.

Kültéri homlokzatfesték segítségével készült el a fali dekoráció, 29 méter hosszan

29 méter a kerítés hossza, körülbelül 27 méteren került fel rá felrajzolt motívum, melynek fennmaradó részét – 2 métert – a lelkes 4. osztályosok még kitöltötték saját elgondolásuk szerint. Azt igyekeztünk itt most megjeleníteni, hogy a maguk kékségében mégis mennyire színes lehet az autizmussal élők kis világa. Mennyi minden belefér. Így a rajzokon megjelenik: a természet, a játék, az ami körülveszi őket. Egyfajta ajándékként szántuk ezt az alkotást az autizmussal élők iskolai és óvodai csoportjának” – mesélte Ildikó. 

A rajzokon megjelenik: a természet és a játék is

A Kiskőrösi EGYMI-ben tanuló diákok 37%-a érintett autizmusban. Az óvodai csoportban és minden osztályban van legalább egy. Az utóbbi években egyre több ilyen zavarral élő gyermekkel találkoznak a szakemberek. Sokáig ismeretlen volt az autizmus. Az Esőember című film volt az, amely közelebb hozta a témát a hétköznapi emberek számára, eljuttatta a köztudatba. A tudomány ezen ága azóta sokat fejlődött és folyamatosan fejlődik napjainkban is, így egyre inkább finomodnak a diagnosztikus módszerek, ebből adódóan egyre több gyereknél diagnosztizálnak autizmussal való érintettséget.

„Ami igazán élvezetes volt, hogy közben az iskola ablakán, az autizmussal élők iskolai csoportjából figyelték a gyerekek, hogy mi történik itt kint. Volt olyan kisfiú, aki nagy elégedettséggel és mosollyal mutatta ki, hogy neki ez rendkívül tetszik. Az édesanyja is itt festett a résztvevők között, ez különös öröm volt számára. Ebbe a programba a szülők is bevonódtak, ami számos intézményi megmozdulásunk alkalmával tapasztalható és ezért hálásak vagyunk a szülőknek” – tette hozzá.

A festéshez szükséges alapanyagokat Viedner Mónika szerezte be, felajánlásból

„Nem hittem volna, hogy ennyire gazdag lesz ez az alkotás, hogy ilyen sok minden megjelenik majd a falon.  Ez nagy öröm! A visszajelzések nagyon pozitívak, sokak tetszését elnyerte ez a projekt. Többen a megajándékozottak közül érdeklődve szemlélték a kék művet, és már mosolyogva fotózkodtak is a fal előtt” – zárta gondolatait.

Az intézmény benti dekorálását pedig összekötötték a víz világnapi projektükkel 

Fotók: Sztojka Betti, Kutyifa Ilona 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (84 db kép)
MEGOSZTÁS