A vármegyei első osztályú bajnokság 18. fordulójában a Kiskőrös a Kiskunfélegyházát fogadta. Újra csak úgy, mint két héttel ezelőtt a Baját – most is Akasztón. A Kiskőrösi Városi Sporttelep felújítási munkálatai miatt. A hazaiak a múlt heti kunbajai mérkőzés után joggal bizakodhattak, míg a vendégek egy újabb sikerrel szerették volna megszilárdítani első helyüket a tabellán. A találkozón végül a két csapat közötti különbség most kijött és magabiztos vendég siker született.

-Hirdetés-

Már a tizedik percben előnybe kerültek a vendégek. Szűcs Dominik remekül tette be a labdát a középen befutó Nagy Dánielhez, aki jó tizenhat méterről lőtt Tóth Zoltán hálójába 0-1. A 28. percben nőtt kettőre a vendég előny. Oroszi Dániel szép cselek után lőtte ki a bal alsót 0-2. A 35. percben Kanyó János továbbítása után újra Oroszi került ziccerben. A Kiskunfélegyháza támadója két szép cselt is bemutatva a kapus mellett lőtt higgadtan a kiskőrösi hálóba 0-3. A 40. percben jutott el az első igazán nagy helyzetig a Kiskőrös. Tóth Ákos futott el jobb szélen majd szépen játszotta be magát a tizenhatoson belülre, ahol egy cselt bemutatva küldte rá a lasztit a vendég kapura. Kis Csaba azonban résen volt és védett. A 43. percben a jobb oldalon Magony futott el, majd beadását Oroszi fejelte fölé.

A második félidő elején megint zörrent a kiskőrösi háló. Oroszi Dániel újra cselekkel verte meg a kiskőrösi védőket. Majd úgy lőtte el a labdát a jobb felsőbe, hogy Tóth is tehetetlen volt. Igazán szép tekerés volt 0-4. Oroszi Dániel ezzel a góljával klasszikus mesterhármast ért el. Az 53. percben a középpályán Oroszi szerzett labdát majd higgadtan passzolt a középen érkező Kurgyis Kevinhez, aki közelről lőtt a hazai kapuba 0-5. Az utolsó 10 percben adódott még három lehetőség, amit fel lehetett jegyezni. A 80. percben hazai részről Petrovics Kevin lövését hárította a Kiskunfélegyháza portása. A 86. percben Kanyó János szabadrúgását tolta a felső lécre Tóth. A 88. percben jött össze a szépítés a hazaiaknak. Budai Áron jobb oldali beadása után Petrovics Kevin lőtt a vendég kapuba 1-5.

Kiskőrösi LC – Kiskunfélegyháza 1-5

Kiskőrösi LC: Tóth Z., – Nagy A., Gyenizse, Tóth Á., Amin Á., Petrovics, Budai, Andó (Amin A.), Torgyik, Szabó (Dulai), Bánszki technikai vezető: Kovács László

Kiskunfélegyháza: Kis, – Szűcs (Ábel), Nagy D. (Makány), Magony, Valkai, Oroszi (Nemesvári), Nagy V. (Szabó D.), Kanyó, Urbán, Kurgyis K., Huszka (Szabó P.) vezetőedző: Némedi Norbert

Kovács László technikai vezető – Kiskőrösi LC:
  • A mai mérkőzés azt kell, hogy mondjam majdnem katasztrofális volt. Amit megbeszéltünk a találkozó előtt védekezésben semmit nem tartottunk be. A Kiskunfélegyháza szerintem fél gőzzel megérdemelten győzött le minket ilyen arányban. A múlt heti mérkőzésünkkel ellentétben ez a találkozó ég és föld volt. Nagyon hullámzó a teljesítményünk. Minden második meccsen jó a hozzáállás és minden másodikon meg kritikán aluli. A második félidő második felében kezdtünk el jobban játszani, de hozzá kell tenni, hogy 0-5-ös állásnál a Kiskunfélegyháza is kicsit visszavett már. A találkozón kijött a heti edzésmunka. Ezzel arra akarok utalni, hogy nem volt a héten a megfelelő az edzéslátogatottság. További sok sikert kívánok a Kiskunfélegyházának.
Némedi Norbert vezetőedző – Kiskunfélegyháza:
  • Az őszhöz képest a Kiskőrös kerete egy kissé kicserélődött. És talán egy ilyen csapatépítős fázisban vannak. Nekünk meg most jelen pillanatban egy kész csapatunk van. És ez szerintem rányomta a mérkőzésre a bélyegét. Dominálni tudtunk mind a két félidőben. Viszonylag sok helyzetet is sikerült kihasználnunk. Abszolút nem lehetek elégedetlen. Szerintem ilyen arányú különbséggel is, megérdemeltük ma a győzelmet.
MEGOSZTÁS