A TESCO-GLOBAL Zrt. az Effekteam Egyesület közreműködésével 13. alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatát, melynek célja a helyi közösségek támogatása. A kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület a pályázaton 400.000 forintot nyert két kültéri kosárlabda palánk megvásárlására.

-Hirdetés-

A programra pályázhattak egyesületek és civil szervezetek, melyek a vásárlók bevonásával – a boltokban leadott tiketek számának függvényében – kaphattak támogatást. A pályázati felhívás célja a TESCO-GLOBAL Zrt. áruházai vonzáskörzetében élő helyi közösségek igényeire alapuló és részvételével megvalósuló programok támogatása.

Dóka Márton, Filus Tibor, Domonyi László

Ezek között szerepelt a helyi közösségek környezetének megszépítésére, illetve a helyi közösségi élet előmozdítására irányuló kezdeményezések támogatása. A pályázat során a TESCO-GLOBAL Zrt. üzleteiben lehetett szavazataikkal – tikettjeik bedobásával a szavazó urnákba – támogatni a vásárlóknak az adott körzetben azt a három szervezetet, amelyek a programok elbírálói szerint arra érdemesek voltak.

Az egy hónapos szavazás végén az Ültess Fát Mozgalom Egyesület 21 602 szavazattal az első helyen végzett, melynek köszönhetően 400 000 forint összegű támogatást nyertek el. A TESCO-GLOBAL Zrt. kiskőrösi áruházának vezetője, Vasmanszki Nóra október 11-én ünnepélyes keretek között adta át a „400 000 forintos tikettet” Filus Tibornak, az Ültess Fát Mozgalom Egyesület elnökének. Az egyesület az elnyert összegből két kültéri, bárhova könnyen áthelyezhető kosárlabda palánkot vásárolt. A két kosárlabda palánk a Szabadidő Parkban került elhelyezésre, arra a részre, ahol régen a KRESZ park volt. A platánfák között található nagyobb aszfaltozott részen állították fel a két kosárlabda palánkot, melyet majd bárki használhat a nap bármely szakában.

Kapcsolódó cikk
Sikeresen pályázott az Ültess Fát Mozgalom Egyesület: kosárlabdapálya lehet Kiskőrösön
Sikeresen pályázott az Ültess Fát Mozgalom Egyesület: kosárlabdapálya lehet Kiskőrösön
A TESCO-GLOBAL Zrt. az Effekteam Egyesület közreműködésével 13. alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatát, melynek célja...

Az új, kosárlabdázásra alkalmas helyszín ünnepélyes átadása november 2-án volt, amikor a Kiskőrösi Kosárlabda Egyesület tagjai a Szabadidő Parkban területrendezési munkálatokat végezte el és kipróbálták a kosárlabda palánkokat is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Domonyi László polgármester, mely során Filus Tibor, az Ültess Fát Mozgalom Egyesület elnöke kívánt sok sikert a megjelent sportolóknak, és a további eredményes együttműködés jegyében egy Ültess Fát Mozgalom Egyesület logójával ellátott pólót adott át Dóka Mártonnak, a Kiskőrösi Kosárlabda Egyesület elnökének.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (61 db kép)
MEGOSZTÁS