A Zsinagóga-Kistemplomnál került sor Kiskőrös Holokauszt Emlékművének avatására 2023. július 16-án délelőtt. A rendezvényt Kendrusz Attila, a Szegedi Zsidó Hitközség vallási vezetője nyitotta meg az alkalomra választott zsoltárral. Az esemény moderátora Kornóczi Natália volt.

-Hirdetés-

Először Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere beszélt a kiskőrösi zsidó közösség múltjáról, történelméről. a város életében betöltött szerepéről. Elmondta, hogy Trianon után a Zsinagógában tartottak először gyászistentiszteletet. Megemlékezett 1944. június 18-áról, amikor a város zsidó lakosságát bevagonírozták, hogy néhány nap múltán Auschwitz-Birkenauba vezessen utolsó útjuk. Megköszönte a Benyik család nagylelkű adományát, mely lehetővé tette, hogy a szobor méltó emléket állíthasson ezen családoknak, hogy senki ne feledhesse a múltat, aminek nem szabad megismétlődnie.

Prof. Dr. habil. Grósz Andor, a MAZSIHISZ elnöke úgy fogalmazott, hogy „emlékeznünk kötelesség, a zsidó közösség múltja, jelene, de jövője miatt is.”

Szedmák Tamás, Kiskőrös Város alpolgármestere és Prof. Dr. habil Grósz Andor, a MAZSIHISZ elnöke

Radnóti Zoltán főrabbi felidézte azt a 79 évvel ezelőtti napot, amely hasonlóan forró volt, mint amilyenen az ünnepre sor került. Kiemelte, hogy azok számára, akiknek a sorsa azon a végzetes napon megpecsételődött, nem hozott enyhülést már semmi. Megemlékezett mind a négy rabbiról, akik vezették a kiskőrösi zsidó közösséget. Felhívta a figyelmet arra, hogy „a holokauszt szavakkal kezdődött, melyben óriási szerepe és felelőssége van a mindenkori médiának”. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy akármilyen kicsi magja is kicsírázzon a gyűlöletnek.

Radnóti Zoltán főrabbi ünnepi beszéde

Prof. Dr. Fried Ilona, a Schwarz család leszármazottja, az MTA tagja dr. Király Balázszsal együtt beszélt a családjukról, annak holokauszt által tönkretett sorsáról.

Kántor Anita, a Berlini Zsidó Hitközség vallási vezetője, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem előadója idézte fel nagyszülei történetét, akik a történelem pokla miatt, ha az unokáiknak meséltek, nem anekdotázhattak kedves, barátságos hangulatban. „Nincs jogunk megfeledkezni a tragédiáról” – mondta.

Az emlékművet Prof. Dr. Fried Ilona, Benyik Csenge, Fanni és Zara leplezték le.

Az emlékmű leleplezése után Kántor Anita mondott záróbeszédet az Élet fájának 422 levele mellett

Kiskőrös Város Önkormányzatának nevében koszorút helyezett el az emlékműnél Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester. Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzata nevében Kincses Mihályné elnök és Filus Tibor. Kiskőrös Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának nevében pedig Barkóczi Jánosné és Polereczki Mihályné.

Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester a város nevében koszorút helyezett el az emlékműnél 

Az ünnepséget az evangélikus templomban egy felekezetközi istentisztelet zárta le, melyen Arató Lóránd, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség igazgatólelkésze köszöntötte a gyülekezetet. Majd Kendrusz Attila rabbi prédikációja után, Tóth Tibor a kiskőrös Római Katolikus Egyházközség plébánosával együtt osztottak áldást. Legvégül a Zsinagógában látták vendégül a megjelenteket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (126 db kép)
MEGOSZTÁS