Advent első vasárnapján -mint ahogyan a legtöbb településen- Soltvadkerten is meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, amely a hitet jelképezi. Isten a megváltást elsőként ugyanis Ádámnak és Évának ajánlotta fel, így ez a hit szimbólumává vált.

Soltvadkerten december 3-án este 17 órára várták az érdeklődőket a Hősök terére, ahol Supka Éva köszöntő gondolatai után a helyi Baptista Gyülekezet zenekara játszott az eseményhez illő dalokat Medveczki János vezetésével.

A Baptista Gyülekezet zenekara tette szebbé az estét
-Hirdetés-

Ünnepi köszöntőt mondott Dr. Pozsgai Boglárka önkormányzati képviselő, aki Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya című versével köszöntötte a jelenlévőket.

Dr. Pozsgai Boglárka gyújtotta meg az első gyertyát

Ezt követően Pazdernyik Pál pünkösdi lelkész mondott igei üzenetet. Beszédében a hitről történő várakozásokról mondta el gondolatait. Kiemelte, hogy életünk egy örök advent és folyamatosan egy adventban vagyunk. Nem mindegy, hogyan éljük ezt meg az év 365 napján. Végül hozzátette, hogy reménység nélkül nincs értelme a várakozásnak.

Pazdernyik Pál pünkösdi lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait
A hit gyertyáját Dr. Pozsgai Boglárka és Pazdernyik Pál gyújtotta meg.

Soltvadkerten minden adventi vasárnap a gyertyagyújtások alkalmával megszólítanak civil szervezeteket. Most az Aktív Nyugdíjas Klub működött közre az eseményen.
A gyertyagyújtás után forralt bor és meleg tea várta a vendégeket a szeretet udvarban.

Kapcsolódó cikk
Beköszönt az adventi időszak – hangolódjunk együtt a szeretet ünnepére
Beköszönt az adventi időszak – hangolódjunk együtt a szeretet ünnepére
Újra eljött az időszak, amikor előkerülnek a dobozok mélyéről a csillogó díszek, angyalkák, ikonikussá vált diótörő figurák. Égősorok és gyertyaláng...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS