A vármegyei I. osztűlyú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC női labdarúgó csapata az egész szezon alatt kiváló teljesítményt nyújt. Az együttes már hetekkel ezelőtt bebiztosította második helyét a tabellán, így a bajnokság 19. fordulójában a számukra már egy tét nélküli mérkőzésen fogadták május 13-án a Mórahalmi TSE gárdáját.

-Hirdetés-

A Szabadidőparkban kialakított pályán a kiskőrösi csapat 3-0-ra (2-0) nyert a mórahalmiak ellen: Terecskei – Kovács A., Opauszki, Ballagi (Kövesdi-Oláh), Dobák (Szempék), Kakusziné Szlovák K., Végh, Jarjabka, Kovács L. (Zahorszki). A hatcsapatos bajnokság ötödik helyén álló vendégekkel szemben a kiskőrösiek voltak a találkozó esélyesei. A hazaiak az elmúlt héten tartalékos összeállításban szenvedtek 3-0 arányú vereséget Bugacon, így ezen a mérkőzésen szerettek volna javítani. A kiskőrösi együttes végig irányította a játékot és több szép támadást is vezettek.

A hazai lányok már a 4. percben megszerezték a vezetést Kovács Alexandra révén (1-0), majd a 13. percben Terecskei Tünde találatával (2-0) már kétgólos előnyre tettek szert. A vendégeknek kevés lehetőségük volt és a támadásikat jól szűrte meg a hazai védelem. A szünet után több nagy gólszerzési lehetősége is volt a kiskőrösieknek, melyekből a 47. percben Kakusziné Szlovák Krisztina állította be a 3-0-ás végeredményt. A játék képe és a helyzetek alapján a kiskőrösiek győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna. A kiskőrösi csapat ezzel megerősítette a második helyét a tabellán és az utolsó fordulóban majd Bajára látogatnak.

Makó Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:
Azt kértem a lányoktól a mai napon, hogy vegyük sokkal komolyabban ezt a mérkőzést, mint a bugaciak ellen elveszített találkozót. Úgy gondolom, hogy a lányok ezt betartották, mindenki nagy odafigyeléssel, koncentráltan játszott. Ki kell emelnem, hogy ma voltak nagyon szép egyérintős passzaik és támadásvezetéseink, ami a lőtt gólok tekintetében is megmutatkozott. Védekezésben és támadásban is nagyon összeszedetten fociztunk, több nagy gólhelyzetünk is volt és akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Az utolsó fordulóban Bajára látogatunk, ahol nyerni szeretnénk, hogy egy szép győzelemmel zárjuk majd a szezont.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS