A Magyar Közút Nonprofit Zrt. országosan közel 31 ezer kilométernyi út üzemeltetési feladatait látja el. A burkolaton végzett fenntartási munkákon kívül fontos feladata a cégnek az út menti területek karbantartása is. Ez hatalmas feladat, hiszen összesen mintegy 200 millió négyzetméternyi zöld felületet kell gondoznia. Idén kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre is a szakemberek, így az autósok az országos hálózaton rendszeresen találkozhatnak majd kaszálási munkát végző gépekkel, szakemberekkel, ezért a közútkezelő a sofőröktől figyelmet és megértést kér.

-Hirdetés-

A tavaszi időszaktól kezdődően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 80 mérnökségén keresztül első körben a burkolatjavítási munkákra helyezte a hangsúlyt, hogy a téli időszakban keletkezett úthibák tartósabb, melegaszfalttal történő helyreállításáról gondoskodjon. Ugyanakkor nemcsak az országos utak burkolatára, hanem az a melletti területekre is nagy figyelmet fordít a cég, hiszen a tavaszi csapadékos és az utóbbi időszak már melegebb időjárása miatt beindult a növények vegetációja, vagyis az út menti fű növekedése is, így a cég a kaszálási munkákat is elkezdhette.

A 31 ezer kilométernyi országos közúthálózat (hogy ebbe milyen útszakaszok tartoznak, és a többi utat kik kezelik arról ITT érhető el információ) mellett mintegy 200 millió négyzetméternyi zöldfelület található, amely több mint 30 ezer focipálya területének felel meg. A Magyar Közút ekkora felületen végzi el ütemezetten és az idei évben a korábbiakhoz képest is nagyobb gyakorisággal a kaszálási munkákat. Ez azt jelenti, hogy az első körös kaszálások már országszerte zajlanak, sorrendben először a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, utána forgalmasabb mellékutakon végül a kisebb bekötőutakon avatkoznak be a szakemberek. Ezeket a munkákat pedig a vegetáció és a rendelkezésre álló kapacitások figyelembevételével több alkalommal is megismétlik a következő hónapokban a közútkezelő mérnökségének munkatársai.

A Magyar Közút mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeket a beavatkozásokat a lehető leggyorsabban elvégezze, így kora reggeltől késő délutánig zajlanak majd ezek a munkák, figyelembe véve az időjárási viszonyokat. A közlekedőknek ezért számítania kell az országos utak mentén arra, hogy sűrűbben találkozhatnak kaszálási munkát végző, lassabban haladó gépekkel. A szakemberek a sofőrök türelmét és megértését kérik, hiszen tekintettel arra, hogy a legtöbb esetben mozgó terelés mellett zajlanak a munkák, az autósoknak érdemes kellő körültekintéssel és óvatosan közlekedniük, hogy az esetleges ráfutásos vagy szabálytalan előzési manőverekből történő balesetek elkerülhetőek legyenek. A közútkezelő szakemberei ezeket a beavatkozásokat az autósok érdekében és a megfelelő útkörnyezet kialakítása érdekében végzik.

A Magyar Közút nemrég friss felvételeket készített a veszprémi 8-as főúton végzett kaszálási munkákról, mely elérhető a társaság hivatalos YouTube oldalán.

 

MEGOSZTÁS
Írta: vira