A most következő hétvégén indul a Bács-Kiskun vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. Az már ősszel kiderült, hogy egy kiegyenlített bajnokság a mostani, így tavasszal bárki meglephet bárkit.
Kistérségi csapataink közül a legjobb helyzetből a Soltvadkert várhatja a tavaszi folytatást, hiszen két ponttal vannak csak lemaradva a listavezető Kunbajától a tabellán. A többi csapat az Akasztó középmezőny első, míg a Kecel és a Kiskőrös a második feléből várja a tavaszi rajtot. Mind a négy együttesből egy-egy játékost kérdeztünk a felkészülésről, csapatban történt változásokról, az első találkozóról és, hogy mivel lennének elégedettek a szezon végén.

Mint már említésre került, Soltvadkert a második helyről indul a tavaszi menetelésre. Az együttesből Supka Zsolt középpályás mondta el gondolatait.
-Hirdetés-

Elég intenzív felkészülésen vagyunk túl, amelyet már január 9-én megkezdtünk. A programban heti 4 edzés és egy-két edzőmérkőzés szerepelt. Azt gondolom, az edzések elérték céljukat, hiszen jó erőnlétben várhatjuk a tavaszt. Az első két találkozó nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de levontuk a megfelelő tanulságokat és a folytatás már sokkal biztatóbban alakult. Egy igazán remek játékkal tudtunk jó eredményt elérni az NB3-as Dunaföldvár ellen, legyőztük a Kalocsa és a Nemesnádudvar csapatát is.
A játékoskeretünk némileg változott a téli szünetben, de az új igazolásokkal tovább tudtunk erősödni. A támadósorba érkezett Huszka Bendegúz és Luka Sili, valamint Somogyi József és Móczár Péter személyében csatlakozott a felnőtt kerethez két ifjúsági játékos is. Úgy érzem, nagyon egyben van a csapat, a hangulat kiváló és mindenki szeretne egy nagy eredményt elérni idén, amelyhez remek alapot teremtettünk ősszel.
Az első fordulóban rögtön egy nehéz feladat vár ránk Kecskeméten, ugyanis egy rendkívül zártan és szervezetten védekező csapattal találkozunk. Ősszel sikerült már a mérkőzés elején kétgólos előnyre szert tennünk, amelyet aztán a lefújásig meg is őriztünk. Szeretnénk szombaton is egy hasonló teljesítménnyel előrukkolni a KLC ellen. Az edzőjüket ismerve egy nagyon motivált ellenféllel lesz dolgunk, azonban nálunk semmiképpen sem akarhatják jobban a sikert, ha el akarjuk érni a kitűzött célunkat, amely az első három hely valamelyike.
Emellett kiemelt jelentőséggel bírnak számunkra a szomszédvári rangadók, amelyeket mindenáron meg akarunk nyerni. Természetesen mindenkinek a fejében folyamatosan ott motoszkál, hogy 2 pontra vagyunk az első helytől, de ez nem szabad, hogy nyomást helyezzen ránk, inkább egy lehetőségként kell felfognunk, amivel mindenképp szeretnénk élni és ezzel örömet okozni a városnak és magunknak egyaránt.”

Soltvadkerti TE ősszel
Az Akasztó együttese felemás őszi szezont futott. 19 megszerezett ponttal a csapat a 8. helyen telelt. Az együttesből Bányai Máté középpályás osztotta meg velünk gondolatit a tavaszi szezonnal kapcsolatban.

„Sajnos nagyon szomorú vagyok a felkészülés miatt, egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy gondoltam volna vagy, ahogy a vezetőedzőnk is elgondolt. Kevesen vettünk részt rajta, így is köszönhető az ifjúsági játékosoknak, és a megye 3-as labdarúgóknak, mert ha ők nem lettek volna, edzeni sem tudtunk volna legalább azokkal akik szeretnék, hogy jó tavaszt produkáljunk. Körülbelül 6-7 ember van a megye 1-es csapatból, akik rendesen részt vettek az edzéseken. Szerintem az eredmények alapján nincs mire büszkének lenni, ha edzőmeccs, ha nem. Már január elején megvoltak az edzőmeccsek időpontjai, mindenki tudta melyik napokon és hány órakor, ennek ellenére egyszer sem tudtunk kiállni rendesen. Sajnos nem volt egy olyan edzőmeccs, ahol fel tudtunk volna állni tizenegy megye 1-es játékossal, folyamatosan jöttek a lemondások. Nehéz pozitívan beszélni ezekről a meccsekről. Hozzá tenném két sérültünk is van a csapatban. Valamilyen szinten bízom benne, hogy mindenki összeszedi magát, és aki eddig félvállról vette ezt az egészet, az most tökösen bele fog állni, és vért izzadva tudunk küzdeni egymásért a pályán. Mindenképp az 1-8-ban szeretnénk végezni. Nem tudok sok mindent a Kecel csapatáról, nem tudom mekkora játékos mozgás volt, bár tudni, hogy nehéz ilyenkor igazolni új játékosokat. Sosem volt rossz csapat a Kecel, mindig ki-ki meccset játszunk egymással, több jó játékossal is rendelkeznek. Nehéz mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy egy jó rajt hozhat egy kis önbizalmat és meg tudunk indulni felfelé. Utána pedig egy szomszédvári rangadó következik hazai pályán a Harta ellen, ami nagyon fontos Akasztón, a szurkolók is dupla energiákat mozgósítanak, így nekünk is nagyon oda kell tennünk magunkat.”

Az Akasztó FC őszi kerete
A Kiskőrös csapata 17 ponttal a 12. helyről várja a tavaszi rajtot. Az együttes kapusa, Tóth Zoltán beszélt tavaszi várakozásairól.

„A csapat a téli felkészülést január 12-én kezdte. Heti három edzés és egy edzőmérkőzés volt a program. Edzéseket szabadban és teremben is végeztünk. Teremben főleg az erőnléti, súlyzós gyakorlatok voltak előtérben. Összesen 4 felkészülési mérkőzés volt, a Foktő, Kiskunmajsa, Akasztó és az Apostag csapatai ellen. Ezeken a mérkőzéseken az Akasztó elleni meccs kivételével (ahol döntetlent értünk el) nyerni tudott az együttes. Edzőmérkőzéseken nem az eredmény a legfontosabb, de sok pozitívumot mutatott a játék képe, főleg a csapat hozzáállását emelném ki. Sajnos az őszi keretünkből voltak kiesők: Agócs Kristóf a megye III-as csapatban folytatja, Mijailovic Zalán bokaműtéten esett át, Pszota Csongor és Gyenizse Tamás térdműtéten vannak túl, Karf Alex pedig Kaskantyún folytatja pályafutását. A kieső játékosok pótlására sikerült leigazolni Vén Balázst és Budai Áront Kiskunfélegyházáról, Hompót Dánielt Dunaújvárosból, visszatért a csapathoz Petrovics Kevin és az átigazolási időszak utolsó napjaiban hazatért Szedmák Roland is. Az újonnan érkezők közül nem mindenkinek ismeretlen a kiskőrösi légkör, hiszen Budai Áron, Petrovics Kevin és Szedmák Roli is szerepelt már korábban a csapat színeiben. Az érkezőkkel mennyiségben és minőségben is erősödtünk, így bízom a csapat jó tavaszi szereplésében. Az őszt a 12. helyen zártuk, de nagyon sűrű a mezőny, minimális pont különbségek vannak. Úgy érzem, ebben a csapatban minden megvan, ami szükséges ahhoz, hogy elinduljunk a tabellán felfelé és ezt szeretnénk megmutatni mindjárt a Kalocsa elleni szezonnyitón. Ősszel nyerni tudtunk 1-0 arányban, hajtós, kemény mérkőzésre számítok és bízom benne, hogy legalább olyan eredménnyel zárjuk a nyitófordulót, mint ősszel.”

Kiskőrös ősszel az Akasztó elleni hazai találkozó előtt
A Kecel számára jól indult a mostani szezon, de a negyedik forduló után a csapat több vereséget is elszenvedett. Így az utolsó előtti helyről várják az első fordulót 13 megszerzett ponttal. Az együttes támadója Gavula Levente nyilatkozott nekünk.

„A téli felkészülésünk egész jól sikerült. Hangsúly inkább az erőnléten volt az elején. Sajnos kevés edzőmeccsünk volt lemondások miatt, de ezeket pótoltuk edzésekkel. Több új labdarúgó is érkezett, akik szerintem jó játékosok és biztos sokat hozzá tudnak majd tenni tavasszal a csapathoz és a jó eredmények eléréséhez. Az őszi szezonban elég szerencsétlenek voltunk. Voltak nagyon rossz meccseink, de remélem összekovácsolódott úgy a csapat, hogy ezeken tavasszal javítani tudunk majd. Az Akasztó ellen mindenképpen győzni szeretnénk. Ez mindig rangadó, mindegy hogy a két csapat éppen a bajnokságban hogyan szerepel. Ősszel idegenben begyűjtöttük Akasztón a 3 pontot. Nehéz meccs lesz, de a győzelem a cél most is.”

A Kecel FC őszi kerete

A Kecel máris egy rangadóval kezd vasárnap 14 órakor hazai pályán, amikor is az Akasztót fogadják. Ősszel Akasztón a Kecel tudott nyerni, így minden bizonnyal az akasztóiakat fűti a visszavágás gondolata.
A Soltvadkert 24-én szombaton a Kecskeméti LC ellen kezd idegenben.
Míg a Kiskőrös vasárnap Márton Zsolt korábbi együttese, a Kalocsa otthonában lép pályára a tavaszi nyitófordulóban. Mindkét mérkőzés 14 órakor kezdődik.

Kiemelt képen: VIRA.HU archív/ Soltvadkerti TE Soltút a Kiskunfélegyháza elleni hazai mérkőzésen ősszel

MEGOSZTÁS