Az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata április 28-án hazai környezetben lépett pályára. Az együttes a 20. fordulóban az érmes helyekért küzdő Pécsi VSE gárdáját fogadta.

A kiskőrösiek az igen erős ellenféltől 39-24 (12-21) arányú vereséget szenvedtek: Petróczi-Kis – Barna 7, Laki 5, Geiger 1, Harangozó 5, Ruskó, Dózsa 3. Csere: Káldi (k), Szentgyörgyi 1, Kiss Tóth, Wágner 1, Fang 1.

-Hirdetés-

A találkozó elején felváltva estek a gólok, de 3-3-után a vendégek fokozatosan elhúztak és gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát.

A mérkőzésre jellemző volt, hogy a hazai csapat rengeteg ziccert hagyott ki, miközben a vendégek felállt fal ellen is eredményesek voltak, és több gólt is szereztek lerohanásból. A pécsiek megmutatták játék sebességben és tudásban is, hogy nem véletlenül állnak a tabella második helyén és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A kiskőrösi csapat a 12 csapatos bajnokság utolsó helyén áll 20 mérkőzésen szerzett 3 ponttal.

Káldi Tamás – Kiskőrösi KSK játékosa:

-Nagyon örülök, hogy a mai mérkőzésen szinte végig a kapuban állhattam. Úgy érzem, hogy voltak olyan helyzetek, amelyeket jól oldottam meg és volt szerepem a vendégek kihagyott lehetőségeiben. Ma egy nagyon képzett ellenféllel találtuk szembe magunkat, akik a kevés cserelehetőségük ellenére is kiváló erőben voltak végig a találkozón, nagyon felkészült csapatként mozogtak a pályán.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (59 db kép)
MEGOSZTÁS