2023. április 21-én pénteken, és április 22-én szombaton került megrendezésre a SZÓ-LA-M AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány – Kiskőrös Néptáncegyüttes csoportjainak a „Kárpát-medence táncai” – című előadása és vizsgaműsora a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az idei évben hét korcsoport mutatta be az év során tanult koreográfiákat, melyeket Horváth Katalin, Kaponya László, Bőtös Barnabás és Kürtösi Lilla táncpedagógusok tanítottak be.

A bemutatók alkalmával az élőzenés kíséretet a zenekar vezetője Pogrányi Miklós (hegedű), a Kalocsai Liszt Ferenc AMI népzenésze, Fazekas Bálint (nagybőgő), Rácz András (brácsa), Kiss Alfréd (cimbalom) és Szabó Máté (hegedű) szolgáltatta.

Élőzenei kísérettel adták elő a megtanult táncokat a néptáncosok
-Hirdetés-

A műsor előkészítéseként Szappanos Tamás előadásában, a Kiskőrös Néptáncegyüttes táncosától hallhatta a közönség Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára c. versét énekelve.

Szappanos Tamás

A pénteki bemutató kezdetén Markóné Csányi Gabriella, a SZÓ-LA-M AMI intézményvezetője után Horváth Katalin táncpedagógus köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy ez alkalommal a Hétszínvirág Alapítvány keretei között működő Kiskőrös Néptáncegyüttes és utánpótlás csoportjai mutatkoznak be, akik 2009-óta már egy közepes néptáncműhellyé nőtték ki magunkat, hiszen a 196 főt számláló együttes felmenő rendszerben, 7 korcsoportban sajátítja el a Kárpát-medence néptánc hagyományát. A Palánták, a Töpörtyűk, a Tökmagok és Ifjúsági csoportjaik többségében a SZÓ-LA-M AMI tanulói. Hozzátette, hogy az előkészítő munkát már a Négykézláb óvodás csoportban megkezdik, míg az iskolából kilépők immáron két felnőtt csoportban fejleszthetik magasabb szintre tudásukat.

A rendezvény a Négykézláb óvodás csoport műsorával kezdődött. A 3,5 – 5 éves korú Négykézláb Óvodás Gyermekcsoport 2022. októberében kezdte meg a népi játékokkal, kézfogással történő vonulásokkal, a térben való mozgásokkal való ismerkedést. A „Debrecenbe kéne menni…” című műsorra Horváth Katalin készítette fel őket. 
Négykézláb Óvodás Gyermekcsoport

A műsor a Palánta Gyermekcsoport „Lakj jól liba, lakj!” – című előadásával folytatódott. A 6-7 éves gyermekekből álló csoport tagjai nemrégiben részt vettek első versenyükön -a Bács-Kiskun Vármegyei Néptáncversenyen-, ahol a kiemelt arany minősítés mellett, a „Legtermészetesebb előadás” különdíjat is megkapták. A csoport tánctanárai Kaponya László, Bőtös Barnabás és Horváth Katalin voltak.

A harmadik műsorszámként a 7-9 éves Töpörtyűk – Gyermek Néptánccsoport alapfok 1. és 2. évfolyamos növendékei léptek a színpadra. A csoport fele szerepelt a Nemzeti Tanévnyitón, valamint részt vettek március 25-én a Vármegyei Néptáncversenyen is, ahol kiemelt arany minősítést kaptak. A versenyen részt vett 22 koreográfia közül a Töpörtyűkét jutalmazta a zsűri a „Legjobb koreográfia” különdíjjal. Műsoruk címe az „Ügyes Gyurka!” volt, melyben kalocsai játékokat és marsot láthatott a közönség. A csoport vezetői Bőtös Barnabás és Horváth Katalin.

A negyedik műsorszámban a közönség a művészeti iskola továbbképzős osztályait láthatta, akik 14-18 éves fiatalok. Az idei tanév szeptemberében kerültek fel a 8-9. évfolyam tanulói az idősebbek közé és most egy nagy létszámú Ifjúsági csoporttal büszkélkedhetnek. A kibővített csoport is részt vett a Bács-Kiskun Vármegyei versenyen, ahol ezüstminősítést adott nekik a zsűri. A csapat Erdélybe kalauzolta a közönséget Szilágysági táncukkal. A csoport vezetői, akik a koreográfiát készítetté és betanították, Bőtös Barnabás és Bőtös-Kürtösi Lilla.

A műsor a többségében már felső tagozatos Tökmagok – Gyermek Néptánccsoport ”Kend erre, én meg arra!” – című előadással folytatódott. A csoport fiatalabbik tagjai szintén részt vettek a Nemzeti tanévnyitón 2022. augusztus 31-én. A Bács-Kiskun Vármegyei Néptáncversenyen arany minősítést kaptak a zsűritől. A csoport tánctanárai Bőtös Barnabás és Horváth Katalin.

A Kiskőrös Néptáncegyüttes Felnőtt Kamara Néptáncegyüttese jelenleg 5 párból áll, tagjait -a művészeti iskolát már elvégzett- kiskőrösi és izsáki fiatal felnőttek alkotják. Az ő előadásukban ezúttal Magyar palatkai táncokat láthatott a közönség. A koreográfiát készítette és a csoportot felkészítette Bőtös Barnabás és Bőtös-Kürtösi Lilla.

Utolsó műsorszámként a Kezdő Felnőtt csoport lépett színpadra, akik csak néhány hónapja kezdtek bele a közös munkába. A csoportot többségében a gyermekek szülei és barátaik alkotják. Létszámuk 24 fő, azonban ezúttal nem a teljes csoport állt a közönség elé, hiszen számukra a fellépés nem kötelező, hanem lehetőség. A Kezdő Felnőtt csoport műsorának címe „Pusztinai nagy hegy alatt….” volt, melyben Moldvai táncokat mutattak be. Koreográfusok és a csoport vezetői Bőtös Barnabás és Bőtös-Kürtösi Lilla.

Szappanos Emese a Kiskőrös Néptáncegyüttes felnőtt táncosa, az alapítvány kuratóriumi tagja, az est konferansziéja nem csupán a csoportok múltjáról és az eddig elért eredményeikről számolt be a közönségnek, hanem a közelgő versenyekről és az utazásokról is.
A Palánta Gyermekcsoport és a „Töpörtyűk” – Gyermek Néptánccsoport jelenleg a májusi Szegedi Országos Néptáncversenyre készülnek. Az Ifjúsági Néptánccsoport is készül a szegedi országos versenyre, valamint meghívást kaptak augusztus 18-20-ig a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválra, ahol több műsorszámmal is bemutatkozhatnak majd. A „Tökmagok” – Gyermek Néptánccsoport meghívást kapott augusztus 17-től 20-ig Csehországba -, ahol Hradec Královéban – a királynők városában – vendégszerepelni fognak a folklórfesztiválon. A Kiskőrös Néptáncegyüttes Felnőtt Kamara Néptáncegyüttes tagjai a nyáron a Hétszínvirág Alapítvány támogatásával a felnőtt néptánc táborban fejleszthetik tánctudásukat. Augusztusban pedig néhányan csatlakoznak a Tökmagok csehországi utazásához, ahol fellépésükkel színesítik majd a csoport programját. A Kezdő Felnőtt csoport sem marad ki a nyári felkészülésből, hiszen a Hétszínvirág Alapítvány támogatásával a felnőtt néptánc táborban fejleszthetik tánctudásukat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira