Június 30-ig meghosszabbította a kormány az árstopokat – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely közölte azt is, idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés.

A miniszter jelezte azt is, hogy figyelik a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját.
A kormány az árak letörése érdekében új eszközt vezet be legkésőbb július 1-jétől: akciók meghirdetésére fogja kötelezni a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat – közölte a kormányszóvivő.

-Hirdetés-

Szentkirályi Alexandra elmondta: az inflációs adatok javulása a kormány intézkedéseinek köszönhetően már látható, de a kabinet az árak letörése érdekében egy új eszköz bevezetéséről döntött görög és francia példákat megvizsgálva.
Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, ilyen lehet például a baromfihús, a sajt vagy a kenyér, a péksütemény, a zöldség, a gyümölcs és a felvágott. Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni – ismertette.
Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik – közölte a kormányszóvivő. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, a tervek szerint az intézkedés legkésőbb július 1-jén lép életbe. Ha ennél előbb bevezetik, akkor még mindképpen életben lesz az árstop – magyarázta.

“Nem cél, hogy az élelmiszerláncok éppen ezekben az időkben érjék el történetük legnagyobb nyereségét, nincs helye ebben a nehéz időkben a nyerészkedésnek”

– fogalmazott.

Közölte azt is: szintén legkésőbb július 1-jétől lép életbe a fogyasztóvédelem és gazdasági versenyhivatal közös online árfigyelő rendszere, amely fokozza a versenyt és megakadályozza a túlárazást, hiszen a fogyasztók össze tudják majd hasonlítani az árakat.
Jelezte: az árstopok bevezetése óta több mint 6000 üzletet ellenőriztek a hatóságok és amíg marad az árstop, addig a vizsgálatok is folytatódnak országszerte. “Nincs pardon a trükközésre ezekben a nehéz időkben” – mondta, jelezve: fontos, hogy továbbra is minden kereskedő betartsa a szabályokat, mindenki az előírt mennyiségű készletet biztosítsa az előírt áron.

Gulyás Gergely egy kérdésre azt felelte: az üzemanyagok árstopjára vonatkozó javaslat egyelőre nincs a kormány előtt.

A pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvényével kapcsolatban hangsúlyozta, még nincs tervezet, tárgyalnak a pedagógusszakszervezetekkel, -érdekképviseletekkel a szabályokról. Arra a felvetésre, hogy négyezer tanár jelezte, felmond, ha elfogadják a státusztörvényt, Gulyás Gergely közölte: ma jóval több mint százezer tanár dolgozik Magyarországon, bár a négyezer nagyon nagy szám, nem is tenne jót az oktatásnak, de az a tanároknak csak 3 százaléka.
A kormány addig akar tárgyalni a pedagógusok érdekképviseleti szervezeteivel, amíg minden olyan kérdésben eljutnak egy elfogadható álláspontra, ahol van esély a megegyezésre. “Itt még nem tartunk” – mutatott rá, megjegyezve: nem állítja, hogy minden kérdésben megállapodás születhet. Az erről szóló javaslat parlamenti beterjesztésének így nincs kitűzött időpontja.

Az oktatás a gyerekekért van és nem a pedagógusokért

– hangsúlyozta, majd kiemelte, a diák érdeke, hogy csak a félév vagy a tanév végén távozhasson az intézményből az őt oktató pedagógus.
Hozzátette, fontos, hogy a pedagógusok tevékenységéhez megfelelő feltételeket biztosítsanak, ha pedig a baloldali európai parlamenti képviselők nem tennének meg mindent ez ellen, “előbb elérhetnénk a kívánatos helyzetet” a fizetések terén.


A kormány mérsékelni kívánja a gazdák kárát a tavalyi aszály miatt, ezért idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés – folytatta a miniszter.

Gulyás Gergely közölte: az öntözés költségeit a kormány átvállalja. Megjegyezte: tavaly egyedülállóan nehéz évet okozott az időjárás a mezőgazdaságban, idén azonban egyelőre kegyes volt a gazdákhoz.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány huszonöt termékkörre rendelt el behozatali tilalmat Ukrajnából – köztük a repcére, a napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, valamint egyes húsfélékre – június 30-ig. A más országokból behozott termékekre pedig kötelezővé tették az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszerbe való bejelentést.
Tranzitszállításokra továbbra is van lehetőség. A hatóságok zárral látják el a határon a szállítmányokat, amelyeket elektronikus eszközökkel és járőrökkel is nyomon követnek – ismertette.
Hozzátette, hogy Magyarország szívesen segít Ukrajnának, de a szolidaritás korlátja, hogy a magyar gazdaságot, különösen a mezőgazdaságot ez nem teheti tökre.
Elmondta: a kukorica behozatala hétezer százalékkal, a búzáé pedig ezer százalékkal nőtt 2021 és 2022 között. Ez különösen az ukrán határ menti országokban tette tönkre a mezőgazdaság értékesítési csatornáit. Minőségi kifogások is vannak az Ukrajnából érkező gabonával szemben, így pusztán azt vizsgálni, hogy a tilalomnak árfelhajtó hatása lehet, nem érdemes – hangsúlyozta Gulyás Gergely.


A kormány döntött arról, hogy a mikrovállalkozások számára az átlagfogyasztás felett 165 forintról 70 forintra csökkenti a kilowattóránkénti áramárat – közölte.

Elmondta: a korábban egyetemes szolgáltatásra jogosult mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztásig eddig is kedvezményes tarifát érvényesített a kormány, azonban e felett 165 forintot fizettek ezek a cégek kilowattóránként. Ezt most – a lakossági piaci árral megegyezően – 70 forint/kilowattórára csökkentik.

A csökkentés a legfeljebb 10 főt foglalkoztató, és legfeljebb 2 millió euró árbevételű mikrovállalkozások számára komoly segítséget jelent, az intézkedés a gazdaság működését, a kisvállalkozások nyereségességét jelentős mértékben elősegíti – hangsúlyozta a miniszter.

A kormány a rezsicsökkentés politikáját fenntartja, nagyon sokat tettünk és sokat fizetünk azért, hogy a lakossági fogyasztás az átlagfogyasztásig továbbra is változatlan áron történjen, ez közel 1500 milliárd forint idén – ismertette. Ugyanakkor azt is fontosnak tartja a kormány, hogy a gazdaságnak se kelljen elviselhetetlen terheket fizetnie és leginkább a kisvállalkozások működése függ az energiaáraktól.

Kapcsolódó cikk
Folytatódik a rezsicsökkentés: májustól felezik a gáz és az áram árát sok ezer fogyasztónál
Folytatódik a rezsicsökkentés: májustól felezik a gáz és az áram árát sok ezer fogyasztónál
Kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló, 2022 nyári kormányrendelet módosításáról. Ebben...

Forrás: MTI

MEGOSZTÁS
Írta: vira