A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgász Egyesület az idei évben is elkezdte a Vadkerti-tónál a haltelepítéseket. Az egyesület március 21-én hajtott végre haltelepítést, amikor a gyönyörű pontyok a közösségi kiülő előtti versenypálya szakasznál kerültek a vízbe.

A halakról Balogh Kálmán az egyesület megbízott alelnöke elmondta, hogy minden horgász egyesületnek van haltelepítési terve és az abban előírt mennyiségnek meg kell felelni, melyhez igazodva kezdték el idén is ezt a feladatot.

-Hirdetés-

Most is a régi, jó kapcsolatot ápoló szolnoki termelőtől érkeztek a halak, összesen 30 mázsányi, amelyek 2-3 kg közötti háromnyaras pontyok. Ezen felül még 6-8 kg-os extra méretű pontyok is kerültek a vízbe, hogy a horgászok fogási élményét növeljék és a halállomány tovább fejlődjön.

Balogh Kálmán egy szép ponttyal a kezében

Megemlítette, hogy az év további részében még a tervek szerint több fázisban összesen 80-100 mázsa 2-3 kg-os pontyokat terveznek telepíteni a tóba. Kiemelte, hogy a tóból az 5 kg feletti pontyokat nem lehet elvinni, így a most telepített extra méretű halakat is kifogásuk esetében vissza kell engedni a vízbe, de nincs halfogási tilalom, ahogy a pontyok a tóba kerülnek foghatók.

Beszélt arról is, hogy a haltelepítések nyilvánosak, meghirdetik a tagság körében, de bármely érdeklődőt szívesen látnak, hogy megtekintsék ennek folyamatát.
Az utóbbi évek intenzív haltelepítéseinek köszönhetően, mára jelentős a tó halállománya, amit a horgászok fogási naplóiba beírt adatok is alátámasztanak. A tóban legnagyobb számban ponty található meg, de szép számban van süllő és amur is.

Az egyesület következő programja a szokásos májusi környezetvédelmi nap lesz majd, ami után nyílt nevezésű – az egyesületi tagokon kívül is jöhet bárki – szezonnyitó horgászversenyt rendeznek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS