A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Életműdíjat adományozott Franczia Lászlónak, a KSZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium igazgatójának. A díjat 2023. június 8-án, a Kiskőrösön megrendezett pedagógusnapi ünnepségen vette át Papp Gyula főigazgatótól és Csúzdi Zoltántól, a Centrum kancellárjától.  

„Franczia László 1989-től kezdett dolgozni, mint műszaki tanár az akkori 621. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Ettől az időszaktól kezdve látható, hogy a műszaki- és a pedagógusi, oktatói pálya egy életre meghatározta az életét. A szakmunkás tanulók között hasznosította mérnöki ismereteit, valamint az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatait. Pontos, lelkiismeretes munkájának köszönhetően az iskolában egyre több szerepet kapott a vezetői munkában, és 2005-ben megszerezte a közoktatási vezető és pedagógus szakvizsgát.

Az elismerő díjat 2023. június 8-án vette át ünnepélyes keretek közt
-Hirdetés-

Franczia László oktatóként, majd munkaközösségvezetőként, gyakorlati oktatásvezetőként, illetve szakmai igazgatóhelyettesként 1989-től végig követte és segítette a 621. Ipari Szakmunkásképző Intézet átalakulását, a szakközépiskolai képzések, a szakiskolások középiskolájának bevezetését, a tantestület többszöri megújulását és minőségi-képzettségi szintjének jelentős megváltozását, átélve többször is az intézményi fenntartó-váltást.

2012-től dolgozik igazgatóként az intézményben.A 2022/23-as tanévben lesz 34 éve, hogy megkezdte oktatói pályafutását és tizenegy éve igazgatóként vezeti a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégiumot.
Csúzdi Zoltán, Franczia László és Papp Gyula (b-j) a díjátadón

Vezetőként a folyamatos innováció, az infrastrukturális fejlesztések megvalósítása mutatkozik meg munkájában, ezt tükrözi többek között az intézmény telephelyeinek folyamatos megújulása. Törekszik a pályázati források mind teljesebb körű kihasználására, így többek között, az iskolai lemorzsolódás csökkentése érdekében bevezetett pályázati erőforrásokból került kialakításra, a tanműhely területén a Digitális Közösségi Alkotóműhely.

A képzés, oktatás területén figyelembe veszi a Kiskőrösi Kistérség gazdálkodó szervezeteinek elvárásait, törekszik a munkaerőpiachoz alkalmazkodó szakmákat behozni az iskola képzési kínálatába. Nevéhez fűződik a felnőttoktatás-, felnőttképzés bevezetése a Kiskőrösi Wattayban. Törekszik az intézményi környezetben lévő gazdálkodó szervezetekkel, jól működő, partneri kapcsolatot ápolni, egyben segíteni a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tevékenységét is az újabb duális képzőhelyek beintegrálásával a szakképzésbe.

Az előző évtizedek során több esetben jelent meg az intézmény célkitűzései között egy új tornaterem, sportcsarnok létesítése, azonban ezek a tervek sajnos mind meghiúsultak. Ebben a tanévben azonban ezt sikerült megvalósítani, s így a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium egy új létesítménnyel gazdagodott. A sportcsarnok felépítésére, a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre, nemcsak az iskola, de a saját élete vonatkozásában is életműként tekint.

Kapcsolódó cikk
Átadták az új Wattay Sportcsarnokot
Átadták az új Wattay Sportcsarnokot
2023. május 26-án, pénteken délelőtt ünnepélyes keretek közt adták át a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium új sportcsarnokát....

Szívből gratulálunk a díjhoz!”

Kapcsolódó cikk
Díjakkal ismerte el a pedagógusok, kollégák kiemelkedő munkáját a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum
Díjakkal ismerte el a pedagógusok, kollégák kiemelkedő munkáját a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum pedagógusnapi ünnepségét, melyen díjátadásokra került sor idén Kiskőrösön, a Wattay iskola új, nemrég átadott sportcsarnokában tartották...

Laudáció forrása: KSZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS