Korábban még sosem látott létszámmal, 161 fő kisgyermek részvételével kezdődött meg a 2023/’24-es tanév/nevelési év a Kiskőrösi EGYMI-ben. Az évnyitó eseményt köszöntővel,  versekkel és ajándékozással ünnepelték meg, sőt egyik munkatársuk Miniszteri Elismerő Oklevelet is átvehetett a rendezvényen. 

A Himnusz közös eléneklése után, az esemény kezdetén Hárs Ernő: Vége a vakációnak című versét hallhattuk Kőrösi–Fehér Ferenc 3. osztályos tanulótól, majd Schaffer István intézményvezető köszöntötte a megjelenteket és e szavakkal nyitotta meg a 2023/2024. tanévet: A vakációnak vége, és a gyermekzsivaj biztos jele annak, hogy kezdődik az új tanév. Nagyon sok érdekes programmal készülünk erre a tanévre, bízom benne, hogy mindenki talál majd érdeklődésének megfelelőt. Hagyományainknak megfelelően témahéttel indítjuk az tanévet, amelynek során most kincseket kereshettek. Nagyon sok kincsünk van itt az intézményen belül és a közvetlen környezetünkben, a városunkban is. A kincskeresés izgalmával és örömével reményeink szerint sikerül majd benneteket ráhangolnunk az új tanévre, a tanulmányi munkára. Szóval sok-sok meglepetés vár majd rátok a következő héten. Emellett a tanév során is számos izgalmas ÖKO, diákönkormányzati, sport és kulturális program megvalósítását tervezzük. Természetesen a fő feladat ebben a tanévben is a tanulás lesz, amelyet törekszünk élményszerűbbé tenni.”

A rendezvény konferátora Takács Ildikó intézményvezető-helyettes volt
-Hirdetés-

Köszönetét fejezte ki a szülőknek eddigi támogatásukért, amire a jövőben is számítanak. Ismertette, hogy ebben a tanévben 161 diák és óvodás kezdi meg a tanévet/nevelési évet intézményükben, majd megjegyezte, hogy soha ennyi gyermek nem járt még ezt megelőzően a Kiskőrösi EGYMI-be. Kiemelte, hogy rendkívüli az érdeklődés intézményük iránt, amelynek elsődleges oka az itt folyó magas szakmai színvonalú pedagógiai munka. Majd így folytatta: „Ha hiszik, ha nem ennek a munkának egyik tartópillére Önök, a szülők. Hiszen alkalmazhatunk mi bármilyen módszert, ha az nem kap támogatást szülőktől, akkor az bizony kevéssé lesz eredményes. Nehéz feladat hárul pedagógusainkra, pedagógiai munkát segítő kollégáinkra, akik gyakorta erejükön felül teljesítenek. Nagyon fontos szempont számunkra, hogy megfeleljünk a környezeti kihívásoknak, a társadalom és az Önök elvárásainak. Intézményünk országos hírnevű, többszörös minőségi díjjal kitüntetett. Éppen két nappal ezelőtt a megyei tanévnyitó konferencián vehettem át az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címmel járó elismerő oklevelet. Ez úgy gondolom, hogy sok feladat számunkra, ugyanakkor az itt dolgozó valamennyi munkatársam minőségi munka iránti elkötelezettségének elismerése is.”

Schaffer István intézményvezető

Ezt követően ismertette a természeti és a tárgyi környezet változását intézményükben. Elmondta, hogy az épület, és a tantermek takarítása, az eszközök fertőtlenítése megtörtént. Felújított szelidi táborukban négy turnusban üdülhettek a gyerekek. Kihangsúlyozta, hogy kollégái sokat dolgoztak az utóbbi napokban azért, hogy barátságos, rendezett környezet várja a gyermekeket, végül felhívta a szülők figyelmét, hogy továbbra is nagyon fontos, hogy csak egészséges gyermeket hozzanak, küldjenek iskolába, óvodába.

A pici óvodások is részt vettek a tanévnyitón

Ezt követően új munkatársaikat mutatta be. Elmondta, hogy az óvodába két új kolléga érkezett: Maska Lászlóné a Katica csoportban, míg Csergő Katalin a Felhő csoportban várja a gyerekeket. Pedagógiai munkát segítő két új asszisztens kollégájuk Farkas Izabella (Készségfejlesztő iskola) és Tóbi Otília (Katica csoport) lesz. Dusnoki Zoltán rendszergazdai feladatai mellett ezentúl az autizmussal élő tanulók iskolai csoportjában fog segíteni.

Bemutatkoztak az új munkatársak is

Majd a gyerekekhez is szólt az igazgató úr, akiket arra biztatott, hogy  alkotásaikkal töltsék meg az osztálytermeket és a folyosókat. Továbbá dolgozzanak nagyon szorgalmasan, mert az igazi eredmények és sikerek csak így születhetnek.

Sok gyermeket elkísértek a tanévnyitóra

Végül Szentgyörgyi Albert, Nobel-díjas tudósunk szavaival nyitotta meg a 2023/24-es tanévet:

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

161 diák kezdte meg a tanévet

A megnyitó és köszöntő beszédet követően Aranyosi Sz. Attila: Kisiskolások köszöntője című versét Hirsch Enikő 8. osztályos tanuló szavalta el.

Ebben a tanévben 11 kisgyermek ült be az iskolapadokba szeptember 1-jén a Kiskőrösi EGYMI-ben, akiket a 8. osztályos tanulók iskolakezdéshez összeállított ajándékcsomagokkal leptek meg.

Örömmel fogadták ezt a kedves gesztust

A tanévnyitó ünnepség keretén belül, kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Lovász Edit, akit Schaffer István intézményvezető méltatott. Az oklevelet Vágó Ferencné tankerületi igazgató nyújtotta át részére.

Kapcsolódó cikk
Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Lovász Edit
Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Lovász Edit
Lovász Edit 1982-ben az érettségi vizsgát követően kezdett el dolgozni a Kiskőrösi Óvodáknál képesítés nélküli délutános óvónőként. Ezt követően 1985-ben...

A tanévnyitó végén Gszelmann Richárd 11.b osztályos tanuló Bieber Mária: Tanévnyitóra című versét szavalta el, majd a Szózat közös eléneklésével zárult a rendezvény. Az iskola tornaterméből osztályaikba vonultak a diákok, akiknek lehetőségük volt köszönteni társaikat és megismerni tanáraikat.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS