2023. június 24-én, szombaton került megrendezésre az első Coveris Bács-Kiskun Ultra futóverseny. Kiskőrösön ilyen nagyságú és távolságú versenyt még nem rendeztek. Ez is volt az egyik kiindulópontja a kiskőrösi származású Kelemen Anettnek és párjának Pozderka Attilának a verseny fő szervezőinek, akik szerettek volna az Alföld szívében egy nagyszabású ultraversenyt rendezni. A pálya teljesen sík volt, így, aki szeretett volna, tudott futni egy legjobb időt az adott távokon.

-Hirdetés-

Ugyanis nem csak a leghosszabb 50 mérföldes távon lehetett indulni, ami kilométerben mérve majdnem 81 km, hanem volt váltó, 50 km, és félmaraton is. Az eseményen közel 150-en vettek részt. Voltak válogatott ultrafutók, illetve két futó pedig Franciaországból érkezett.

Kiskunsági Deákok váltója

A versenyközpont a Thermál Hotel melletti parkolóban volt, ahonnan reggel 8 órakor rajtoltak el a leghosszabb táv indulói. A start előtt előbb a magyar futóversenyek egyik ikonikus hangja, Kozma András köszöntötte a megjelent versenyzőket. A futók már jól ismerik Andrást, hiszen sok-sok futóversenyen az ő hangjára indulnak és futnak be a versenyzők. Ez most sem volt másként, majd Filus Tibor, Kiskőrös Város Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottságának elnöke mondta el köszöntő gondolatait.

Török Árpád 50 mérföldes induló, gyermekeivel futott be a célba

A leghosszabb táv indulói Kiskőrösről rajtolva Soltvadkert – Kiskunhalas – Tázlár – Fischerbócsa – Bócsa – Soltvadkert –Kiskőrös útvonalon futottak. Az 50 kilométer résztvevői délelőtt 11:30-kor rajtoltak Kiskunhalasról, míg a félmaratonisták Bócsáról indulva jutottak el a célig, ami szintén a Thermál Hotel előtti parkolóban volt.

A leghosszabb távon Beda Szabolcs diadalmaskodott. A kiváló magyar ultrafutó sok-sok szép eredménnyel büszkélkedhet már. Tavaly októberben például a 48 órás országos csúcsot is megdöntötte 410,305 lefutott kilométerrel. Most a versenyen 6:07:09-es idővel győzött. Mögötte a bócsai Szabó Csaba végzett a 2.helyen 6:38:27-es célidővel, míg  3. a budapesti Márkus György lett. Ő éppen, pont 7,5 óra alatt teljesítette a leghosszabb távot. Célideje 7:30:00 lett.

Beda Szabolcs nyerte az 50 mérföldes táv versenyét
Beda Szabolcs a verseny után így emlékezett vissza az eseményre:

„A versenyt elsősorban edzésnek szántam, mert nem volt most olyan nagy tétje, de hétvégi hosszú futásnak mindenképpen jó volt, mert készülök most több hosszabb ultrára és a 48 órás világbajnokságra, illetve ősszel a 6 napos világkupára Balatonfüreden, úgyhogy edzésnek tökéletes volt. Nyáron van a verseny és a meleget szeretem. Szépen óvatosan kezdtem, ilyen 4:40 körüli átlaggal. Nem akartam elfutni az elejét. Egy darabig az elején a második, harmadik helyen futottam. Majd olyan 30 kilométer környékén kezdtem egy kicsit gyorsulni, ilyen 4:20 körüli tempóra ráálltam. Féltáv környékén vettem át a vezetést. Onnantól kezdve már elől mentem, és növeltem is az előnyömet. A végére kicsit visszavettem a tempóból, már ilyen 4:30 körüli ezrekre. Nagyon kellemes volt a verseny. Én úgy gondolom, hogy elsőre teljesen jól sikerült ez az esemény. Van egy csomó szponzor, a versenyközpont is jól volt megcsinálva. Tetszett a frissítés is. 5 kilométerenként voltak frissítő asztalok, nagyon jó kínálattal. A pálya végig sík volt, egy olyan szakasza volt, ahol egy kicsit forgalmasabb volt, körülbelül 5 kilométeren keresztül. Illetve volt a második felében egy rövidebb földes rész is, de nekem az is tetszett, mert az ember kicsit bepillantást nyert az alföldi tanyavilágba. Összességében tehát nagyon tetszett az egész verseny.”

A női versenyben az 50 mérföldes távon a mohácsi Dr. Csupor Krisztina ért elsőként vissza a kiskőrösi célba 7:21:11-es idővel. Meg kell jegyezni, hogy Krisztina előtt csak Beda Szabolcs és Szabó Csaba ért célba a leghosszabb távon egyéniben, így ha az összetettet nézzük 3.lett a mohácsi ultrafutó hölgy, aki közel egy órával előzte meg a második helyezett bajai Huzsvay Editet.

Dr. Csupor Krisztina nyerte a nők versenyét a leghosszabb távon
Dr. Csupor Krisztina így vélekedett a versenyről:

„A célom az az volt, hogy gyakoroljam az 5:30-as tempót. Helyezési céljaim nem voltak igazából. Ezt egy felkészülési versenynek szántam a Korinthosz 160 kilométeres távjára. A futás nagyon jó volt. 20 kilométertől volt egy nagyon klassz flow élményem. Igazából a legnehezebb rész az nekem 70 kilométertől kezdődött, mert akkor nagyon fájt a csípőm. A meleget azt nagyon jól bírtam. Egyébként előtte gyomorrontásom volt. Ez kicsit nehezítette a képet. Nagyon jó élménnyel lettem gazdagabb. Nagyon jó volt a szervezés. A frissítőállomásokon lévő személyek is nagyon segítőkészek voltak. Mindig biztattak minket.”

A célba érkezők az 50 mérföldes és az 50 kilométeres távon egy egyedi névre szóló befutószalagot is kaptak. Így ezzel futottak át a célvonalon. A befutóérmeket Kádár Kitti kiváló ultrafutó akasztotta a célba érkezők nyakába, aki nemrégiben Franciaországban teljesített egy 200 kilométer feletti ultraversenyt. Illetve ezen távok eredményhirdetése a verseny után este 8 órakor egy gálavacsora keretein belül volt. A helyezettek a kupák mellett értékes ajándékokkal térhettek haza a szponzorok jóvoltából.

Földesi József most is különleges formáját választotta a célba érkezésnek

Eredmények:

50 mérföld:
Férfi: 1. Beda Szabolcs, 2. Szabó Csaba, 3. Márkus György
Női: 1. Dr. Csupor Krisztina, 2. Huzsvay Edit, 3. Farkas Edit

50 km:
Férfi: 1. Torma Tamás, 2. Molnár Ádám, 3. Dudás Gergő
Női: 1. Nagy Adrienn, 2. Borosné Németh Szilvia, 3. Bötykös Nóra

Félmaraton:
Férfi: 1. Geszti Péter, 2. ifj. Rózsa Sándor, 3. Reisch József
Női: 1. Pál Mónika, 2. Hufngl Ágnes, 3. Németh Andrea

Váltó:
50 mérföld
3 fős: 1. Running Contact Ultra Adventure, 2. Életerő, 3. ALFÖLDönfutók
5 fős: 1. VKFCS Sasok, 2. Kiskunsági DEÁKOK

Márkus György mint ahogyan a legtöbb futó mosolyogva ért célba

A szervezők szeretnék megköszönni minden segítő munkáját, illetve az összes szponzornak, támogatónak, önkormányzatoknak és minden olyan személynek a támogatását, aki valamilyen formában is hozzájárult az I. Coveris Bács-Kiskun Ultra futóverseny sikeres lebonyolításához.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (410 db kép)
MEGOSZTÁS