2024. január 6-án szombaton újévi koncertre várták az érdeklődőket a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ színháztermébe, ahol az újévi előadás vendégegyüttese az Anima String Quartet and Group vonósnégyes volt. A Gyöngyház Kulturális Központ színházterme csaknem teljesen megtelt a közel egyórás műsor idejére.

-Hirdetés-

A megjelent vendégeket Pájer Ildikó a Gyöngyház Kulturális Központ igazgatója köszöntötte Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az embernek című versével.

Az együttes egyik hegedűse Soós Gábor, aki mondhatni hazatért a koncertre, hiszen soltvadkerti származású. Az Anima Vonósnégyes 2000-ben alakult. Azóta számos fellépésen vannak túl. A főként komolyzenét játszó együttes Soltvadkerten egy kissé könnyedebb műsort adott, hiszen ismert retro magyar és külföldi slágerekkel szórakoztatták a közönséget, melyet többször be is vontak a produkciójukba.

Soós Gábor hegedűn játszott

Felcsendült többek között Cserháti Zsuzsa: Különös szilveszter című száma, vagy éppen a Hegedűs a Háztetőnből a „Ha én gazdag lennék”. De a KFT: Afrika című slágerébe a közönséget is bevonták, illetve a műsor legérdekesebb és legmegindítóbb pillanata az volt, amikor Soós Gábor kijött a közönség közé és az egyik közelgő szülinaposnak játszott szerenádot.

Szerenád

Az Anima Vonósnégyes négy férfi tagból áll, azonban sajnos a betegségek miatt csak ketten tudtak eljönni Soltvadkertre. Viszont a két betegség miatt távol maradt kollégájukat, két hölggyel pótolták erre az eseményre az együttes tagjai.

Krajnik Ágoston brácsán játszott

Soós Gábor hegedűn játszott, Krajnik Ágoston brácsán, míg Novák Netti Vivien csellón és Lenovics Regina hegedűn.

Lenovics Regina hegedűn, Novák Netti Vivien csellón játszott

A műsort nagy vastapssal köszönte meg a szép számú közönség.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (65 db kép)
MEGOSZTÁS