Szerdán délután, a Városháza dísztermében tartották soron következő, júniusi képviselő-testületi ülésüket a kiskőrösi városatyák, akik több mint 20 napirendi pontban döntöttek, így az ülés három  órán át tartott. Több vendég is érkezett erre az alkalomra, akik közül voltak, akik szóbeli kiegészítést is tettek.

 

-Hirdetés-

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság irányítása alatt működő Kiskőrösi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője, dr. Tartott Zsolt r. alezredes mb. kapitányságvezető is elkészítette a határozat-tervezet mellékletét képező beszámolót a közrend, közbiztonság helyzetéről.
A beszámoló tartalmazta a Kiskőrösi Rendőrkapitányság által a 2022. évben végzett munkát, beszámolt a település 2022. évi közbiztonsági, ezen belül a közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, valamint bűnügyi helyzetéről, megtett intézkedéseikről, továbbá a 2023-as évben várható feladataikról, mellyel kapcsolatban prezentációt is tartott a képviselőknek.

(j-b): dr. Gulyás Zsolt, Bács-Kiskun Vármegye rendőrfőkapitánya és dr. Tartott Zsolt megbízott kapitányságvezető

Filus Tibor képviselő kérdésére válaszolva elmondta, hogy jelenleg nincs tudomása arról, hogy terveznének Kiskőrös területére traffiboxot, azonban az önkormányzatnak bármikor lehetősége van az eszköz beszerzésére. Szedmák Tamás alpolgármester pedig köszönetet mondott a március 15-i nagyrendezvény helyszíni biztosításáért a rendőrség munkatársainak.

Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, Bács-Kiskun Vármegye rendőrfőkapitánya is szót kért, aki elmondta, hogy az elmúlt évben soha nem látott migrációval küzdött meg a megye, mely jelentősen emelte a bűncselekmények számát. A tavalyi évben a közlekedésrendészet tekintetében nagyon fekete évet zárt nemcsak az ország, hanem a megye is, hiszen országos szinten itt volt a legmagasabb a halálos balesetek száma. Az ittasan okozott balesetek száma is jelentősen növekedett. Végül a passzív biztonsági eszközök használatára biztatta az embereket. Majd a 2023-as év kapcsán örömmel hangsúlyozta, hogy ebben az évben már jelentősen csökkent a közúti balesetek száma, tehát munkavégzésük hatékonynak mondható. Hozzátette, a nyári időszakra minden városi kapitányság köteles gyalogos szolgálatot ellátni, leginkább a piaci napokon és a szórakozási idősávokban, hétvégén. Nyomatékosította, hogy folytatni fogják ellenőrzéseiket, hiszen fontos a közlekedésbiztonság, továbbá nagy hangsúlyt fektetnek a pszichoaktív anyagok felszámolására is. Örömmel mesélte, hogy ebben az évben három nagyobb bűnszervezetet számoltak fel.

Kapcsolódó cikk
A nyár folyamán rendszeresen számíthatuk drónos forgalomellenőrzésre Bács-Kiskunban
A nyár folyamán rendszeresen számíthatuk drónos forgalomellenőrzésre Bács-Kiskunban
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenhárom anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök...

Dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr- főkapitányság vezetője tájékoztatást adott arról, hogy a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetőjévé 2023. július 01-jei hatállyal a jelenleg megbízott dr. Tartott Zsolt rendőr alezredest javasolja kinevezni, akit szakmailag és emberileg is alkalmasnak tart a kapitányságvezetői feladatok ellátására. A Bács-Kiskun Vármegyei rendőrfőkapitány dr. Tartott Zsolt kapitányságvezetői kinevezésével kapcsolatban a képviselő-testület állásfoglalását kérte, melyet a testület támogatott.

Kapcsolódó cikk
Összeszokott csapat Kiskőrösön: súlyos bűncselekménnyel ritkán, azonban ittas vezetővel annál gyakrabban találkoznak
Összeszokott csapat Kiskőrösön: súlyos bűncselekménnyel ritkán, azonban ittas vezetővel annál gyakrabban találkoznak
Súlyos bűncselekménnyel ritkán, azonban ittas vezetővel annál gyakrabban találkoznak a kiskőrösi járőrök. A rendőrség és a lakosok között nagyon jó...

Majd Lipótné Komjáti Andrea a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke tájékoztatta a testületet 2022. évi tevékenységükről, aki a kapcsolati tőke fontosságát is hangsúlyozta prezentációja során.

Lipótné Komjáti Andrea a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke és Sutus Etelka területi vezető is részt vett a testületi ülésen, szerdán délután

Tájékoztató hangzott el a közétkeztetési feladatok ellátásáról és a Kiskőrösi Labdarúgó Klub tevékenységéről is. Az elkészített írásos anyagban olvasható, hogy 2022/2023 idényben a KLC közel 120 mérkőzést rendezett a különböző korosztályokban és bajnoki osztályokban. Ez hatalmas feladat, sok munkát és szervezést igényelt, melyet – kisebb döccenőkkel – valósítottak meg. Elfogadott sportfejlesztési programjaiknak köszönhetően tovább fog korszerűsödni a sporttelep, minden korosztály megfelelő eszközökkel, megfelelő sportpályákon sajátíthatja el a futball alapjait. Dulai János elnök büszkén mesélte, hogy 12 gyermek igazolt tőlük NBI-es klubhoz.

Dulai János és Szűcs Zoltán is a vendégek között foglalt helyet

Szűcs Zoltán sportszervező is részt vett a testületi ülésen. A kiskőrösi sportfeladatok ellátásáról szóló beszámoló előterjesztését dr. Nagy Gabriella ismertette a képviselőkkel. A napirendi pont kapcsán Filus Tibor képviselő is szót kért, aki elmondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen nőtt a sportolók száma a városban. Továbbá azt kérte, hogy a jövőben a sportrendezvények reklámozása kapjon nagyobb hangsúlyt.

A Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda 2022. évi tevékenységeinek beszámolója során  elhangzott, hogy a lakosok körében igazán népszerűek a programjaik.

A Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tevékenysége kapcsán Domonyi László polgármester elmondta, hogy társaságuk is marad, részt vesz az új hulladékszállítási rendszerben. Majd a zöldhulladékszállítás új rendjére hívta fel a hallgatóság és a lakosok figyelmét.

Domonyi László polgármester

A Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság beszámolója kapcsán elhangzott, hogy –            „Simonné Dulai Mária munkássága” megnevezésű nemzeti értéket a kulturális örökség szakterület szerinti kategóriában nyilvántartásba vették a Kiskőrösi Települési Értéktárban. Az Értéktár Bizottság szervezeti és működési szabályzatának módosítására is szükség volt, hiszen személyi változás történt a bizottságban.

Aztán szavaztak még Kiskőrös Város Településrendezési tervének módosításáról és a 2023. évi költségvetés módosításáról is.

Az Eatrend Kft. cégvezetője jelezte, hogy élni kívánnak a gyermekétkeztetés egységár emelésének lehetőségével és a KSH által közzétett, előző, 2022. évre vonatkozó, fenti kategória fogyasztói árindex mértékével, 17,3 %-kal kívánják 2023. szeptember 1. napjától az egységárakat emelni, melyet a testület elfogadott.

Kiskőrös Város Önkormányzata a praxisjoggal rendelkező háziorvosokkal, fogorvosokkal kötött feladat-ellátási szerződések felülvizsgálatának elfogadását egyhangúlag támogatta.

Aztán 16 csoportban határozták meg a Kiskőrösi Óvodákban a 2023/2024-es óvodai nevelési tanévben indítható óvodai csoportok számát.

Majd a sürgősségi napirendi pontok következtek. Elsőként a „Rónaszéki Fürdő – előkészítési szakasz” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntésről szavaztak, melynek nyertese az ARKER Stúdió Építésziroda Tervező és Tanácsadó Kft-t lett.

Döntöttek arról is, hogy robotkamera rendszert építenek ki a Városháza dísztermében. A testületi ülések felvétele is a robotkamerákon keresztül történne meg. Ez előnyösebbé tenné a humánerőforrás kihasználást is, illetve a díszteremben megrendezésre kerülő rendezvényekről  gyors és egyszerű módszerrel készülhetne megfelelő minőségű kép- és hangfelvétel, tájékoztatott dr. Nagy Gabriella.

A védőnői feladatellátással kapcsolatos előterjesztést Kutyifa Sándorné Sinkovicz Csilla ismertette. Elmondta, hogy Kiskőrös Város Önkormányzata a határozat-tervezet 1. és 2. számú melléklete szerinti ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatát adja át a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház – mint 2023. július 1. napjától a védőnői ellátást biztosító intézmény – részére.

Majd ismertette Kiskőrös Város Önkormányzatának közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervének előterjesztését. Ennek kapcsán Domonyi László elmondta, hogy közel 17 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik a város.

A testületi ülés végén Ungvári Ferenc képviselő ismertette, hogy miért tilos a záportározó-tónál horgászni, mely témával hamarosan mi is foglalkozunk a vira.hu-n

Majd ingatlan értékesítésekről és bérbeadásról szavaztak a képviselők. Ezt követően pedig a közelgő programokat, rendezvényeket ismertette a polgármester. 

A fotók a képviselő-testületi ülés előtt készültek. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS