A Varázslatos Magyarország átadta a 2022-es természetfotó pályázatának nagydíját, és megnyitotta idei fotókiállítását a Magyar Nemzeti Múzeumban.

-Hirdetés-

A Varázslatos Magyarország 14 éves történetében egyik legnívósabb helyszínén adták át a VM által és az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított díjat, A magyar természetfotó nagydíját. A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében április 4-én összegyűlt a magyar természetfotózás és természetvédelem színe-java, fotósok, a nemzeti parkok természetvédelmi szakemberei és természetszeretők töltötték meg a 300 fős patinás termet.

A 2022-es pályázati évad mezőnye ismét nagyon erős volt, a fotósok 9 pályázati kategóriában, csaknem 4000 fotóval versenyeztek, ezzel gazdagítva a VM több mint 40 ezer természetfotóval rendelkező képgalériáját. A pályázat büszkén vallja, hogy a VM az ország legizgalmasabb és legnagyobb kihívásokkal bíró fotós megmérettetése, hiszen a havi pályázatok mellett a résztvevőknek egész évadon át alkotniuk kell, és képeik legjavát kell benyújtaniuk, ha a képeikre kapott pontszámaik alapján a ranglista élére akarnak kerülni, és meg szeretnék nyerni A magyar természetfotó nagydíját.
Az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természet fotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett, a 2. helyen Kaszás Norbert, a 3. helyen pedig Kocsis Ferenc végzett.

Az est házigazdájaként a népszerű tévés műsorvezető, Gundel Takács Gábor kalauzolta végig a résztvevőket a gazdag, film- és képvetítésekkel tarkított programokon. Az eseményt a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, L. Simon László nyitotta meg, majd Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár és Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója köszöntötte a vendégeket.

A szakmai zsűri prominens tagjai, Máté Bence, Potyó Imre és Suhadya László természetfotósok, ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország Magazin főszerkesztője, Szilágyi Attila természetvédelmi szakember és természetfotós, valamint Tóth Zsolt Marcell természetfilmes mind megjelentek az esten, Gaál Péter munkájukat megköszönve egy-egy ajándékot adott át nekik, Keleti Éva fotóművész üdvözletét küldte.
A zsűri tagjai balról jobbra: ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország Magazin főszerkesztője, Tóth Zsolt Marcell természetfilmes, Máté Bence és Potyó Imre természetfotósok, Szilágyi Attila természetvédelmi szakember és természetfotós, valamint Suhadya László természetfotós.

Nagy bejelentéssel is készült a VM: új zsűritaggal bővül a 2023-as zsűrigárda Britta Jaschinski személyében. Az egyedülálló fotóriporteri stílusáról ismert természetfotós és fotózsurnaliszta korunk egyik legbefolyásosabb fotográfusa, aki számos nemzetközi díjat, köztük az év fotóriportere címet is elnyerte. Munkája során gyakran veszélyes helyzetekben, alkalmanként rejtve, titokban dokumentálja a vadon élő állatok és a természet ellen elkövetett bűncselekményeket. Képeiben egyaránt visszaadja a természet szépségét és törékenységét.
Britta Jaschinski Photographers Against Wildlife Crime címmel létrehozott egy nemzetközi fotós csoportot, melynek tagjai a képeikkel segítenek véget vetni a vadon élő állatok illegális kereskedelmének. A neves fotográfus jelenleg a német GDT természetfotós pályázat, a brit Wildlife Photographer of the Year és a World Press Photo pályázatok zsűritagja – 2023-tól pedig a Varázslatos Magyarország csapattagjának is tudhatjuk. Britta egy videóüzenetet küldött a magyar természetfotósoknak, amelyben elmondta, hogy milyen szempontok alapján fogja értékelni az alkotók munkáit.

A program egyik meglepetése és fénypontja volt, hogy a színpadon együtt láthattuk az ország nemzetközi szinten is jócskán elismert természetfotósait, akik valaha is megnyerték a Varázslatos Magyarország fődíját. Gundel Takács Gábor egy rögtönzött, kötetlen beszélgetést tartott Máté Bencével, Daróczi Csabával és Potyó Imrével, akik elhozták néhány izgalmas képüket is, hogy ezek készítésének kulisszatitkairól faggathassák egymást.

Gundel Takács Gábor beszélget Máté Bencével, Potyó Imrével és Daróczi Csabával

Az est második felében adták át a várva várt díjakat. A fő-és alkategóriák első három helyezettjének járó elismeréseket Gaál Péter alapító, a VM-mel 2022-ben közös pályázatott hirdető National Geographic Magyarország magazin színeiben ifj. Vitray Tamás főszerkesztő, az UNESCO Magyar Bizottság képviseletében Dr. Soós Gábor főtitkár, valamint a Theodora ásványvíz képviseletében van der Wildt Nikolett marketingigazgató nyújtották át. A Metrirep különdíját a tulajdonos (és egyben a VM pályázatának szakmai elnöke) Barbalics Nándor, a Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke, a naturArt különdíját pedig Fáth Péter adta át.

A fő és alkategória győzteseinek díjátadója után a közönség egy gyönyörű képvetítésben is gyönyörködhetett a ranglista 50-4. helyezettjeinek képeiből, majd a legizgalmasabb részhez elérkezve megtudhattuk, hogy kik kerültek a dobogó első három helyére.

A magyar természetfotó nagydíjának dobogósainak Gaál Péter, a VM alapítója és Kövesi Eszter ügyvezető adta át díjaikat. A 3. helyen Kocsis Ferenc végzett, aki az Arany Daru szobor bronz változatát kapta meg, a 2. helyezett, Kaszás Norbert egy ezüst szobrot vett át, a nagydíjat megtestesítő Arany Daru szobrot pedig Daróczi Csaba érdemelte ki, aki a VM-et immár hetedik ízben nyerte meg. Csaba győzelmének különlegessége, hogy idén kizárólag a kompakt kategóriában versenyzett, csakis mobiltelefonnal és GoProval készített képekkel, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy a jó természetfotó készítéséhez nem feltétlenül szükséges drága felszerelés, jó fotós szem viszont annál inkább.

A szobrokat, a Varázslatos Magyarország emblematikus daru logójára utalva, Dienes Szilárd szobrászművész tervezete és készítette, a nagydíjasok e mellett pedig átvehették Skerletz Zsófia festőművész akvarelljeit, amelyet a művésznő a fotósok képei alapján készített el.

Az Arany Daru szobor arany (1.hely), ezüst (2.hely) és bronz (3.hely) változata

A program zárásaként a látogatók megtekinthették a Múzeumban a 70 alkotó 209 képéből készült kiállítást. A tárlaton kiemelt helyet kapott A magyar természetfotó nagydíja első három helyezettjének portfóliója, de a különböző pályázati kategóriák győzteseinek képeivel is találkozhattak a résztvevők. A kiállításon egy reprezentatív válogatás mutatta be országunk tíz nemzeti parkjának varázslatos természeti világát.

A tárlat idén nyolc helyszínen tekinthető meg a fővárosban, illetve vidéki kiállítóhelyeken:
  • Magyar Nemzeti Múzeum
    2023. április 4. – május 4.
  • Gödöllői Királyi Kastély – IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál
    2023. május 5 – 22.
  • Magyar Mezőgazdasági Múzeum
    2023. május 22. – július 9. – Múzeumok Éjszakája: június 24.
  • Magyar Természettudományi Múzeum
    2023. július 10. – augusztus 18.
  • Kölcsey Központ, Debrecen – Virágkarnevál – Botanica Fesztivál
    2023. augusztus 18. – szeptember 16.
  • K16 Kortárs Galéria, Vác
    2023. szeptember 17. – október 17.
  • Flesch Központ – a Szigetköz Agórája, Mosonmagyaróvár
    2023. október 18. – november 15.
  • evosoft Hugary Kft, Infopark
    2023. november 17. – 2024. február 28.
DÍJAZOTTAK
A magyar természetfotó nagydíja

Daróczi Csaba
A magyar természetfotó nagydíja – 1. hely

1969-ben született Debrecenben, majd Püspökladányban nőtt fel. A természet iránti vonzalma már fiatal korában kezdődött, aztán a 90-es évek elején, a főiskolán került szorosabb kapcsolatba a természetfotózással. 1994-ben került Soltvadkertre, itt fedezte fel a Kiskunságot fotós szemmel, ami, azt vallja, még a mai napig is tart, hiszen a terület számára kifogyhatatlan a jobbnál jobb témákból. E gyönyörű tájat mutatja be Folyók gyermeke című, első könyve. Minden téma érdekli, ami élményt nyújt, és amiben esélyt lát egy jó kép készítéséhez. Szívesen vesz részt fotópályázatokon, ezeken szép sikereket ért már el, nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is. Csaba a Varázslatos Magyarország egyik legrégebbi versenyzője és kiemelkedő sikereket elérő fotósa. 2010 óta 247 pályázaton vett részt, és 683 képpel versenyzett. A 2020-as és 2021-es évben a zsűri tagjai között pontozta a versenyzők képeit. Már hatszor nyerte el a VM fődíját, majd 2022-ben az addig elért sikereiért megkapta A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíját. A 2022-es évadban ismét visszatért a versenymezőnybe, ahol rendhagyó módon kizárólag mobiltelefonnal vagy bridge-rendszerű géppel készített fotókkal versenyzett a kompakt kategóriában. Képeivel méltán nyerte el A magyar természetfotó nagydíját 2023-ban.

A Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből

1. Daróczi Csaba
2. Németh Lajos ifj.
3. Oláh Attila

Forrás, képek: vm-magazin.hu

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira