A Kiskőrös Város Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban Kjt.) 20/A § (1) bekezdés, valamint a 20/B § (1) bekezdés alapján a 65/2023. számú határozatával pályázatot írt ki a Kiskőrösi Óvodák óvodavezető beosztásának ellátására. A pályázat benyújtási határidejének lejártáig egy pályázó, Csatlós Erzsébet nyújtotta be pályázatát. A pályázó személyét, szakmai és vezetési programját a szakmai bizottság egyhangúlag támogatta. A Kiskőrös Város Képviselő-testülete a 2023. július 27-i rendkívüli ülésén megszavazta, hogy Csatlós Erzsébet 2023. augusztus 01. napjától 2028. július 31. napjáig terjedő határozott időre megbízza a magasabb vezetői megbízásnak minősülő Kiskőrösi Óvodák óvodavezetői beosztásának ellátásával.

Ennek apropóján a Kiskőrösi Óvodák óvodavezetői pozíciójában eltel öt évről, és az előtte álló újabb öt év terveiről kérdeztük Csatlós Erzsébetet.

-Hirdetés-

A mögöttem álló öt évben olyan kihívások, változások elé állított a sors, a társadalmi és gazdasági helyzet, ami nem megszokott, nem mindennapi. Ezekre nem lehetett előre felkészülni. Ilyen szempontból nagy tanulás volt számomra is.
Az intézményvezetői periódusom alatt számos, az óvodákat, gyermekeket, családokat, dolgozókat érintő nehéz fejsúlyú események történtek, amelyek megkövetelték a legoptimálisabb intézkedéseket. Mint például az új Kőrisfa Óvoda építkezési folyamatainak nyomon követése, és átköltözés. A legnagyobb kihívást a covid járvány okozta. Ez nagy feszültséget okozott mind a szülőkben, mind az óvodai dolgozókban és így a gyerekekben is egyaránt. A mi feladatunk az volt, hogy megpróbáltunk a lehető legrugalmasabban igazodni ehhez a változáshoz. Az önkormányzattal együttműködve élhetővé tudtuk tenni azt a borzasztó helyzetet, ami akkor kialakult. Úgy gondolom, hogy annyira jól együtt tudtunk működni a szülőkkel, a fenntartónkkal, hogy sikeresnek mondható az, ahogy kezeltük azt a helyzetet. Végig nyitva tudtunk tartani, így biztosítani tudtuk a munkát vállaló családoknak azt, hogy a gyermekeiket behozzák az intézménybe, és óvodai ellátásban részesüljenek. Egy újszerű dolog került bevezetésre, a DigiOvi. Így az otthon maradott gyerekek számára is biztosítani tudtuk az óvodai nevelés egy részét digitális formában. Próbáltunk minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni a szülőkkel, gyerekekkel egyaránt.

Ezt követően fellélegeztünk egy kis időre, de ismét jött egy nagy változás a világban, az energiaválság szele minket is érintett. Onnantól kezdve újra egy készenléti állapothoz kellett igazodjunk, ami nem volt egyszerű. Az önkormányzattal való együttműködés során energia-hatékonyan tudtuk üzemeltetni az óvodáinkat. Költséghatékonyság szempontjából ekkor ideiglenesen be kellett zárjunk egy óvodát. Három csoportot átköltöztettünk a két nagyobb óvodába, a Batthyányba és a Kőrisfába. Ehhez a szülőket is meg kellett nyugtatni arról, hogy a biztonságos, kiegyensúlyozott, nyugodt légkört így is tudjuk biztosítani, csak más helyszínen. Elmondhatom, hogy minden váratlan helyzetben megkaptuk a szülők segítségét, megértését. Közben megkezdődtek a régebbi intézmények fűtés-korszerűsítését szolgáló fejlesztések. A Szűcsi és az Erdőtelki Óvodában hűtő-fűtő klímák felszerelése történt meg. Lezártuk azokat a helyiségeket, amiket nem használtunk, így kisebb légteret kellett fűteni. A Batthyány Óvodában ezen a nyáron valósul meg a fűtés-korszerűsítés a kazánblokk teljes cseréjével, és szintén hűtő-fűtő klímák kerülnek felszerelésre a csoportszobákban. Az új építésű Kőrisfa Óvodában ilyen problémánk nem volt, hiszen nagyon energia-hatékony épületről van szó.

Próbáltunk mindig a lehető legjobban igazodni a külső hatásokhoz, amik minket is érintettek.

Nagyon tanulságos volt mindannyiunk számára, így nekem is ez az elmúlt öt év. Mindvégig fontos volt számomra, hogy ne veszítsük el a bizalmat, és az ügyben való hitünket, ne térjünk el az óvodai nevelési célkitűzéseinktől attól függetlenül, hogy mit hoz a társadalom, a világ történései. Igyekeztem biztonságot nyújtani kollégáim számára a munkahely megtartás kérdésében is. A fenntartó segítségével ezekben a nehéz időkben sem sérült az intézmény humán erőforrása. Bízom benne, hogy most már ilyen téren csendesebb, nyugodtabb évek jönnek.

Ahogy eddig, úgy ezután is hiszek abban, hogy egy óvoda működése akkor ideális, ha az együtt tevékenykedő kollégák között valódi szakmai kapcsolat áll fenn, és munkájukat közös célok vezérlik. A közös munka akkor lehet sikeres, ha a csoportszintű folyamatok irányításában mindketten egységes szemléletet képviselnek, és a nevelési feladatok középpontjában a gyermek áll. Ezt a harmonikus állapotot igyekszem vezetőként mind a 4 óvodában és mind a 16 csoportban megteremteni. Törekszem arra, hogy az egyéni és a szervezeti célok összhangja megfelelő legyen.

Szemléletünk az, hogy a változásokhoz, igényekhez folyamatosan igazodnunk és fejlődnünk kell. Megtanultam, hogy nekem óvodavezetőként kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak, ösztönzőnek és bátorítónak kell lennem kollégáim szemében az elkövetkezendő években is annak érdekében, hogy jól működjön a Kiskőrösi Óvodák, bármi történjék.

A intézmények tárgyi feltételei már optimálisak, sok fejlesztés és felújítás történt az elmúlt években. Ilyen téren nincs kiemelten fontos feladat, ami elvégzésre vár, a szokásos apróbb javításokkal, környezetünk csinosítgatásával számolunk csak.
Szakmai irányban is nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt öt évben. Gondolok itt akár a felzárkóztatásra, a tehetséggondozásra. Nagyon jól képzett kollégákkal dolgozhatom együtt, akik motiváltak saját maguk képzésére. A megszerzett szakmai tudásanyag gyarapítása, továbbfejlesztése a cél.

Egy nagyon jó szülő – pedagógus – gyerek kapcsolatot kívánok az elkövetkezendő öt évben, ami nyugalomban, békében és elégedettségben telik majd.

MEGOSZTÁS