Hagyomány, hogy a 80. életévüket betöltött soltvadkerti lakosokat felköszöntik. Erre idén április 14-én került sor a Gyöngyház Kulturális Központ színháztermében az Egyesített Szociális Intézmény és Soltvadkert Város Önkormányzata szervezésében. Az ünnepi rendezvény jó hangulatát a Budapesti Operettszínház két színésze, Vásári Mónika és Csere László operettműsora biztosította, amit nagy örömmel fogadtak a jelenlévők.  

Temerini Ferenc, Soltvadkert város polgármestere megköszönte a sok munkát, fáradozást, amit az ünnepelt generáció tett a mi jövőnk, jelenünk érdekében. „Ki kell kérnünk az önök tanácsait, és meg kell fogadnunk azokat, amik a mai világban is hasznosíthatók, számítunk önökre a jövőben is. A fejlődésnek és a hagyománytiszteletnek meg kell találnunk az egészséges ötvözetét” – emelte ki a polgármester.  

„Isten éltesse önöket erőben, egészségben még hosszú-hosszú ideig!”

Temerini Ferenc, Soltvadkert város polgármestere
-Hirdetés-

Dr. Lacziné Ritter Andrea, a soltvadkerti Egyesített Szociális Intézmény vezetője egy kínai tanmesét osztott meg a jelenlévőkkel, amely a türelemre, a pozitív gondolkodásra és az elfogadásra irányult. „Amikor életünket kis dolgok megzavarják tudnunk kell, hogy sem a jó, sem a rossz nem tart örökké. Fontos, hogy tudjuk úgy megélni mindennapjainkat, hogy ne csak utunk végső értelmére, annak magyarázatára várjunk, hanem ragadjuk meg a szép pillanatokat és igyekezzünk elraktározni azokat annak érdekében, hogy lelkünk fagyos, magányos időszakában is adjanak melegséget” – emelte ki az intézményvezető.

„Ilyenkor biztos, hogy megállunk, ünneplünk, és fejet hajtunk a 80 év tapasztalata, bölcsessége, életútja előtt.”

– ezzel a gondolattal zárta köszöntő beszédét Dr. Lacziné Ritter Andrea.

Dr. Lacziné Ritter Andrea, a soltvadkerti Egyesített Szociális Intézmény vezetője

Vásári Mónika Szeleczky Zita-, és Jászai Mari-díjas színésznő egész életét a zene határozta meg. Az Operaház Gyermekkórusában énekelt 14 éves koráig, közben 7 évig hegedült. A gimnázium harmadik évében felvételizett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének tanszakára, ahol Fábry Edit volt a tanára. Pár évre rá felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakára.
Már a főiskola alatt játszott Debrecenben és Szegeden (Egy szerelem három éjszakája, Hair, Hegedűs a háztetőn). A főiskola után egy évet a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, utána a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol 21 évet töltött. Ezt követően 3 évig a Soproni Petőfi Színházban játszott. Jelenleg szabadúszó, vendégként tért vissza az Operettbe.

Vásári Mónika és Csere László

Csere László Jászai Mari-díjas színész, Magyarország Érdemes Művésze a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán kapott diplomát 1983-ban. Utolsó éves főiskolai hallgatóként ösztöndíjasa, majd tagja lett a Fővárosi Operettszínháznak. Az eltelt évek során szinte kivétel nélkül minden operett táncos-komikus szerepét eljátszotta klasszikus és revüoperettekben egyaránt, Magyarországon elsősorban az Operettszínház színpadán, külföldön főleg német társulatokban és turnészínházak előadásaiban.
Számos musical főszerepét alakította, szerepelt televíziós show-műsorokban, játékfilmekben, szórakoztató zenés műsorokban, fellépett nagyszabású koncerteken idehaza és Európa szinte valamennyi országában. Vendégszerepelt több alkalommal Izraelben, Japánban, Amerikában és Kínában is. 2009-bena Bajadér előadással tért vissza a Budapesti Operettszínház színpadára.

Az operettdalok közül többet is a színészekkel együtt, nagy örömmel énekelt a közönség

A vidám zenés operettműsort követően emléklappal és ajándékkal kedveskedtek az ünnepelteknek, amit Kárász András alpolgármester adott át a jelenlévőknek.  Az esemény végén a szervezők szeretetvendégséggel is készültek.

Kárász András alpolgármester adta át az ünnepelteknek az ajándékot

2023-ban 80. születésnapjukat ünneplő soltvadkerti lakosok:

Barcsik Imre, Barcsik Sándorné, Bartha Józsefné, Bozóky László Zoltánné, Császár Zoltán, Darányi Jánosné, Dr. Bodor Jenő Imre, Dr. Rohonczi Gyula, Dr. Schwarcz László, Dr. Szimonidesz Mária, Duchai János, Eiler János György, Fekete Ferencné, Font Józsefné, Frei Lászlóné, Gellén Győző, Gellén Márton, Gere Lajosné, Gszelmann Istvánné, Gusztos Imre, Hufnágel Ádámné, Hufnágel Ádám, Jeszenszki Jánosné, Kakuk Istvánné, Király Csaba, Kokrehel Katalin, Lenzsér Ferencné, Marosi Péterné, Mihók Pál, Nyerges Miklósné, Pál Lászlóné, Patocskai Ferencné, Rideg István, Ritter Imréné, Schautek Ottó, Szép Gyuláné, Szépkúti Imréné, Szerényi Józsefné, Takács Aranka, Török László, Tuska Istvánné, Vadász Béláné, Valenda László, Varnyú József, Veppert Sándorné.

Jó egészséget, és hosszú, boldog életet kívánunk az ünnepelteknek!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (73 db kép)
MEGOSZTÁS