Kiskőrös Város Önkormányzata március 15-én tartotta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett városi ünnepséget.

Nemzeti ünnepünk napján reggel 8 órakor az 1848-as emlékműnél és a Batthyány-emléktáblánál főhajtással vette kezdetét az események sora. Kiskőrös Város Önkormányzata nevében a Batthyány-szobornál koszorút helyezett el Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester.

-Hirdetés-

Ezután került sor a Városháza Dísztermében az önkormányzati elismerések átadására.

Kapcsolódó cikk
Átadták a városi kitüntető díjakat
Átadták a városi kitüntető díjakat
Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz az arra méltóknak. Az...

Kiskőrös Város Fúvószenekara közreműködésével térzene emelte az ünnepi hangulatot.

Kiskőrös Város Fúvószenekara
A Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében ünnepi megemlékezés vette kezdetét, ahol beszédet mondott Domonyi László polgármester.

„Petőfi szülővárosában az 1848. márciusi eseményekre emlékezni nem csak megtiszteltetés, hanem nagy felelősség is. Az elmúlt évben a költő születésének 200. évfordulója alkalmából országosan is kiemelt figyelem irányult ránk” – kezdte a polgármester.

„Úgy gondolom, hogy bár az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot a túlerő vérbe fojtotta, az utókor nemzedékeinek nem a kudarcot kell látni elsősorban, hanem az apró sikerek tégláit egymásra rakva az épülő jövőt…
A történelem sorsfordulói megtanították a magyar nemzetet arra a felismerésre, hogy a jövő a múltból fakad, s jelenünk csak akkor építhető sikerrel és csak akkor építhet sikerrel jövőt, ha tanul múltjából. Az egyik ilyen meghatározó sorsfordulónk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, melynek vitathatatlan láncszeme a március 15-i esemény” – mondta Domonyi László.

Beszédében kiemelte – „a nemzet életében szerepet játszó márciusi események, történelmi sorsfordulók, a későbbi nemzedékek számára is jelenthetnek kapaszkodót, még az anyagiaktól sokat motivált hétköznapok világában is.”
Végül felhívta a jelenlévők figyelmét – „1848. március 15-e nem csak a múlt, a nemzeti felemelkedés és a polgári célokért folytatott küzdelem pozitív példája, hanem nemzeti összefogás jelképe is. Tegyük ezt mi is. 2024-ben mutassuk meg, hogy a ma embere is képes erre. Ez legyen üzenet a ma számára.”

Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere

A műsort a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola diákjai adták.

A hagyományt fenntartva az önkormányzati képviselők feltűzték a kiskőrösi első évfolyamos általános iskolásoknak Kiskőrös Város kokárdáját a Petőfi Szülőház előtt.

2022 óta ajándékozzák meg az első osztályos helyi diákokat Kiskőrös Város kokárdájával
Kapcsolódó cikk
Közforgalomba kerül „Kiskőrös Város Kokárdája”
Közforgalomba kerül „Kiskőrös Város Kokárdája”
2022-ben, a Petőfi 200 Emlékév programjainak kapcsán kezdődött el a hagyomány Kiskőrösön, hogy a város képviselő-testülete március 15-e alkalmából kokárdával...

Az események sorát a koszorúzás és főhajtás zárta a város több helyszínén.

Petőfi szobornál:
  • ORSZÁGOS PETŐFI SÁNDOR TÁRSASÁG nevében koszorúzott Kispálné dr. Lucza Ilona elnök és Kemény Anna gazdasági ügyintéző
  • KISKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében koszorút helyezett el Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester
  • BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA nevében Rideg László elnök
  • BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL KISKŐRÖSI JÁRÁSI HIVATAL nevében Turánné Török Ágnes hivatalvezető és Csányi Szerénke hatósági osztályvezető
  • KISKŐRÖS VÁROS CIGÁNY NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT képviseletében Kunhegyesi Nikolett elnök
  • KISKŐRÖS VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT nevében Kincses Mihályné elnök és Filus Tibor önkormányzat tagja
  • KISKŐRÖS VÁROS SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT képviseletében Györk Ernőné elnök, Csővári János alelnök, Barkóczi Jánosné és Valach Sándorné , önkormányzat tagjai
  • A KISKŐRÖSI POLGÁRMESTERI HIVATAL nevében koszorút helyezett el Dr. Turán Csaba jegyző és Dr. Nagy Gabriella aljegyző, polgármesteri kabinetvezető
  • Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum nevében koszorúzott Grausza Jánosné tagintézményigazgató, valamint Fülöp Marcell Diákönkormányzat polgármester
  • PETŐFI SÁNDOR VÁROSI KÖNYVTÁR nevében koszorút helyezett el Szabados Anna intézményvezető és Tétiné Jónás Aranka
  • KISKŐRÖS VÁROSÉRT ALAPÍTVÁNY nevében koszorúzott Arató János Lóránd alelnök és Turán Istvánné a kuratórium tagja
  • KISKŐRÖSI SZÓLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA nevében Markóné Csányi Gabriella intézményvezető és Tóth Ferenc intézményvezető-helyettes
  • POFOSZ HELYI SZERVEZETE nevében koszorút helyezett el Banyári Pál és Szigeti Mirella
  • az 1956 MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK VILÁGSZÖVETSÉGE KISKŐRÖSI SZERVEZETE nevében koszorúzott Sinkovicz István elnök és Sinkovicz Istvánné alelnök
  • a TERÜLET 56-OS SZÖVETSÉG Faragó Imre elnök nevében koszorút helyezett el Fodor Tamás területi elnökhelyettes
  • FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG KISKŐRÖSI SZERVEZETE nevében koszorút helyezett el Ba Edit és Kissné Aszódi Daniella
  • KISKŐRÖS HELYŐRSÉG NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA nevében koszorúzott Gottfried Béla nyugállományú ezredes, elnökhelyettes, Melcher Sándor nyugállományú őrnagy, szociális bizottság elnöke és Benics László zászlós, gazdasági vezető
  • KISKŐRÖSÉRT EGYESÜLET nevében koszorút helyezett el Szabó Adrián, Ba Marcell és Pivarcsiné Nuszpel Bernadett.
Ba Edit és Kissné Aszódi Daniella
Petőfi Szülőháznál:
  • PETŐFI SZÜLŐHÁZ ÉS EMLÉKMÚZEUM nevében koszorút helyezett el Dr. Filus Erika igazgató és Rajosné Lapid Eszter múzeumpedagógus
  • KRÁMER ALAPÍTVÁNY nevében koszorúzott Krámer Iván elnök és Szilágyi Miklós elnökségi tag
Jókai szobornál:
  • PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY nevében koszorút helyezett el Kispálné dr. Lucza Ilona elnök és Kemény Anna
Kossuth szobornál:
  • KISKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében koszorúzott Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester
Szendrey Júlia szobornál:
  • ORSZÁGOS PETŐFI SÁNDOR TÁRSASÁG nevében koszorút helyezett el Kispálné dr. Lucza Ilona elnök és Kemény Anna gazdasági ügyintéző

Március 14-én koszorút helyezett el a KISKŐRÖSI  BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA a BEM SZOBORNÁL Lasztovicza László igazgató, Czine Patrícia DÖK vezető és Győr Vanessza DÖK helyettes. A koszorúzáson jelen volt Hirsch Kelemen Katalin osztályfőnök vezetésével a 2.a osztály.

Fotók: Juhász D. Géza

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (106 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira