Kiállítás megnyitóval és egy elsősorban gyerekeknek szóló színdarabbal folytatódott vasárnap a 20. jubileumi Tabdi Falunapok.

-Hirdetés-

Vasárnap 15 órakor a Tabdi Faluház kistermében kiállítás megnyitót tartottak, melyen az elmúlt húsz év emlékeiből állítottak ki képeket, újságcikkeket. A rendezvényt Lengyel Pálné nyitotta meg, aki szombaton Tabdi község díszpolgára címet vehetett át. Megnyitó beszédében felelevenítette az első falunapok rendezésének körülményeit. Külön kiemelte, hogy szinte a nulláról kezdték húsz éve a szervezést, ugyanakkor már akkor is sokan segítettek a Falunap létrejöttében, azóta pedig külön öröm számukra, hogy még mindig töretlenül tart a Tabdi Falunapok rendezvénysorozata.

17 órakor a Szeleburdi Amálka zenés mesejáték kezdődött a Tabdi Amatőr Színjátszók előadásában. Ez a darab most főként a gyermekeknek szólt, ezért is volt gyermekzsivajtól hangos a Faluház nézőtere az előadás előtt. Poénokban és humoros jelenetekben most sem volt hiány. Sok-sok nevetés jellemezte az egész előadást a nézőtérről. A darab végén most is hosszas vastapssal köszönte meg a közönség az előadást.

Szereplők voltak: Endre Norbert, Lengyel Dóra, Biloscsuk Izabella, Kis Edina, Picard Tünde, Picard Endre, Németh Beatrix, Léder Kornélia, Kis Anett, Fodor Zoltán.

A darabot írta és rendezte: Picard Tünde, Koreográfus: Picard Endréné, Díszlet: Fodor Zoltán, Hangosítás: Fábián Petra.

Kapcsolódó cikk
Jubileumi 20. Tabdi Falunapokat tartottak
Jubileumi 20. Tabdi Falunapokat tartottak
Június első hétvégéjén rendezték Tabdin a Falunapokat. Az idei évben jubilál az esemény, hiszen először 2003-ban került megrendezésre. Tabdin mindig...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (126 db kép)
MEGOSZTÁS