Szabó József emléklap elismerést, önkéntes kategóriában a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetség Oláh Józsefnek, a Császártöltési Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjának ítélte oda. 

Oláh József 12 éve a Császártöltési Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja. 10 éven keresztül az egyesület elnöki beosztását látta el, jelenleg a vezetőség tagja. Elnöksége alatt aktívan részt vett az egyesület irányításában, számos fejlesztés megvalósításában részt vállalt. Aktívan támogatta a közösségi szolgálat egyesületen belüli megvalósulását, ezzel elősegítve az ifjúság nevelését, az önkéntes tűzoltóság felé történő orientálódását. Aktív beavatkozóként a káresetek felszámolása során mindig lehet rá számítani. Oláh József jelenleg is a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó szövetség elnökségi tagja több, mint 10 éve. Elnökségi tagként aktívan részt vesz a szövetség működtetésében, támogatva ezzel a vármegyében működő önkéntes tűzoltó egyesületeket. Elhivatottsága, a tűzoltósághoz és az önkéntességhez való hozzáállása érdemessé teszi Oláh Józsefet a Szabó József emléklapra.

b-j: Huszár Tibor tűzoltó ezredes, Oláh József, Kristóf András Bács-Kiskun Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke

Szabó József emléklapot a 2014. december 3-án elhunyt Szabó József nyugállományú tűzoltó ezredes, Kecskemét megyei jogú város egykori tűzoltóparancsnokának emlékére alapította a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetség. Az emléklap azon tűzoltónak ítélhető oda, aki tűzoltó munkásságával, magatartásával méltónak bizonyul Szabó József nyugállományú tűzoltó ezredes által bejárt életút követésére. Az emléklap először 2015-ben került kiadásra.

-Hirdetés-

Forrás: https://bacs.katasztrofavedelem.hu 
Fotó: Bács-Kiskun VMKI

MEGOSZTÁS
Írta: vira