Harmadik alkalommal szervezte meg az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány a Bajnokok Versenyét Kiskőrösön. A 2023. április 21-23. közötti versenyen olyan 6 és 18 év közötti gyermekek vettek részt, akik az onkológiai kezelést sikeresen befejezték.

Az eseménynek ismét Kiskőrös városa ad otthont: a megnyitót és a sakk mérkőzéseket a Vinum Hotelben, a lövészetet a Lőtéren, a futást és az asztaliteniszt a Sportcsarnokban, az úszást a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben szervezték meg. Az éremátadó ünnepséget 22-én a Vinum Hotelben tartották, ahol jelen volt Domonyi László, Kiskőrös polgármestere is.

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány 1999-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a daganatos és leukémiás betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását. Az alapítvány minden szolgáltatása térítésmentes a betegségben szenvedő gyermekeknek és családjaiknak. 24 éves munkájuk során nagy erőt és hitet adott számukra a meggyógyult gyermekek mosolya és hitet ad nekik az összefogás, amit megtapasztalhatnak nap mint nap a törekvéseiket támogató embertársaik révén.

-Hirdetés-

Takácsné Stalter Judit az alapítvány elnöke elmondta, hogy szerencsére mindig találtak a céljaik megvalósításához támogatókat, és ezáltal mindig tudtak újabb és újabb műszereket vásárolni, klinikán kívüli rehabilitációs programokat szervezni. 3500-4000 gyermeket segítettek már az eltelt 24 év alatt. Általában mindig van 500-600 gyermek, akikkel egy adott időpontban kapcsolatban vannak. Ezek a programok nagy segítséget nyújtanak a visszailleszkedésbe is, hiszen a betegség leküzdése akár évekig elhúzódhat, ami alatt nem tudnak olyan életet élni, mint a kortársaik. A Bajnokok Versenye a közösségi élményszerzés mellett sikerélményt, önbizalmat is adhat a résztvevőknek.

Az eseményen segítő önkéntesek túlnyomórészt olyan 18. életévüket betöltött gyógyult fiatalok, akik egykor az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány valamely programján részt vettek.
A szervezők és az önkéntes segítők

A hétvégével kapcsolatban McGranaghan-Takács Kata, az esemény szervezője nyilatkozott hírportálunknak:
-A hétvégi programra idén is 60 gyermek érkezett az ország egész területéről, akik között 20-25 fő először vett részt a Kiskőrösön megrendezett eseményen.

Pénteken a megnyitó után, ahol Szedmák Tamás alpolgármester és Takácsné Stalter Judit köszöntötte a jelenlévőket, sok sikert és jó szórakozást kívánva nekik, a Vinum Hotelben sakk mérkőzések, a Kiskőrösi Lőtéren pedig lövészet vette kezdetét.
Szombaton a futást és az asztaliteniszt a Sportcsarnokban szervezték meg. Mindeközben a gyermekek sorversenyeken, focin, kézműves programon is részt vehettek a „Mindenjó házban” (az alapítvány Rehabilitációs Központjában).

Öt sportágban méretették meg magukat a gyermekek
A versenyeket eredményhirdetéssel egybekötött díjátadóval zárták, ahol minden résztvevő éremben, oklevélben és személyre szabott ajándékcsomagban részesült.
Minden versenyző éremmel és oklevéllel térhetett haza

A gyermekek nagy lelkesedéssel készültek a hétvégi eseményre, ami bár versenyeket tartalmazott, mégsem ezen volt a hangsúly, hanem a szórakozáson, kikapcsolódáson, új emberek megismerésén. Hiszen a résztvevők már mind BAJNOKOK egy óriási küzdelemben!

A III. Bajnokok Versenyén részt vett gyermekek és a szervezők, önkéntes segítők

A Verseny támogatói:
Penny Market Magyarország, NTT Hungary Kft., Csepi tészta, Schiszler víz – Phoenix-Drink Kft., Bogáromi borászat, JP Team Sportlövész Egyesület, Kiskőrös város, Vinum Wellness Hotel, Dedák Pál – Jona Drink Kft., Kőrös Blank, Császártöltésiek közössége, Félegyházi pékség Kft., Diatron MI Zrt., Játéksziget Kft., Mendler borászat

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (105 db kép)
MEGOSZTÁS