Öt éve működik hivatalos szervezeti formában a Rászoruló Magyarokért Egyesület, akik a nehézségek ellenére sem adják fel és igyekeznek ott segíteni, ahol csak tudnak. Az elmúlt években több kezdeményezésükről is hírt adtunk már, azonban korábban még nem volt példa arra, hogy több mint 100 mélyszegénységben élő, idős ember, vagy egyedülálló személy számára tették szebbé a karácsonyt azzal, hogy csirkét, savanyúságot és bort vittek otthonaikba. 

A 2023-as esztendő végéhez közeledve Virág Tiborral, az egyesület elnökével beszélgettem az idei év eseményeiről.
Virág Tibor (középen) Kovács Norberttel és Barna Attilával 
-Hirdetés-

Kiknek segítettetek az idén?

Év elején még az ukrán menekülteknek is szállítottunk csomagokat. Rengeteg rászoruló családnak, gyereknek vittünk ruhákat. Akkoriban még volt némi élelmiszer tartalékunk, így tartós élelmiszereket is adományoztunk, azonban az infláció növekedésével egyre kevesebb a támogatónk. Évközben eljutottunk még Balatonfüredre is, ahol nagycsaládosoknak és időseknek tudtunk segíteni ételosztással, a térségünkben működő cégek támogatásának és felajánlásainak köszönhetően: Csontos Gábornak, Weiszapt Péternek és Dedák Krisztiánnak. 

Kapcsolódó cikk
Balatonfüreden osztottak ételt a Rászoruló Magyarokért Egyesület tagjai
Balatonfüreden osztottak ételt a Rászoruló Magyarokért Egyesület tagjai
Pénteken Balatonfüredre vittek étel-adományokat a Rászoruló Magyarokért Egyesület önkéntesei: Bari Norbi, Ágnes, Krisztián és Zoltán, illetve az elnök: Virág Tibor....

Általában az egyházaktól és a családsegítőktől kapunk címeket, így mindig célzottan tudtunk segíteni.
Anyagi helyzetünk elég gyatra, hiszen évi 150.000 forintos NEA támogatással nem sokra megyünk, hiszen csak a kisbusz fenntartása többe kerül ennél. A keretek sajnos országos szinten szűkösek, azonban évekkel ezelőtt sikerült vásárolnunk egy kisbuszt, aminek mind a mai napig nagyon sok hasznát vesszük.

Bari Norbert (segítő) és Csontos Gábor, akitől 150 darab egész csirkét kapott az egyesület idén karácsonyra 

Legtöbbször közösségi oldalunkon szoktam segítséget kérni. Olyankor mindig jelentkeznek újabb támogatók és önkéntesek is, azonban ez még mindig kevésnek bizonyul sok esetben. Azt tapasztaljuk, hogy leginkább meleg ruhára és tartós élelmiszerekre van szüksége az itt élőknek, de erre egész évben, nem csak alkalmanként.

Balatonfüredet már említetted. Mely településekre jutottatok még el?

Orgoványra, Izsákra, de voltunk Kecelen is, illetve Kaskantyún is szerveztünk ruha- és játékosztást.

Kapcsolódó cikk
Ingyenes ruhaosztást szervezett a Rászoruló Magyarokért Egyesület
Ingyenes ruhaosztást szervezett a Rászoruló Magyarokért Egyesület
Ingyenes ruhaosztást szervezett Kaskantyún a Rászoruló Magyarokért Egyesület 2023. április 29-én szombaton délelőtt a Hunyadi utcában, a gubafa alatt. Ez...

Elsősorban inkább családoknak segítetek, vagy közösségeknek?

Elsősorban inkább családoknak segítünk. Sok bedobozolt ruha várt kiosztásra, melyeket Erdélybe vittünk ki decemberben. Szétosztásában Simó Zoltán a hargita megyei roma ifjúsági közösség vezetője volt segítségemre. Az erdélyi hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekeknek gyűjtöttünk cipősdobozokat is.
Azonban most például olyan problémával állunk szemben, hogy érkezett bútorfelajánlás is a napokban, azonban nincs kivel elhoznom azokat. Egyre kevesebb önkéntes tud ebben segíteni nekem.

Milyen nagyobb projekteken dolgoztok most?

A január minden szegény ember számára nagyon vékony. Így elsősorban arra összpontosítunk.

Hány főből áll a tagságotok, illetve mekkora a támogatói körötök jelenleg?

10 fő körüli a hivatalos szám, azonban önkéntesekkel együtt több, mint 25-en vagyunk. Ennek ellenére környékbeli önkéntesek jelentkezését szívesen fogadjuk.

Segítőivel (b-j): Szebelédi Krisztián, Virág Tibor, Szabad Zoltán, Bari Norbert

Férj, édesapa, futball edző és vállalkozó is vagy. Hogyan tudod mindezt összehangolni?

Nehezen, de mindig igyekszem időt szakítani arra, hogy másokon segíthessek.

Kapcsolódó cikk
A bajnoki címért is versenyben vannak a kaskantyúi labdarúgók
A bajnoki címért is versenyben vannak a kaskantyúi labdarúgók
A Bács-Kiskun Vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjában az őszi szezonban nagyon jól szerepelt a Kaskantyúi FSE csapata. Az...

Mindez miért vált ennyire fontossá számodra?

Hivatalosan öt éve segítünk egyesületi formában, azonban én azelőtt is ott segítettem, ahol tudtam. Ezt a hozzáállást is a családomból hozom, akik azt tanították nekem, hogy haraggal a szívünkben nem szabad lefeküdni és mindenkin segíteni kell, aki segítséget kér.

Gyakran fordulnak meg ilyen otthonokban élő családoknál

Van, amire még szükségetek lenne további eredményes működésetekhez?

Két pályázatot is beadtunk már a Magyar Falu Programba, hiszen egy átmeneti otthont szeretnénk kialakítani Kaskantyún.

Hogyan értékelnéd a 2023-as évet?

Az elmúlt évek legnehezebb éve volt, kezdve azzal, hogy itt volt a legkevesebb a támogatás, ami minden egyesületnek, civil szervezetnek kevés volt. Az infláció növekedése végett pedig egyre több a szegény ember. Azt veszem észre, hogy sokan megfeledkeztek arról, hogy hazánkban is élnek szegény emberek, akiknek szüksége lenne élelmiszeradományokra, segítségre. Egyébként sok további tervünk van még, melyek megvalósításához további támogatásokat várunk.

Ennek ellenére milyen ambíciókkal vágtok bele a következő évbe?

Mindig nagy reményekkel, azonban azt látjuk, hogy egyre nehezebb. Nagyon sok hívást kapunk, egyre több család kér segítséget, de a mi keretünk is egyre szűkösebb sajnos. Ennek ellenére nem adjuk fel. 

Fotók, bejegyzés: Virág Tibor 

MEGOSZTÁS