2023. április 30-án hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre Páhi Község Önkormányzata és a Páhi Gazdakör összefogásával az I. Falu Majális.

 

-Hirdetés-

Az eseményt már több hónapos előkészítő munkák és egyhetes felkészülés előzte meg, hisz a helyi focipálya kiváló helyszín ugyan, de komoly infrastruktúrát kellet telepíteni, hogy igazi attrakció válhasson majd belőle.

Mire az első vendégek megérkeztek már javában sült az alufóliába csomagolt pácolt sertés, hisz a tüzet már hajnalban begyújtották. Muszáj volt, hisz kellő mennyiségű parázs felett tudták csak elérni, hogy erre az alkalomra készített állványon forgó egész disznó, mint látványában, mint ízében a vendégek kedvére tegyen. A rendezvényt a májusfa feldíszítése és felállítása nyitotta meg. Ezalatt a rendezvénysátor alól birkapörkölt és a faludisznóvágásból származó füstölt csülkös babgulyás illata csábította a gasztronómia szerelmeseit. A külön kialakított játszótéren arcfestés, ugrálóvár, tradicionális fa játékok várták a gyerekeket.

Ebéd után felnőtt fociban mérték össze tudásukat a labda kedvelői, a gyerekeknek lepényevő, zsákbafutó, kapura lövő versenyben volt lehetőségük kipróbálni a tehetségüket. 

A programok alatt lehetőség volt lovaskocsikázásra, mely során közel egy órás túrát tehettek az érdeklődők a község határában érintve a Kiskunsági Nemzeti Parkot.

Az igazi majális nem múlhat el zene nélkül! Késő délutántól élőzene kíséretében volt lehetősége a vendégeknek beszélgetni, vigadni, táncolni, május elsejét ünnepelni, hisz a mulatság jóval éjfél után ért véget!

A rendezvény szervezői arra a következtetésre jutottak: kellő alapot fektettek le e hagyomány felélesztésével, készülnek a II. Páhi Falu Majálisra! 

Kapcsolódó cikk
Hagyományőrző rendezvényként élesztették újjá a májusfaállítás szokását
Hagyományőrző rendezvényként élesztették újjá a májusfaállítás szokását
A tavasz beköszöntével Kaskantyú közösségi élete is újraéled. Április 15-én faültetéssel egybekötött közösségépítő, tavaszköszöntő rendezvényt tartottak, majd május 1-jén hétfőre...

A szöveget írta és a képeket készítette: Petz Odett 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (76 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira