Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2186-an lépték át. A jogsértések elkövetőinek legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám van, akinek ennél mélyebben kell a zsebébe nyúlnia: egy Suzuki sofőrje Soltvadkert belterületén 50km/h helyett 98 km/h-val közlekedett.

-Hirdetés-

Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt ötvenhárom olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt. Az egyenruhások 21 olyan autóvezetőt igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Közülük ketten balesetet okoztak.

Az egyik ittas sofőr egy 23 éves lány volt, akit Kiskunfélegyházán igazoltattak az egyenruhások. A fiatal azt gondolta, hogy miután alkoholt fogyasztott, még hazavezeti autóját. A rendőrök azonban megállították, igazoltatták, és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely 0,60 mg/l értéket mutatott. A fiatal felnőtt vezetői engedélyét a helyszínen azonnal elvették és ellene büntetőeljárás indult.

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Ezért hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt.

A Kiskunfélegyházi Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2023. november 24-én drón segítségével, a magasból ellenőrizték az elsőbbségi szabályok betartását. Az egyik olyan kereszteződésben, ahol „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla van, alig egy óra alatt öt szabályszegővel szemben intézkedtek.

Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek! Vezessenek óvatosan és körültekintően, hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

Forrás, képek: police.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira