2023 június 20-án kedden délután Akasztóra érkezett a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes lovasturnéja. Ez volt a túra harmadik állomása. A lovas néptáncosok Uszodról érkeztek Akasztóra, közel 40 kilométert lovagolva.

-Hirdetés-

A táncegyüttes minden évben szervez egy ilyen túrát. Olyan helyekre próbálnak eljutni, ahol még nagy hagyománnyal bír a néptánc és a népi szokások ápolása. Az együttes tagjai mind táncmesterek, egykori és jelenlegi oktatók és híres táncegyüttesek művészeti vezetői az ország minden tájáról. Vezetőjük Kovács Norbert, aki egyébként a Veszprém vármegyei Kiscsősz község polgármestere és a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület vezetője, illetve Aranysarkantyús táncos. Suhajda Antal polgármester mellett ő is köszöntötte a szép számmal megjelent közönséget, hiszen nagyon sokan voltak kíváncsiak a közel másfél órás néptánc műsorra. Az Akasztói Művelődési Ház nagyterme szinte teljesen megtelt. A műsor tartalmazott legényest, pásztortáncot és verbunkot is.

A közönség felállva és hosszas vastapssal köszönte meg az igazán rendhagyó műsort. A táncok mellett a nótázás sem maradhatott el. A produkcióhoz kiváló zenekaruk Kalász Máté és barátai húzták a talpalávalót. Az együttes Akasztón jól ismert tagja Leidinger Dömötör, aki akasztói gyermekek oktatásával is foglakozik.

Fő céljuk, hogy a bennünk még motoszkáló hagyományok és tánc iránti szenvedélyt felélesszék. Akasztón ez sikerült is. Műsoruk záróakkordjaként Kalotaszegi Legényest táncoltak.

A táncegyüttes tagjai: Antal Áron, Appelshoffer János, Besenyő Gábor, Farkas László, Hahn-Kakas István, Ihász László, Kádár Ignác, Kovács Norbert, Leidinger Dömötör, Szabó Szilárd, Végső Miklós.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (115 db kép)
MEGOSZTÁS