A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban kiválóan szerepel a Kiskőrösi KSE együttese. A fiúk eddig négy mérkőzést játszottak a kilenc csapatos bajnokságban és minden találkozójukat megnyerték.

-Hirdetés-

A kiskőrösi együttes legutóbb szeptember 30-án játszott bajnoki mérkőzést, amikor hazai környezetben fogadták a tiszakécskei Balogh Tészta TVSE gárdáját, akik ellen 40-23-ra (19-7) nyertek: Petróczi-Kis – Hunyadi 1, Bezsenyi 2, Ruskó 8, Wágner 1, Barna 10, Gucsi 2. Csere: Káldi (k), Dózsa, Fang 3, Geiger 4, Kiss Tóth 4, Kulcsár F., Kulcsár P., Laki 5. Lendületes, gyors kézilabdával kezdték a mérkőzést a hazai fiúk és négy percnyi játék után 5-0-ra vezettek.

Ez a jó kezdés megalapozta a játék további alakulását és jó védekezés után már az első félidőben is sok gólt szereztek a kiskőrösiek lerohanásból. Az első játékrészben kialakult nagy gólarányú hazai vezetés után a második félidőben tovább tudta növelni előnyét a hazai gárda. A mérkőzés jól mutatta, hogy a kiskőrösieknél a hosszú cseresor miatt a csapat egy egész találkozót végig tud játszani nagy iramban, amellyel a tiszakécskeiek nem tudtak mit kezdeni. A hazai siker ilyen nagy arányban is megérdemelt volt a mérkőzés képét látva. A kiskőrösiek a bajnokságban már a negyedik győzelmüket aratták zsinórban és 8 ponttal, százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnoki tabellát.

Barna Imre – Kiskőrösi KSE játékosa:

-Nagyon örülök, hogy a negyedik győzelmünket is megszereztük, de ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert hosszú még az út a bajnokság végéig. Amit ki szeretnék emelni az a jó csapategység és az akarásunk, mely nagyon fontos a jó eredmények elérésében. Az látszott a mai mérkőzésen is, hogy futásban és játékgyorsaságban tudjuk felülmúlni az ellenfeleinket, valamint sokat számít, hogy a keretünk magja évek óta együtt játszik és ismerjük egymást. A mérkőzés alakulását döntően befolyásolta, hogy gyorsan ötgólos előnyre tettünk szert és utána már lehetett pihentetni a kezdőket, forgatni a csapatot, hogy végig nagy iramot tudjunk diktálni. Ma nagyon jól sikerültek a lerohanásaink és csapatként is kiválóan működtünk. Négy győzelemmel a hátunk mögött az a célunk, hogy ezt a jó sorozatot folytassuk, minden találkozót megnyerjünk és az első helyen álljunk majd az őszi szezon végén.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (79 db kép)
MEGOSZTÁS