Látványos bemutatókkal folytatódott vasárnap a XI. Nemzetközi Dutra Találkozó. Erdőtelek után, egy homokos parcellán voltak a programok vasárnap egész nap, melyekre talán még többen voltak kíváncsiak, hiszen a kialakított bemutatóterek mellett kígyózó sorokban álltak az érdeklődő emberek.

-Hirdetés-

A programok délelőtt kilenc óra magasságában kezdődtek, amikor az esemény egyik csúcspontja a Karusszel, vagyis a Dutrák tánca volt látható, ahol a helyi Dutrások adtak elő egy előre begyakorolt koreográfiát. Érdekessége volt ennek a táncnak, hogy négy gépjárművet hölgyek vezettek. A tánc után szántás és művelés bemutató és a kis traktorok húzóversenye színesítette a délelőttöt.

Nagy küzdelem folyt a traktorok és az emberek között.

Délután egy óra tájékán emberek a gépek ellen, kötélhúzás következett. Itt különböző traktorokat próbáltak visszahúzni a közönség soraiból a legelszántabb emberek. Volt, hogy több mint ötvenen próbálták visszahúzni a Dutrákat és traktorokat.

Sokszor a Dutráknak sem volt egyszerű dolga a több mint ötven ember ellen

Majd a nagy traktorok húzóversenye következett. Itt is egy Rába Steigert kellett két traktornak elhúznia. Igazán látványos volt ez a program is., hiszen a húzás közben többször elkapartak a földben a gépjárművek, illetve igazán látványos volt a traktorok ugrálása is. MTZ-ék Zetorok, Dutrák próbáltak a Rába Steigert elhúzni volt, amikor sikerrel és volt, amikor nem. Érdekesség volt még, hogy volt hölgyversenyző, valamint sok fiatal traktoros is meg mérettette magát.

MTZ-Dutra összecsapás

Délután 16 órakor újra megcsodálhatta közönség a Dutrák Táncát, melynek végén egy nagyon dombon volt a finálé, ahová egyesével felálltak a Dutrák és be is mutatták őket pár szóban a nagyközönségnek.

Az esemény egyik fénypontja Dutrák tánca volt

A két napos rendezvény záró programja a tombolahúzás volt, de előtte még licitre bocsátottak egy 2023-as Dutra Találkozó pólót, melynek hátulján a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör tagjainak a nevei is rajta vannak. A póló végül nyolcvanezer forintért kelt el, mellyel a szervezők az Erdőtelki Óvodát támogatták idén.

Major Péter az elárverezett pólót mutatja

A tombolán értékes nyeremények találtak gazdára és a végén a fődíj is kisorsolásra került, amely egy zöld színű UE-28 Dutra traktor volt. A fődíjat végül Rigó György nyerte meg, akinek már régi nagy vágya volt egy ilyen gépjármű. A vasárnapi napon is DJ Major Peti felelt a jó hangulatért.

A Fődíj boldog tulajdonosa a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör tagjaival és az UE-28-as Dutrával

A szervezők szeretnék megköszönni a támogatóknak, akik hozzájárultak a XI. Nemzetközi Dutra Találkozó újabb sikeres lebonyolításához: Kiskőrös Város Önkormányzata, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Kossuth Pinceszövetkezet, Kunság-Szesz Zrt., Axiál Zrt., Vass Borászat, Szentgyörgyi Szilárd villamossági szaküzlet, Agro-Twin Kft., BL Metal Kft., Csermék és Társa Kft., BÉKO Kft., Kőrös-Net Kft., Kiskun Autósiskola, Pantosoft Kft., Mobil Store Bt., Elektro Favorit Kft., Jonadrink Kft., Aszódi János, Barta Károly, Nikléczi Gábor, Opauszki Gábor.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (348 db kép)
MEGOSZTÁS