Szeptember 10-én Veni Sancte ünnepi szentmisét tartott Bajkó Zoltán plébános az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola gyermekeiért.

Bajkó Zoltán plébános 
-Hirdetés-

A tanévnyitó szentmise helyszíne — a hagyományoknak megfelelően — az izsáki Szent Mihály római katolikus templom volt.

A szentmise elején a plébános köszöntötte az iskola tanulóit, pedagógusait és a gyermekeket nevelő szülőket. A szentmisét értük ajánlotta fel és kérte a Szentlélek közbenjárását az előttük álló tanévre.

Szentbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy törekedjünk egymás elfogadására, egymás segítésére, a jó magaviseletre, az egymás iránti tiszteletre. Lelkibeszédében kiemelte, hogy a diákok, szülők és tanárok együttműködése elengedhetetlen a tanév során, és kérte, hogy a tanulók bátran forduljanak Istenhez, amikor több erőre és energiára van szükségük.

A szentmise kezdetén a gyermekek elhelyezték az oltár előtt az iskolatáskáikat, majd a szentmise végén Bajkó Zoltán atya, megáldotta ezen iskolatáskákat, a tanulók “munkaeszközeit”, hogy jó szolgálatot tegyenek a következő 9 hónapban.

Kapcsolódó cikk
Az iskolarendőr program országos tanévnyitója az izsáki iskolában
Az iskolarendőr program országos tanévnyitója az izsáki iskolában
Az idei tanévnyitó kampány első állomásaként az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2023. augusztus 31-én az Izsáki Táncsics...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS