Idén immáron tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Soltszentimrei VW Baráti kör a már hagyományosnak számító autós találkozóját, amelyre az izsáki Kajla Off-Road Tanyán került sor.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően több száz autós látogatott el a Soltszentimrei VW Baráti kör rendezvényére.
A találkozó július 22-23-ra, szombatra és vasárnapra volt meghirdetve, de volt, aki már pénteken beparkolt, és szombat reggeltől folyamatosan foglalták el az épített, illetve a rendezvényre kicsinosított járművek a VIP szektort.
De nem csak VIP-ben lehetett leparkolni, még csak felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi igényesen megépített vagy karbantartott autó volt a találkozón.
„Idén ez már a 11. találkozónk, amit megrendeztük, és 3. alkalom, hogy a Kajla Off-Road Tanyán.
Most is, ahogy mindig ügyességi vetélkedőkkel is készültünk ahol kisebb és nagyobb tárgynyereményekkel díjaztuk a részvételt.
Programjaink közül kiemelném az Off-Road taxit, amire nagy volt az érdeklődés, és a Gumifüst Arénát, ahol szinte egész nap folyamatosan mehetett volna a gumiégetés, mert ha van gumi, van parádé!
Szépségversennyel is készültünk, ahol több mint 130 díjat osztottunk ki.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2023/07/19.jpg)
Egész kellemes időjárásunk volt, nem is volt túl meleg és az esőt is megúsztuk.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2023/07/58.jpg)
Idén volt 40 éves a Golf II, így ennek tiszteletére volt egy csoport foltozásunk is.
Úgy gondolom mindenki jó élményekkel távozott tőlünk” – számolt be hírportálunknak Sári Rajmund szervező.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2023/07/56-1.jpg)
A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni Fertig Józsefnek – Kajla -, hogy idén is ott lehetett a rendezvény, és köszönik minden barátnak és családtagnak a támogatást és a sok segítséget.
Folytatás jövőre!
Fotógaléria:
![](https://vira.hu/wp-content/gallery/2023-07-24-xi-soltszentimrei-volkswagen-es-markafuggetlen-autos-talalkozo/01-2.jpg)