2023. augusztus 31-én délelőtt tanévnyitó értekezleten vettek részt a Kiskőrösi Óvodák dolgozói, ahol Csatlós Erzsébet intézményvezető tájékoztatta a megjelenteket. Az eseményen bemutatkoztak az új kollégák is. A rendezvényen többek között szó esett a nyári beruházásokról és felújításokról, karbantartásokról, a gyermeklétszám, illetve a személyi állomány alakulásáról is.

Kapcsolódó cikk
Fenntarthatóságra neveléssel kapcsolatos továbbképzésen vettek részt a Kiskőrösi Óvodák óvodapedagógusai
Fenntarthatóságra neveléssel kapcsolatos továbbképzésen vettek részt a Kiskőrösi Óvodák óvodapedagógusai
Korunk egyik legfőbb feladata a Földünk megóvására, a környezetünk értékeire, a természet kincseire, erőforrásaira való odafigyelés. Az óvodás korú gyermekek...
-Hirdetés-

Az intézményvezető örömmel mutatta be az új óvodapedagógusokat, majd hozzátette, hogy Szűcsi Óvoda ideiglenes megbízott vezetője Tamás Szilvia marad továbbra is, akinek helyettese Bozó-Kutyifa Eszter lesz. Kósa Barbara a Batthyány Óvoda Pillangó csoportjában lesz Szepcsik Mónika óvodavezető párja. Molnár Kitti pályakezdőként került a Kőrisfa Óvoda Katica csoportjába Hajósné Hertl Edit mellé. Csviláné Szabó Dzsenifer régi új munkatárs, aki a Kőrisfa Óvoda Bagoly csoportjában Vajas Beátával látja el munkáját. Klajkó Beáta pedig a Kőrisfa Óvoda Dominó csoportjában Ősziné Dulai Zsuzsa és Csatlós Erzsébet mellett végzi feladatait. Mellettük Karalkov Rita, új katolikus hitoktató is bemutatkozott az óvodapedagógusoknak, aki Tóth Katalinnal dolgozik közösen a hitéleti neveléssel járó feladatokon. Az új kollégák mellé mentorok és segítők vannak kijelölve, hangsúlyozta ki Csatlós Erzsébet, azonban mindenki együttműködésére számít.

Örömmel köszöntötték az új munkatársakat, akik néhány mondatban be is mutatkoztak

Azután hozzátette, hogy az intézmény felsővezetése nem változott, hiszen egyedüliként pályázott, így újabb öt évre maradt a Kiskőrösi Óvodák intézményvezetője. Szakmai intézményvezető helyettese Hajósné Hertl Edit, míg a az általános intézményvezető Tamás Szilvia maradt. Albert Amina továbbra is a Kőrisfa Óvoda megbízott vezetője, Tamás Szilvia az Erdőtelki Óvodának, míg Szepcsik Mónika a Batthyánynak a vezetője. Szerinte a vezetőség az elmúlt években szívét-lelkét beletette a munkába és szakmai tudását a legjobb tudása szerint adta át. Az óvodák gyönyörűen fejlődnek. Az elmúlt öt év egy óriási próbatétel volt, melyet ügyesen áthidaltak. Mindezért köszönetet is mondott kollégáinak.

Majd ismertette a személyi állomány változását és a tagóvodák gyermeklétszámát. A Batthyány Óvoda 126 fővel kezdi meg az idei nevelési évet, a Kőrisfa 132 fővel, a Szűcsi 66 fővel, míg az Erdőtelki Óvodába 28 kisgyermeket írattak be szüleik. Kiemelte: nagyon fontos, hogy szakmailag jól felkészült kollégák dolgozzanak az óvodai csoportokban. A pedagógiai asszisztensek feladata az elmúlt időben megváltozott, melyen igyekeznek finomítani, hiszen jelenleg nagy rajtuk a teher. Majd ismertette, hogy ebben az évben Budavári Ildikó vállalta el a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztését. Szabad fennmaradó óráiban pedig ott segít majd, ahol éppen szükség van rá, emellett pedig továbbra is működteti a Futrinka Bábcsoportot. Az SNI-s gyermekekkel Kővári Bernadett foglalkozik majd. A logopédiai ellátást Domonyiné Borbényi Katalin látja el a Szűcsi és a Kőrisfa Óvodában, míg a másik két intézményben Balatoniné Morvai Valéria. Továbbra is szoros szakmai kapcsolatot ápolnak a Kiskőrösi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársaival.

A nyári óvoda értékelése kapcsán elismerte munkatársai teljesítményét, hiszen 7 csoporttal kezdték meg a nyári szünetet, így kérdésessé vált, hogyan tudják kivenni szabadságaikat. Köszönetet mondott Fazekasné Gyuricza Mónikának és Suba Piroskának, amiért helytálltak és koordinálták a nyár folyamán adódott munkaügyi és óvodatitkári feladatokat. A karbantartási munkák is elkészültek a nyáron.

b-j: Hajósné Hertl Edit, Tamás Szilvia, Csatlós Erzsébet

Az infrastrukturális fejlesztés is minden óvodában megtörtént, az épületek hűtő-fűtő klímával lettek felszerelve. Elmondta azt is, hogy nagyon elégedett az óvodák tárgyi felszereltségével. Majd szó esett a különböző képzésekről, illetve szakmai tudásuk bővítésének lehetőségeiről. Hozzátette, hogy a sportegyesületekkel az együttműködés továbbra is folytatódik.

Az óvónőknek és dajkáknak munka- és balesetvédelmi oktatást is tartottak

Elhangzott, hogy 4 munkaközösség, 4 munkacsoport és 12 tehetségműhely működik a Kiskőrösi Óvodákban. Munkaközösségek: Dalos Pacsirták – Ősziné Dulai Zsuzsa, Ügyes Kezek – Hegedűsné Kaposvári Edit, Anyanyelvi – Podobniné Vándor Andrea, Egészségünk és környezetünk – Weinhardt Krisztina. Munkacsoportok: Tehetség team – Ősziné Dulai Zsuzsa, Gyermekvédelmi – Bozó-Kutyifa Eszter, BECS munkacsoport- Hajósné Hertl Edit, Kincseink-Szlovák hagyományőrző munkacsoport – Tamás Szilvia. Összesen 12 tehetségműhelyük lesz a 2023-2024. nevelési évben: Mesesziget – T. Balogh Noémi, Ugribugri – Váriné Sz. Erika, Napraforgók – Répásiné Lovász Márta, Varázshang – Fejes Zalánné, Barkács Manók – Slajkó Anikó, Szedd alá – Ősziné Dulai Zsuzsa, Apróságok kincsesládája – C. Aranka, Lim-lommáhely – Hajósné Hertl Edit, Táncoló talpak – Albert Amina, Blumenkreis – Horváth Mucsi Annamária, Iskolába lépegető – Horváth Éva.

A munkakörök és a feladatok ismertetése után, a tanévnyitó értekezlet végén Csatlós Erzsébet intézményvezető köszönetét fejezte ki az összes óvodai dolgozónak.

A Kiskőrösi Óvodák kollektívája a 2023/’24. nevelési év kezdetén 

Az új munkatársakkal készített riportjainkat hamarosan olvashatják a VIRA.HU-n.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS