2023. október 13-án Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park nyugalmazott munkatársa Kostka László szőlőtermesztő természettudományos munkásságáról tartott előadást az izsáki Vino étterem pinceklubjában.
A Karol Wojtyla Barátság Központ kezdeményezésére, az Arany Sárfehér Közösség támogatásával, a Kolon Kávézó természettudományi előadások programsorozathoz kapcsolódó előadás keretében, Kostka László (1858-1918) világhírű izsáki szőlőtermesztő rovar- és madártani munkásságával ismerkedhettek meg az érdeklődök.
Kostka László és testvére, a festőművész Csontvári Kosztka Tivadar érdeklődését a természet, a madarak, a lepkék, és növények megismerése iránt már az előző, 2023.02.28-i előadás alkalmával megismerhettük. Míg Tivadar a festőművészként szerzett világhírt, László a helyi szőlészet egyik legeredményesebb gazdájaként, a rovar- és madártani megfigyeléseivel és gyűjtésével is maradandót alkotott.
A Pro Natura díjas Gilly Zsolt szakértő szemmel tárta fel Kostka László szőlőtermesztési tevékenysége mellett történt bekapcsolódását a reformkori tudós társaság természettudományok népszerűsítésére irányuló munkájába.
Kostka szoros kapcsolatban állt Abafi-Aigner Lajossal és Uhrik Nándorral. E három lepkész körül alakult ki az az asztaltársaság, akik a Magyar Rovartani Társaság előfutárainak tekinthetők. [Abafi-Aigner Lajos nevéhez fűződik „A lepkészet története Magyarországon” (1898) c. könyv kiadása, és a „Magyarország lepkéi” (1907) c. könyv megírása.]
Arról kevés dokumentum található, hogy milyen szintű gyűjtő volt Kostka László. Valószínű, hogy egy ideig igen aktív lehetett, amit az is bizonyít, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum sodrómoly gyűjteményében az általa Budapesten gyűjtött fűzfa levélmoly és rozsdás levélmoly egy-egy példánya még ma is megtalálható. Ám ezeknél bizonyára jóval többet – főleg nagylepkéket – őrizhet tőle a gyűjtemény.
Kostka László lepkészet iránti érdeklődését és elhivatottságát Rovartani Lapokban megjelent írásai is igazolják. Néhány szemelvény az írásaiból:
„Mint afféle új gazda, 2–3 év óta félretettem ugyan a hálót, de régi kedveltjeimet, a lepkéket mindazáltal mégis megfigyelem. Így rájöttem, hogy a mi jó homoki borainkat nemcsak a magyar ember szereti, hanem még a lepkék is. Az Atalanta lepke példának okáért akárhányszor nemcsak felfakadt szőlőszemen láttam szívogatni, hanem a kicsurgó mustot is vagy újboron is rajta kaptam s azt oly szenvedéllyel szopogatta, hogy még személyes biztonságáról is megfeledkezett, ugyanis kézzel foghattam. Ebben vannak azonban versenytársai is. Így p. o. az nagy sárgafűbagoly és a szürkés bagoly számos példányait észleltem, a melyek a borsutú szakadékaiban és hézagaiban sorban élvezték a bort. No, de hagyján, ezek kárt nem tesznek, de bezzeg tesz a tarka szőlőmoly, illetve a hernyója, melyről közelebb kimerítően fogok írni. — Nem érdektelen, hogy a sárgabenge pillangó és a C-betűs lepke nálunk november hó közepén egészen friss példányokban röpült. Új adatnak pedig tartom azt, hogy a kis tavasziaraszoló november hó végén észleltem, s ennélfogva azt hiszem, hogy ez a lepke egyáltalában vagy legalább is többnyire lepkealakban húzza ki a telet s azért mutatkozik már február hóban is, ha a nap kissé kisüt.” (Kosztka László – Rovartani Lapok, 1901 január.)
„Sávos szender (Deilephila livornica Esp.) hazánkban országszerte található, de eddig mindenütt oly gyéren figyelték meg, hogy ritkaság számba ment. Izsáki szőlőtelepemen pedig 1906-ban a hernyója a szőlőt oly nagy mennyiségben lepte el, hogy csaknem kártékonynak volt mondható. Június 10–15-ike közt találtam kifejlődött hernyóját s egyúttal a galajszendernek és a szőlőszendernek is, de ez utóbbiak az összes hernyóknak csupán 2–2 százalékát tették ki, holott a sávos szenderé 80 százaléknál több volt. A június derekán elbábozódott hernyók után a lepkék július 10–20 közt keltek ki. 1907-ben mind a három hernyófaj csak igen szórványosan mutatkozott. A sávos szender hernyójának szeptemberben október közepéig második nemzedéke jelentkezett, melynek bábja azonban kitelelt. A galajszendernek van-e második nemzedéke, azt nem állapíthattam meg. Abból a körülményből, hogy júliusban a sávos szendernek összes bábjából kikelt a lepke, második ivadéka pedig nincsen, azt következtetem, hogy hazánkban nem honos, állandó faj, hanem hogy a gyorsröptű szender tavaszkor a Balkán felől átjön hozzánk, itt lepetézik s egy nemzedéknek ad életet, mely azonban tovább nem szaporodik.” (Kosztka László – Rovartani Lapok, 1908. január–február.)
Kostka László madártani megfigyelései szintén érdekesek, amelyek az Aquila című folyóirat számaiban jelentek meg. Érdekesség, hogy korában a madarászat a megfigyeléseken kívül puskával is történt. A ma már általánosan használt madárgyűrűzést ugyan Mortensen dán tanár már 1899-ben kitalálta, de ez lassan vált általánossá. Magyarországon, a világon harmadikként 1908-ban kezdték alkalmazni.
„Bőrgyűjtemény. Kostka László gyógyszerész úr f. évi június elején a M. O. Központnak 31 darab kikészített madárbőrt ajándékozott. S minthogy ezzel az intézet e nemű gyűjteményének alapja lőn megvetve, kedves kötelességünknek tartjuk érette Kosztka L. úrnak itt is kifejezni köszönetünket. A példát mások is követték, amennyiben bőröket avagy frissen lőtt madarakat küldtek be, mely utóbbiak kikészítéséből az intézet gondoskodott. így e gyűjtemény darab-számja százra szaporodott. A beküldött darabokat a szíves ajándékozók neve alatt a következő jegyzékbe foglalva tüntetjük fel.” (Kosztka László – Aquila 1896)
„Fenyőrigó (Turdos pilaris). 1906. nov. 5-én érkeztek meg az elsők izsáki szőlőtelepemre. Másnap már seregély-felhőkre emlékeztető számban jelentek meg, és ugyancsak hozzáláttak az egres-szőlőnek. Rövid nehány nap alatt legalább 15 métermázsát fogyasztottak el. A falánk állatok valóságos csapássá lehettek volna, ha későbben szüretelek. Érdekes dolog, hogy egyetlenegy karvaly (Accipiter nisus) rövid idő alatt elüldözte őket.” (Kosztka László, Aquila 1906)
„Fogoly (Perdix perdix) az idén nagy károkat okozott izsáki szőlőtelepemen. Szőlőérés idejében majdnem tisztára a szőlőt dézsmálták Sok gyomortartalmat vizsgáltam, s valamennyi duzzadt a szőlőtől, különösen a feketét szerették.” (Kosztka László, Aquila 1906)
„Kabasólyom (Falco subbuteo) egy időben a csirkéimet kezdte elvinni. Mikor már a harmadikat vitte, az éber kakas felrúgta, úgy hogy a földön hempergett s alig tudott fölszállni, de azért újra eljött, mig le nem lőttem. Öreg nőstény volt s a közelben fészkelt. Úgy látszik, hogy fiainak nem tudott elegendő élelmet hordani s ezért vetemedett erre a neki szokatlan, de aránylag mégis könnyebben elejthető prédára. Láthatólag ügyetlen volt a csirkék fölszedésében.” (Kosztka László – Aquila 1906)
Bár Kostka László természettudományos munkásságáról kevés a fellelhető dokumentáció, az viszont bizonyosan megállapítható, hogy tevékenysége mint a helyiek, mit a tudós körökben elismerést váltott ki.
