2023. június 18-án rendezték meg a hetedik Bozi Kupa kispályás labdarúgó tornát Soltvadkerten, a városi sporttelepen. A focikupa egyben emléktorna is, hiszen 2016 decemberében, egy kiskőrösi teremlabdarúgó kupán elhunyt soltvadkerti labdarúgó Bozorádi Gábor emléke előtt tisztelegnek ezzel a tornával a résztvevők. Gábor volt csapattársai és barátai gondolták 2017-ben, hogy elindítják ezt az emléktornát. Idén már a hetedik alkalom volt, hogy megrendezésre került.

-Hirdetés-

Az idei évben is nyolc csapat vett részt a tornán. A nevezett együtteseket a nap elején két négyes csoportba sorsolták, majd a csoportmérkőzések után alakultak ki a helyosztó mérkőzések párosításai. A csoport negyedikek a 7., a harmadikok az 5., a másodikok a 3., illetve a két csoport győztesei pedig az első helyért küzdöttek meg.

Idén is összeállt a BARTÁTOK csapata mint minden tornán
  1. helyért: STE ifi – KLC Apukák 5-4
  2. helyért: Barátok – Keretbe SE 3-1
  3. helyért: BL METÁL – Vadkert FC 6-6 hetesekkel 4-3 a BL METÁL javára.
Jelenet a bronzmérkőzésről Jenei Pál és Viola Máté csatázik a labdáért

A döntőbe a tavalyi győztes TURBO és a Kaskantyú együttese került be. Izgalmas találkozónak ígérkezett a két csapat összecsapása, azonban a várt izgalmak elmaradtak hiszen a Turbo négygólos győzelmet aratott a Kaskantyú csapata felett. Az első félidőben előbb Farkas Béla passza után Radics Zoltán talált be, majd nem sokkal később egy labdavesztést követően újra Radics volt a gólszerző. A második játékrészben Supka Zsolt találatával már hárommal vezetett a Turbo. A végeredményt Tóth Árpád bombagólja alakította ki. A Kaskantyú csak helyzetekig és kapufáig jutott. Ezzel a Turbo megvédte címét.

A döntő egyik pillanata Varga Milánt, Tóth Árpád támadja

A Döntőben Turbo – Kaskantyú 4-0.

Az eredményhirdetésen minden együttes kapott egy oklevelet. Az első három helyezett csapat kupát és a támogatók ajándékát is hazavihette. Hagyomány már, hogy az eredményhirdetésen egy virággal köszöntik a Bozorádi család tagjait, illetve egy kis serleggel köszöntötték Gábor fiát, Botondot is.

A speaker szerepét megint Valenda Barna töltötte be a nap folyamán.

Kiemelt képen: a győztes TURBO csapata szerepel.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (108 db kép)
MEGOSZTÁS