Lovász Edit 1982-ben az érettségi vizsgát követően kezdett el dolgozni a Kiskőrösi Óvodáknál képesítés nélküli délutános óvónőként. Ezt követően 1985-ben szerzett óvodapedagógusi végzettséget a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. Frissdiplomásként az akkori Kisegítő Iskola 1985-ben beindított „előkészítő osztályában” kapott állást, majd 1995-től már az óvodai csoporttá alakult egységben dolgozott. Az intézmény – amely jelenleg a Kiskőrösi EGYMI nevet viseli – azóta sok névváltozáson esett át, de közel 40 éve folyamatosan a munkahelye, itt vált elkötelezett gyógypedagógussá. 1992-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola levelező tagozatán, munka mellett oligofrénpedagógia – pszichopedagógia szakos tanári diplomát szerzett.

-Hirdetés-

Minden, ami az óvodai csoporttal kapcsolatos – nevelési program, napirend, hetirend, jó gyakorlatok sora, mérési rendszer, dokumentáció az ő munkája által született meg, alakult, formálódott ilyenné, amilyen jelenleg. Ez a munka hatalmas kihívás, tanulási folyamat és szakmai fejlődési lehetőség volt számára. 1997-től bekapcsolódott a térségünkben élő, korai gondozást igénylő gyermekeket ellátásába is. Ezt a feladatot újabb kihívásként, az óvodai munkája mellett túlórában látta el. Sikeres pályázatai által sok jól használható fejlesztő játékkal, eszközökkel gazdagította az intézményt. A bőséges eszköz – és szakkönyvtárból, amelynek létrehozásában szintén kivette a részét, a mai napig kölcsönözhetnek a családok.

Lovász Edit méltatását Schaffer István intézményvezető olvasta fel

A súlyosan-halmozottan sérült kisgyermekek minél hatékonyabb ellátása érdekében elvégzett egy 2 éves okleveles gyógymasszőr tanfolyamot. A fejlesztő munka mellett céljául tűzte ki, hogy a családokat is segítse a másság elfogadásában, a nehezített élethelyzetekre való felkészítésben. Szintén pályázati forrásból hosszú éveken át mentálhigiénés szülőklubot szervezett, ahol orvos, pszichológus, gyógypedagógus vezetésével a szülők könnyebben feldolgozhatták a konfliktusokat, megbeszélhették problémáikat, kérdéseikre szaktanácsot kaphattak. Felismerte azt is, hogy az ide járó gyermekek családjainak milyen nagy szüksége van közös programokra, így ugyancsak pályázati lehetőségek kihasználásával 20 éven át nyaranta családi táborokat szervezett nagy sikerrel.

Munkatársai is vele együtt örültek

Óvodai foglalkozásain a kooperatív tanulásra, a projektoktatásra, a differenciálásra épít. Intézményükbe számos tantestület fordult/fordul meg a Lépésről lépésre programot megismerni, az ezzel kapcsolatos jó gyakorlatot átvenni. Az óvodai képzéseket is Edit koordinálta/koordinálja, mint a „Lépésről Lépésre Módszertani Központ” szakmai vezetője. Emellett hosszú ideig munkaközösség-vezetői teendőket is ellátott a Szivárvány-team élén.

Az oklevet Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója adta át részére a tanévnyitó ünnepség alkalmával

Lovász Editre az aktív, elkötelezett, közösségi lét jellemző. Ezt igazolja, hogy a PHARE, majd a HEFOP, később a TÁMOP pályázatok megvalósításában is aktívan vett részt. Mintegy 20 éve mentorként tevékenykedik a többségi óvodákban integráltan nevelt gyermekek pedagógusai mellett. Bemutató foglalkozásokat, szakmai műhelymunkákat, képzéseket tart illetve szervez a minőségi oktatásról, a megújuló módszerekről-technikákról, a differenciálásról, az egyéni átvezetési lehetőségekről, a projektoktatásról.

Több olyan akkreditált képzést is elvégzett, amelyek lehetőséget biztosítottak az intézményben felhalmozott tudás és tapasztalat átadására. 2016-ban sikeresen végezte el a Szegedi Tudományegyetem mentorpedagógus képzését.

2021 óta mesterpedagógusként adja át szakmai tapasztalatait a Lépésről lépésre programról, mentorálja töretlen lelkesedéssel az ifjú pályakezdő pedagógusokat.

Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül vehette át az oklevelet 

Az utóbbi években az intézményben habilitációs, fejlesztő feladatokat lát el, mely már túlnő az óvoda falain. Bámulatos tudással, tapasztalattal, szeretettel és számtalan jó ötlettel fordul a fejlesztése alatt álló gyermekekhez. Egy kollégájával karöltve az elmúlt tanévben létrehozták a hetedik és nyolcadikos tanulókból álló újságíró szakkört, mely minden hónapban egy-egy, az intézmény életét bemutató kiadvánnyal jelentkezik. Emellett oszlopos tagja a közelmúltban megalakult Csicseri társulatnak. A bábcsoport előadásai nem csak az EGYMI-be járó gyermekeknek, hanem a kiskőrösi óvodásoknak is örömteli perceket szerez.

Az oklevélhez munkatársai és a szülők is szeretettel gratuláltak
Lovász Edit az a pedagógus, aki méltán állhat követendő példaként mindenki előtt elhivatottság, kreativitás, folyamatos szakmai megújulás, kitartás, együttműködés, lelkiismeretesség terén. Nagyszerű pedagógus és ember.

Munkáját Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták, melyet 2023. szeptember 1-jén vehetett át a tanévnyitó ünnepség végén a Kiskőrösi EGYMI tornatermében.

A Kiskőrösi EGYMI vezetőségével (b-j): Viedner Mónika, Vágó Ferencné, Lovász Edit, Schaffer István, Takács Ildikó
Kapcsolódó cikk
Korábban még sosem írattak be ennyi gyermeket a Kiskőrösi EGYMI-be
Korábban még sosem írattak be ennyi gyermeket a Kiskőrösi EGYMI-be
Korábban még sosem látott létszámmal, 161 fő kisgyermek részvételével kezdődött meg a 2023/’24-es tanév/nevelési év a Kiskőrösi EGYMI-ben. Az évnyitó...

A méltatás szövegét a Kiskőrösi EGYMI bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük. 

MEGOSZTÁS