Sokéves NB II-es szereplés után a kiskőrösi felnőtt férfi kézilabdacsapat az újonnan alakult Kiskőrösi Kézilabda Sportegyesület keretein belül a vármegyei I. osztályú bajnokságban indul majd az ősz szezonban. Az együttes már elkezdte a felkészülését a 2023/2024-es szezonra, melyben az a céljuk, hogy a dobogós helyekért küzdjenek.

A csapatról Horváth András edző elmondta, hogy sikerült a tavalyi keretet együtt tartani és ez számít a legnagyobb erősítésnek. Az új szezont így gyakorlatilag az NB II-ben szerepelt csapattal tudják majd elkezdeni. A csapat augusztus második hetétől edz heti négy alkalommal, amelyben szerepelnek erősítő gyakorlatok, futások és labdás elemek is. Jelenleg a visszatérő rutinosabb és a fiatal játékosokkal kiegészülve mintegy 20 fős kerettel dolgozhatnak, így létszám tekintetében nem lehet gondja az együttesnek. Az edző kiemelte, hogy továbbra is fontos szempont a fiatalok beépítése a csapatba, mert hosszútávon ők lehetnek a meghatározó játékosok.

-Hirdetés-

Az alapszakaszban a legjobb négy közé kerülést tűzték ki célul, hogy a rájátszásban a felsőházban az érmes helyekért küzdhessenek. A bajnoki rajt a szeptember 9-10-i hétvégén lesz, amikor a kiskőrösiek a Kecskemét gárdájával mérkőznek meg idegenben, az utolsó forduló pedig november végén zárja majd az őszi szezont.

Az egyesület elnöke Hunyadi Márk elmondta, hogy a klubot 11 tagú elnökség vezeti, melynél alelnökként tevékenykedik Szabó Tamás és Horváth András. Az edzői stáb tekintetében Horváth András a felnőttek és a serdülők, Dózsa Tamás az U10-es, Petróczi-Kis András pedig az U12-U13-as együttes szakmai munkájáért felel majd. Az elnök beszélt arról is, hogy elkészült az egyesület logója is, ami a kiskőrösi tradíciókhoz igazodva kék-fehér lett. Az egyesületi logóban a klub nevét jelenítették meg fiatalos, lendületes motívumokkal. Az együttes a kiskőrösi Maraton Sport üzlet nagy támogatásával Joma szerelésben fog pályára lépni egy hazai kék és egy idegenbeli piros mezben, amely felsőket a szurkolók is megvásárolhatnak az említett üzletben és igény szerint a klub azok feliratozását is vállalja.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS