Előző héten 26 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük halálos balesetet okozott.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2359-en lépték át. A jogsértések elkövetőinek minimum 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük. Az a három sofőr, aki az 50 km/h korlátozás ellenére 96 (Soltvadkerten), 100 (Soltvadkert-Selymes) illetve 105 km/h-val (Jakabszálláson) hajtott, 117.000 forintos bírságra számíthat.

-Hirdetés-

Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt hatvannyolc olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt. Az egyenruhások 26 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük ketten balesetet okoztak. Kecskemétnél egy személyautó sofőrje – feltehetőleg ittasságából kifolyólag – haladás közben áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező gépkocsival. A vétlen sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai időről-időre felhívják az autósok figyelmét az ittas vezetés veszélyeire. Teszik ezt azért, mert az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést: növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

Soha ne üljön ittasan autóba, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

…hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

Kapcsolódó cikk
A rendőrök egy héten keresztül ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Magyarország közútjain
A rendőrök egy héten keresztül ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Magyarország közútjain
A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a Magyar Rendőrség 2024. március 11....

Forrás: police.hu
Kiemelt kép: VIRA.HU

MEGOSZTÁS
Írta: vira