A Tázlári Citerazenekar fennállásának 45. évfordulója alkalmából rendeztek citerás találkozót – második alkalommal – 2023. április 22-én szombaton Tázláron, amelyen a környékbeli citeraegyüttesek, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola Énekkara, valamint a Tázlári Rozmaring Asszonykórus lépett fel. A műsor után vacsorával és tortával vendégelték meg a jelenlévőket. Az est folyamán közös citerajátékra, nótázásra és örömzenélésre is volt lehetőség. A program megvalósulását Tázlár Község Önkormányzata és magánszemélyek támogatták. 

A találkozóra Soltvadkertről, Kiskunhalasról, Akasztóról, Kecelről és Balotaszállásról érkeztek citerások, míg utolsóként az ünnepelt Tázlári Citerazenekar állt színpadra.
-Hirdetés-

Soltvadkert Város Citerazenekarát 1977-ben Duchai György alapította, aki a hangszerek készítője is volt. A zenekar kisebb szünetekkel azóta is töretlenül működik. 2020-ban a tagok megalapították a Kútágas Citerás Egyesületet, a zenekar pedig felvette a Kútágas’77 nevet. Az elmúlt években számos új taggal bővült a zenekar, elsősorban fiatalokkal. Feladatuknak tekinti a hagyományok megtartását, a környékbeli népdalok gyűjtését. Rendszeresen fellépnek a környező települések rendezvényein, de vendégeskednek a testvértelepüléseken is, mint a németországi Bodelshausen, az erdélyi Sarmaság, Torockó, és szoros a kapcsolat kikindai barátaikkal is Szerbiában. Soltvadkert rendezvényeit gazdagítja az évente megrendezésre kerülő Citerás találkozó is, amellyel egy régi szokást elevenített fel a zenekar. A zenekar jelenlegi vezetője: Duchai Judit.

A Kútágas’77 Citerazenekar

A Kiskunhalasi Népdalkör 2001-ben alakult meg, vezetője Sózó József 2007 óta tölti be tisztségét. Megalakulásuk óta a tagok szinte teljesen lecserélődtek. Kezdetben csak énekesek voltak. A citerások később csatlakoztak és muzsikájukkal színesítik műsorukat. Az évek múlásával énekelni szerető,  jó kedvű, szinte családias közösséggé váltak. A citeramuzsika kíséretével különböző tájegységről származó népdalcsokrokat tanultak és adtak elő. Zenészeik más hangszereken is muzsikálnak: szaxofonon, klarinéton, harmonikán de előkerülhet a hegedű, gitár és a dob is. Repertoárjukban: – Dunántúlról, – Tiszántúlról, – Délvidékről a  Vajdaságból,  – Alföldről, – boros dalok több tájegységről, – katona dalok, – Kiskunhalas környéki Szomjas-Schiffert György gyűjtéséből, és az – idősebb tagoktól tanult dalokat éneklik. Ha lehetőségük engedi, örömmel tesznek eleget a városi és a környékbeli felkéréseknek. Ezen előadásukban: – Nagy Zoli citerás tagjuk kedvenc dalaiból és – Alföldi dalokból adtak elő egy-egy dalcsokrot.

A Kiskunhalasi Népdalkör jelent meg legnagyobb létszámmal a rendezvényen 

Akasztó községben mindig is hagyománya volt népzenei kincsünk megőrzésének, melyről a hetvenes években fénykorát élő Páva-kör gondoskodott. Az elődök tiszteletének adózva 2013 decemberében merült fel az igény néhány fiatalemberben, hogy újra kellene éleszteni a népzene művelését Akasztón, egy új citerazenekar megalakításával. A zenekar névválasztása nem volt kérdés, mivel az első próba 2014. január 6-án, vízkereszt napján történt, ezért a Vízkereszt Citerazenekar nevet kapta. A lelkes kis csapathoz rövid időn belül többen is csatlakoztak, mely az évek folyamán alakult a jelenlegi felállássá. 2018-ban felmerült a gondolat, hogy egyesületként folytatják tevékenységüket, így azon év őszén meg is alakultak. Nyilvános próbáikat hétfőn esténként tartják, ahol garantált a jó hangulat. Taglétszámuk jelenleg 18 fő. Céljuk, hogy minél szélesebb körben szerettessék meg a népzenét, népszerűsítsék a citeramuzsikát. Vezetőjük: Rátkai Gyula.

Az akasztói Vízkereszt Citerazenekar

A keceli Bogárzó Citeraegyüttes 2013-ban alakult, akik rendszeresen fellépnek más településeken, de vendégszerepeltek már Romániában is.  Az együttest a Kecelen átfolyó Bogárzó patakról nevezték el. Minden tagjuk gyermekkora óta citerázik. 2019. november 30-án a KÓTA Aranypáva Térségi és Országos Népzenei Minősítőn arany fokozatot értek el. Vezetőjük: Molnár János.

A keceli Bogárzó Citeraegyüttes

A Balotaszállási Citerazenekar 1969-ben alakult. 1989-ben a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetésben részesült. A csoport az ország szinte minden táján fellépett, több alkalommal szerepelt külföldön is: Lengyelországban, Németországban és Szerbiában. Története során többször újult meg a zenekar, legutóbb 5 évvel ezelőtt, amikor ifjú citerások csatlakoztak a csoporthoz. Őrzik és ápolják az elődeik által megalapozott hagyományokat. 2022. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között átvették Balotaszállás Község Kulturális és Oktatási szakmai díját. Szerelemről szóló dalcsokorral mutatkoztak be. A zenekar vezetője: Oláh György.

A Balotaszállási Citerazenekar volt a legfiatalosabb csapat 

A Tázlári Citerazenekar 1978-ban alakult Horváth János vezetésével, aki 40 évig volt szakmai vezetője a csoportnak. Elsődleges feladatuknak a helyi rendezvények, műsorok, ünnepélyek színesítését tartják. A közös muzsikálás, valamint a hagyományápolás mellett fontos céljuk a közösségépítés, és annak magas szintű működtetése. A “Szomszédolás”  kezdeményezésével kívánt kapcsolatot építeni és ápolni a környező népzenei csoportokkal. Részt vettek nagyon sok megyei és országos bemutatón, valamint minősítőn, de felléptek egyéb rendezvényeken és külföldön is. Eddig két lemezük jelent meg, az egyik 2010-ben, a másik 2013-ban. A nehéz időszak után pár lelkes férfi csatlakozott hozzájuk, akik hangjukkal színesítik és erősítik a csoportot, sőt fiatal tagokkal is bővült a zenekar. Vezetőjük: Szalai Benő.

A 45 éves Tázlári Citerazenekar jelenlegi tagjai 

Szalai Benő, a Tázlári Citerazenekar vezetője így emlékszik vissza:
– 1982-ben ballagtam az általános iskolából, akkor megkért Horváth János tanár úr, hogy játsszak a zenekarban, de ’79-ben is volt egy fellépése a felnőtt zenekarnak, ahol szintén szerepeltem. Aztán öt évvel ezelőtt, Horváth Jánostól kaptam meg a stafétabotot. Akkor, a 40. jubileumi alkalmat még ő kezdte el szervezni, azonban egészségi állapota miatt már nem tudott velünk együtt zenélni. Eddig mindig az volt a műsor neve, hogy szomszédolás, melyet mi kereszteltünk át. Az volt a szívem vágya, hogy népdalkörösök már ne, csak citerazenekarok lépjenek fel nálunk. Azokkal a csoportokkal, akik most itt vannak velünk, évtizedekre visszanyúló jó baráti kapcsolatot ápolunk. Irigylem Soltvadkert és Balotaszállás csapatát, amiért ott ilyen sok fiatal van, de bízom benne, hogy nálunk is hasonlóan sikeres lesz az utánpótlás-nevelés. A rendezvényen külön köszöntöttem Orcsik Józsefet, aki a zenekar megalakulása óta aktív tagja csapatunknak. 

Szalai Benő emlékplakettet adott át Orcsik Józsefnek, az elmúlt 45 év emlékére

Az esemény végén Bán Róbert polgármester is köszöntötte az ünneplőket, majd közösen ajándékozták meg alpolgármester úrral és aljegyző asszonnyal a Tázlári Citerazenekar tagjait. 

A találkozó háziasszonya Kónyáné Zsuzsanna volt 

A rendezvény közös vacsorával és örömzenéléssel, baráti beszélgetésekkel zárult. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (178 db kép)
MEGOSZTÁS