A kiskőrösi KEVI Harangvirág Óvodájának udvar részén komoly fejlesztést hajtottak végre. Az intézmény saját költségvetéséből megújult az óvoda ezen területe, ami rekortán műanyag borítást kapott és udvari játékok is elhelyezésre kerültek.

-Hirdetés-

A beruházást április 22-én egy családi nap keretében avatták fel, amely során a gyermekek nagy örömmel vették birtokba és használták a megújult udvart és az udvari játékokat. A fejlesztésről az intézmény vezetője Tiriczné Szabó Szilvia elmondta, hogy a helyi Gardenor Kft. volt a kivitelező, de még apróbb munkálatok hátra vannak. Az udvar leglátványosabb eleme a játékvár, ami három csúszdás és két csoportnyi gyermek számára biztosít elfoglaltságot. Érdekességként említette meg, hogy kihelyezésre került egy teknős is, amibe belebújhatnak a gyermekek.

A műanyag burkolatról elmondta, hogy ütéscsillapító hatású gumiborítás, ami vízáteresztő. A családi napra nagyon készült az óvoda teljes személyzete és a szülők is, így egy közös összefogásnak köszönhetően valósult meg a program. Az intézményvezető köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, amely padok, sátrak kihelyezésével nyújtott segítséget. Kitartóan és lelkesen dolgozott a nap során a kislányok és anyukák hajával Patyi Anett, aki által csodás hajfonatok készültek. A csillámtetoválásért Turu Dávidnak és családjának jár köszönet, mert ez az ő támogatásuknak köszönhetően valósulhatott meg a gyermekek számára.

A sültkolbászt, a hozzávaló kenyeret és egyéb dolgokat Turancsik László és családja támogatásának köszönhetően fogyaszthatták el a jelenlévők, Kakuszi Zsolt és családja pedig a délelőtt folyamán palacsintával várta a gyermekeket. Az intézményvezető kiemelte, hogy nagyon sok tombolafelajánlás érkezett, Bolvári Zsolt és családja pedig futóbiciklikkel támogatta a rendezvényt. Természetesen minden családnak megköszönte a támogatást és a részvételt a családi napon, amely bevételéből udvari járműveket, mint motorok, futóbiciklik, kerékpárok kívánnak majd vásárolni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS