A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC gárdája szabadban és teremben heti három edzéssel és felkészülési mérkőzések lejátszásával próbál minél jobb formába kerülni a tavaszi bajnoki rajtig. A csapatnál a játékoskeret tekintetében a tél során több változás is volt.

A játékoskeretről Márton Zsolt edző elmondta, hogy a sérülések és egyéb okok miatt mindenképpen új játékosokat kellett igazolni, mert létszámban és minőségben sem volt megfelelő a csapat. A gárdához érkezett új igazolásként Dunaújvárosból Hompót Dániel védő, a Kiskunfélegyháza csapatától visszajött Budai Áron középpályás és szintén onnan érkezett Vén Balázs bal oldali védő-középpályás, valamint Petrovics Kevin ismét elkezdte a közös munkát az együttessel. Jó hír a csapattal kapcsolatban még, hogy a csatár poszton meghatározó játékosnak számító Salami Eugene újra elkezdte az edzéseket hosszú térdsérülése és műtétje után. Az őszi keretből Karf Alex még egyetlen edzésen sem vett részt, róla az edző nem tud semmit, Agócs Kristóf pedig jelezte, hogy a továbbiakban a vármegyei III. osztályú csapatban szeretne majd szerepelni.

-Hirdetés-

Az együttesnél vannak sérültek is, akik közül Szabó Gergő térdében van egy ciszta és a felépülése folyamatban van, a bokaszalag szakadást elszenvedett Mijailovic Zalánt megműtötték, így rá a tavaszi szezonban nem lehet számítani, valamint Gyenizse Tamásnak is volt egy keresztszalag műtétje, ami után a gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. A kapus poszton számításba vehető Pszota Csongor szintén keresztszalag szakadást szenvedett és ő még a műtét előtt áll, így rá is hosszabb kihagyás vár. A edző most kapusok tekintetében Tóth Zoltánra és Brada Jánosra számíthat jelen állapotban a tavaszi szezonban.

A téli felkészülés során az első edzőmérkőzését a gárda január 27-én játszotta, amikor a vármegyei II. osztályú Foktő együttesét fogadták hazai környezetben és 0-1 után 9-1 arányú győzelmet arattak.

Az edző kiemelte, hogy többet várt ettől a találkozótól a foktőiek részéről, akik igen tartalékosan léptek pályára. A nagyarányú győzelem a második félidőben alakult ki és külön örült annak, hogy a csapat játékosai végig nagyon komolyan vették a mérkőzést, így megfelelő terhelést kaptak. Az edző szerint az új igazolásoknak köszönhetően létszámban és minőségben is erősödött a csapat az őszi szezonhoz képest.

A gárda legközelebb február 3-én szombaton játszik edzőmérkőzést, amikor 11.00 órai kezdettel a Kiskunmajsa FC csapatát fogadják hazai környezetben, és a későbbiekben még felkészülési találkozót játszanak az Akasztó FC és az Apostag gárdáival.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS