A közút közterület, annak használatára nem csak az útügyi szabályok, hanem a közterület használatára vonatkozó előírások is vonatkoznak. Sokan azonban helytelenül értelmezik a karbantartási kötelezettséget, amely az ingatlan és az út közötti területre vonatkozik, gyakorlatilag sajátjukként kezelik a kérdéses területet, oda engedély nélkül növényzetet telepítenek, akadályokat helyeznek el (oszlopokat, virágládákat, nagyméretű köveket, stb.) Ez a fajta magatartás amellett, hogy jogsértő – hiszen engedély nélkül változtatja meg a közterület jellegét – egyéb komoly veszélyforrásokat is magában hordoz – nyomatékosítja Fülöpszállás Községi Önkormányzata, honlapján.
 
Az útpadkára illegálisan kihelyezett tárgyak veszélyeztetik a közlekedés biztonságát, hiszen az útpadka szolgál a kitérésre az esetleg váratlanul bekövetkező közlekedési szituációkban.
Ha a közúton közlekedő gépjárművezető forgalmi okokból letér az útról a padkára, ahova egy ingatlantulajdonos engedély nélkül köveket helyezett el és a kitérő gépkocsi az egyik kőnek ütközik és ezzel anyagi kár keletkezik az autójában, akkor az ilyen ügyben rendőrségi vizsgálat indul, amelynek során a kövek kihelyezőjével szemben a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség, tehát bűncselekmény elkövetése miatt vizsgálódik a hatóság.
Bejegyzésükben írják: Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a közútra, melynek nem csak az úttest a része, hanem az úttest melletti padka, rézsű, és ha van a csapadékvíz elvezetésére, vagy szikkasztására szolgáló árok, akkor annak a külső széle is az út részét képezi. Az ezeken a helyeken engedély nélkül kihelyezett bármilyen tárgy alkalmas lehet a közlekedés biztonságának veszélyeztetésére.
A Polgármesteri Hivatal elkezdi a közterületek célzott ellenőrzését a fent ismertetett jogsértő magatartások felszámolása érdekében.
Amennyiben az ellenőrzésig, vagy az ellenőrzés hatására az ingatlan tulajdonosa a jogsértő állapotot megszünteti, az akadályokat eltávolítja, jogkövetkezménytől nem kell tartania.
Aki azonban nem gondoskodik a balesetveszélyes, illetve a közterület szabad használatát biztosító akadály eltávolításáról, azzal szemben közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezésére kerül sor, amely során a szabályt szegő akár pénzbírsággal is sújtható, illetve a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezhető határidő kitűzésével.

Kérjük Önöket, hogy a közlekedés biztonsága és a közterületek szabad használatának biztosítása érdekében a közútra, illetve annak bármely részére engedély nélkül kihelyezett tárgyakat, akadályokat soron kívül szüntessék meg, ezzel is biztosítva a biztonságos közlekedést és közterület-használatot  – olvasható felhívásukban. 

-Hirdetés-

Forrás: http://fulopszallas.hu 

MEGOSZTÁS
Írta: vira