Avatar photo
Írta: Tóth Reni
Június 20-án nyitotta meg kapuit a nyári óvodai ügyelet Kiskőrösön, amelynek már második alkalommal a Kőrisfa Óvoda ad helyszínt. Hogy ne teljenek unalmasan a napok, az óvodapedagógusok kreatív feladatokkal készülnek a gyermekek számára, egyaránt bent a csoportszobákban, és kint a tágas udvaron is. 

Idén a nyári óvodai ügyelet témája a járművek, ezért a gyermekek már több héten keresztül ismerkednek a különféle közlekedési eszközökkel, szabályokkal. Ezen témához kötve a Kiskőrös Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai július 20-án meglátogatták a nyári óvodában lévő gyermekeket, és bemutatót tartottak számukra. A nagy hőségre való tekintettel pedig egy kis locsolkodásban is részt vettek a gyermekek.

-Hirdetés-

A csoportok időpontokra beosztva egymás után vettek részt a foglalkozáson. Beleülhettek a tűzoltóautóba, megcsodálhatták az önkéntes tűzoltók eszközeit, de a legnagyobb móka természetesen a locsolás volt, ami igazán frissítőleg hatott a nagy hőségben. Az óvodapedagógusok előre jelezték a szülőknek, hogy ezen a napon készüljenek fürdőruhával a gyermekek.

A gyerekek megcsodálhatták a tűzoltók eszközeit

A nagy hőségre való tekintettel a nyári óvodában folyamatosan üzemelnek a frissítő párakapuk, az óvodásokat pedig a nagymértékű folyadékfogyasztásra ösztönzik a pedagógusok a kiszáradás elkerülése érdekében.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS