Pünkösdvasárnap rendezték idén a Salomon Ultra-Trail Hungary terep ultrafutó versenyt. Ez a megmérettetés hazánk egyik legismertebb terepfutó versenye. Sok-sok futót vonz ilyenkor Szentendre, a rajt helyszíne. Idén is több távon lehetett indulni. A leghosszabb a 111 kilométeres, de volt 84, 54, 30, 22, és 2,5 kilométeres táv is. A verseny másik különlegessége az volt, hogy éjfélkor rajtoltak a leghosszabb távok indulói.
Kiskőrösről négyen is képviseltették magukat: Pszota Attila és Kelemen Anett a leghosszabb 111 kilométeres távot teljesítette, Gubánné Ágnes 54 kilométeres míg Rárósi Dávid a 30-as távot teljesítette.
Megkértem az indulókat egy rövid beszámolóra a versenyről.
Pszota Attila először teljesítette a 111 kilométeres távot, ő így emlékezett vissza a pályán eltöltött több mint 17 órára:
„Tavaly novemberben adtam le a nevezésem. Akkor kezdtem el készülni kifejezetten erre a versenyre. Nehéz volt sok szintre felkészülni az Alföldön, így amikor tudtam próbáltam elmenni hegyekbe is edzeni. Óbányán többször is jártam, illetve Szekszárd környékén, ahol tudtam egy kis szintet gyűjteni. Illetve tavasszal volt két edzőversenyem a Mátrabérc Trail és a Vértes Terepmaraton, mindkettőn 50 kilométeren indultam. Heti három-négy alkalommal edzettem, hétköznap főként aszfalton a kerékpárutakon, illetve a Záportározó körül. Hétvégén sikerült eljutnom terepre. Én edző nélkül készülök és jobban szeretek egyedül futni.
Pénteken már elutaztunk a verseny helyszínére, Szentendrére. Szombaton átvettük a rajtszámot. Éjfélkor volt a rajt, aminek már egy nagyon különleges hangulata volt. Nekem nagy élmény volt az is, hogy láttam magam körül a rajtban úgymond profi futókat. Mint például Bellus Tamás, aki nagy névnek számít a hazai terepfutó versenyeken. Vagy éppen Lubics Szilvia és párja Lubics György. A rajt előtt és a versenyt megelőző napokban kissé izgultam, hogy mi is lesz, de ahogy eldördült a startpisztoly az izgalom is elmúlt. Az éjszakával nem volt gondom és a fejlámpás futással sem. Szerencsére a frissítésem jól működött. Direkt olyat próbáltam már edzéseken is, amit majd ők is fognak adni. Az egész verseny alatt jól éreztem magam. Holtpont nem volt. Az időeredménnyel sem foglalkoztam, hiszen eddig terepen a leghosszabb távom 54 kilométer volt. A verseny közben mindig a következő frissítő pontra gondoltam. A pályát egyáltalán nem ismertem, de ez nem zavart. A megmérettetés főként a Pilisben és a Visegrádi-hegységben zajlott. Fel kellett futnunk például Dobogókőre, Prédikálószékre, a visegrádi fellegvárhoz, továbbá voltak még az úgynevezett vadálló kövek, amely a verseny egyik legnehezebb szakasza volt. Hiszen egy nehéz sziklás terepen kellett futnunk felfelé. Elesni szerencsére nem estem el. Amikor elértem Visegrádra onnan már tudtam, hogy nagy probléma nem lehet. Igaz volt még két tüske a végén. Ott volt olyan kilométer, amit 22 perc alatt tettem meg. Fák gyökerein kellett felkapaszkodni volt olyan része ennek az emelkedőnek, ami 30 százalék feletti meredekségű volt. Amikor viszont elértem a Szentendrei Skanzent, onnantól kezdve már csak örömfutás volt. Meghatódva tettem meg az utolsó kilométereket. A 17 óra 7 perces célidőmmel nagyon elégedett vagyok. A hivatalos szint 4200 méter volt, de az én órám 4700-at mért. Végig egyenletes tempóban futottam. A pulzusom is rendben volt. A legkomolyabb és legemlékezetesebb a befutó volt Szentendre belvárosában, ahol az emberek végig tapsoltak, drukkoltak mindenkinek. Felemelő érzés volt így befutni, ezért már megérte végig csinálni. Amit még kiemelnék az-az ellátás, ami első osztályú volt. Az önkéntesek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindenre figyeltek. Ők is kellettek ahhoz, hogy ez a verseny ilyen jól sikerüljön számomra.”
Kelemen Anett már rutinos versenyzőnek számít a terepultrafutó versenyeken. Ezt a viadalt sem először teljesítette már:
„2019-ben megcsináltam már egyszer az UTH király távját. Akkor épphogy beértem szintidőn belül: 19:47. Idén már vakmerőbb álmokkal indultam el: jó lenne egy 17-essel kezdődő befutóidő. Ez az edzőm szerint is reális volt. Sajnos ezt keresztülhúzta 30 km-nél egy jókora esés, vérző térd, ami miatt belassultam, és 18:41 alatt sikerült beérnem. Hogy csalódott vagyok-e? Dehogy! Így is javítottam a 4 évvel ezelőtti időmhöz képest bő egy órát, és ismét sikerült felülkerekednem a nehézségeken. Mert feladhattam volna, mégsem tettem. Az nem én lennék.”
Gubánné Ágnes az 54 kilométeres távon indult ő így látta a versenyt:
„2023.05.28. Pünkösdvasárnap reggel 9 óra, Salamon Ultra-Trail Hungary Szentendre 54km 1800m szint 300 induló ezen a távon. Alföldi bicikli utakon gyakoroltam erre a nagyon kemény távra, izgultam is hogy egy-két szintes edzés után mennyire fog menni. Fejben nagyon kiegyensúlyozott voltam, figyelni tudtam a fontos táplálék bevitelre, és a tempómat is jól választottam meg. Ez az egész versenyemet meghatározta. Kis patakokon keltünk át, nagyon vidám kedves emberek vártak a frissítőknél. A két legnehezebb tüske (hegy) a legvégére maradt a 40. km körül jött egyszer csak szembe velem, ami azért rendesen megizzasztott. A 47. kilométernél ennek ellenére simán tudtam tartani a tempómat, ami eléggé meg is lepett. A befutóra nagyon szívesen emlékszek vissza még most is libabőr fut át rajtam. Pünkösd és a jó idő rengeteg embert vonzott a Duna-korzóra, akik minden befutót köztük engem is nagy tapssal ünnepeltek. Elképesztően kemény volt ez a verseny, de azt hiszem engem teljesen elvarázsolt. Az eredményemmel is nagyon meg vagyok elégedve, hiszen 102 nőből 50. lettem, ami büszkeséggel tölt el, hiszen erre felénk nem sok hegyre futottam fel edzés során.”
Rárósi Dávid 30 kilométeren indult ő is elmondta minként élte meg a versenyt:
„Az idei év második és egyben fő versenyem is a Salomon Visegrád Trail terepfutó verseny volt a maga 30 km hosszával és 1054 m+ pozitív szintemelkedésével. Az egyszerűség kedvéért, ez a plusz szintemelkedés (ökölszabály szerint) plusz 10,5 km-nek felelne meg az alap 30 km-es távhoz képest, így egy közel maratoni távot futottam volna síkon.
Másfél éve, mikor elkezdtem futni, ez a verseny lebegett a szemem előtt, hogy minden évben az eggyel hosszabb távon fogok rajthoz állni, mígnem elérkezek a 111 km, 4200 m+ király kategóriához. Ez Magyarország legnagyobb terepfutó versenye, ahová számos országból érkeztek terepfutók.
Idén futottam már versenykörülmények között hosszabbat és meredekebbet sokkal jobb eredménnyel, de ilyen terepviszonyokkal még nem! 5 héttel ezelőtt terepbejáráson megismerkedtem a pályával, így nem volt számomra újdonság a „két tüskének” nevezett két hegy (Vörös-kő és Nyerges-hegy), amire a hétvégén majdnem minden futónak fel kellett futnia.
A verseny napján meleg volt, így a futóknak nem csak a szintemelkedésekkel, hanem az időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeniük. Mivel ez volt az idei főversenyem, így nagyon sokat készültünk a futóedzőmmel, Maróti Erikával (Ensport) és erőnléti edzőmmel Lugosiné Szlovák Petrával.
Főversenyemhez híven, szerettem volna nagyon jót futni, így egy elég gyors célidő tervvel álltam a rajthoz. Egy ilyen hosszú verseny (időben 3-4-5-6 óra, ki mikor ér a célba) az ember megtapasztalja a mélységet és a magasságot is nemcsak a szintemelkedésekben, hanem testileg és lelkileg is.
A verseny első harmadán nem éreztem jól magam a meleg és a folyamatos emelkedőn futás miatt, így a pulzusomra figyelve nem tudtam tartani a kívánt tempócélomat, majd 6-7 km után következett egy lejtősebb, lankásabb szakasz az első frissítőpontig. Az eddigi versenytapasztalataim alapján ez volt az én időm, hogy ritmust váltva egész sok futót visszaelőzhessek. Ezt követően jött az első tüske, ahol a Vörös-kőre kell szó szerint négykézláb felmászni. Mivel nem először futottam a pályán, így tudtam, hogy mivel állok szembe. Azon küzdöttem, hogy a pozíciómat tartva legyek túl az első komolyabb megpróbáltatáson. A hegytetőre felérve következett az újabb lejtőfutás, ahol újra sikerült felvennem a gyors tempót, mígnem egy kőre lépést követően a jobb bokám kifordult egy reccsenő hang kíséretével. Hirtelen azt se tudtam, hogy lábra tudok-e állni és tudom-e folytatni a versenyt. Hasonló eset már történt velem versenyen, de ilyen mértékű még nem. Ilyenkor az ember mérlegel, hogy tudja-e folytatni a versenyt vagy sem. Felfokozott izgalmi állapotban nehéz jó döntést hozni az embernek. Arra jutottam, hogy tesztelem a lábam és meglátjuk mi lesz. Ekkor még a távból kb. 12 km volt hátra és a második tüske megmászása.
A lábam elfogadható állapotba került, így nekiiramodtam, hogy a mögöttem jövő futó ne előzőn meg. Következett a második tüske, ahol már fizikailag nagyon elfáradtam és rosszul is lettem. Egy ilyen hosszú versenyre frissítési stratégiával készülnek a futók, ahol nagy figyelmet szentelnek a folyadék, szénhidrát és a kiizzadt sók pótlására. Pár másodperc pihenő és frissítés után sikeresen vettem az utolsó hegyet is, már csak a célba kellett futni (7 km).
A lejtőn lefelé futva ismét egy éles fájdalom érte a jobb lábam, amikor egy kis kőre ráléptem. Következett az utolsó frissítőpont, ahol gyors kulacstöltés után összeszorított foggal, de elindultam. Tudtam, hogy a célban most először nem egyedül élhetem át egy sikeres verseny teljesítését, hanem a kisfiam vár, akiért küzdöttem, hogy láthasson célba érni.
Az utolsó 1,5 km-en már minden méterért küzdenem kellett, de Szentendre belvárosába érve az a miliő fogadott, amiért többek között szerettem volna ezen a versenyen elindulni. A kisboltok előtt, a kávézók, éttermek teraszaiból éljenzés és taps fogadott! Ez adott egy hatalmas löketet, hogy célba érjek és átölelhessem a fiamat! Ezt az érzést mindenkinek egyszer át kellene élnie!
Ezt a versenyt fejben kellett megnyernem, hogy képes vagyok a teljesítésre. A több mint 340 induló közül a férfiak között 47. helyen futottam célba 3:28:24 időeredménnyel. A célidőmtől messze elmaradva, de az áttervezetthez képest előbb sikerült befutnom. A körülmények dacára, így is sikerült egyéni csúcsokat fussak 800m, 1 km és 1 mérföldes távokon a verseny alatt.
A következő terepfutó versenyem a Tailwind Börzsöny Trail lesz 5 hét múlva, amely szintén nemzetközi indulókat sorakoztat majd fel (30,5 km, 1455m+). A verseny a Salomon Golden Trail National Series része.
Jövőre pedig az egyik főversenyem az 54 km, 1800 m+ szintemelkedésével az UTH Szentendre Trail lesz.
Ezekre a terepversenyekre a kiskőrösi rekortán futópályán készülök heti 4-5 futóedzéssel (50-70 km) és heti 1 óra erősítő edzéssel.”
Gratulálunk minden célba érkezőnek és külön a KISKŐRÖSI teljesítőknek.
