Húsvéti nemzetközi kempingtalálkozó a Rónaszéki Fürdőben

A húsvéti hosszú hétvége alkalmával megtelt a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőhöz tartozó Kemping Csehországból és Szlovákiából érkező vendégekkel. Március 27-e szerdától folyamatosan érkeztek, érkeznek vendégek egészen jövő hét vasárnapig a Kempingbe, akik hosszabb, rövidebb turnusokban, körülbelül 420 “egységéjszakát” töltenek el városunkban. Március 28-án nagypénteken a kempingtalálkozó résztvevői Huszty Dániel fürdőmenedzser és csapata által szervezett programokon vettek részt. 

-Hirdetés-

A program reggel 9 órakor kezdődött SzedmákTamás Kiskőrös Város alpolgármestere köszöntőjével:

– “Térségünk központi települése Kiskőrös, itt található a legtöbb látnivaló, érdekesség, melyeket érdemes megtekinteni. A fürdő, ahol most vagyunk, az 1950-es években épült, eredetileg kőolajat kerestek a térségben, azonban az olaj helyett termálvizet találtak. Így jött létre ez a fürdő, amely az egykori híres kiskőrösi orvos Rónaszéki Aladár nevét viseli. A fürdő mellett Kiskőrös nevezetessége, hogy éppen 200 éve városunkban született Magyarország legismertebb költője Petőfi Sándor, akinek a szülőháza a városközpontban található” – mondta az alpolgármester. Köszöntő beszédében bemutatta Kiskőrös város további látnivalóit: az Emlékmúzeum új kiállítását, a János Vitéz Látogatóközpontot, az Old Car Museum-ot és Úttörténeti Múzeumot. Beszélt a Záportározó-tóról, Kiskőröst valamennyi szomszédos településsel összekötő kerékpárút-hálózatról, a Helyőrségi Emlékparkról és a MÍG ÁLLÓ kiállításról, bemutatta a soltvadkerti, keceli és akasztói látnivalókat is. 

Szedmák Tamás, Kiskőrös város alpolgármestere és Bacskai Klára tolmács

Köszöntötte a Kemping Csehországból és Szlovákiából érkező vendégeit Zbynek Vanura, a Camping Club Roznov pod Radhosten elnöke, majd Szekeres Kálmán, akinek segítsége, ötletei, munkája nélkül a húsvéti nemzetközi kempingtalálkozó nem jöhetett volna létre. 

A képen (b.-j.) Zbynek Vanura, Szekeres Kálmán, Bacskai Klára

-Nagyon sokat járunk külföldre is kempingezni, már 30 éve kempingezünk, az ilyen alkalmakkor összeismerkedünk más nemzetiségűekkel is. Nekünk egyébként van családi kötődésünk Lengyelországhoz és először a lengyelekkel alakítottunk ki olyan kapcsolatot, hogy végül eljöttek Magyarországra kempingtalálkozóra. Van egy weboldalam, ami kifejezetten kempingezéssel foglalkozik, találkozókkal, klubbok információival, kimondottan a V4 országok kempingezésével. A weboldal elérhetősége www.campinform.eu és a kiskőrösi kempingtalálkozó is megtalálható rajta. Már többször szerveztünk kempingtalálkozót a lengyeleknek, amikor találkoztunk a V4 országok kempingtalálkozóján a Zbynek Vanura-val, a Camping Club Roznov pod Radhosten elnökével, aki megkért, hogy nekik – cseheknek és szlovákoknak – is szervezzek kempingtalálkozót Magyarországra. Azóta évente kétszer együtt szervezzük ezeket az eseményeket. Ez úgy működik, hogy Zbynek megkérdezi mit javasolok a következő találkozó helyszínéül. Én ide kötődöm Kiskőröshöz és a környékéhez, és emiatt úgy döntöttem, hogy megpróbálom a Rónaszéki Fürdőhöz tartozó kempingbe hozni őket. Úgy egyeztünk meg Zbynekkel, hogy húsvétkor Kiskőrösre jönnek el, tavaly májusban Kiskunmajsán voltunk – nyilatkozta hírportálunknak Szekeres Kálmán, a húsvéti  kempingtalálkozó szervezője. 

Huszty Dániel, a fürdő menedzsere elmondta, hogy a vendégek lovaskocsikkal utaztak a városközpontba egészen Petőfi Sándor szülőházáig. Megtekintették a szülőházat, az Emlékmúzeumot, majd elsétáltak a Szlovák Tájházba, ahol már herókával és pálinkával várták őket. A tájházból szintén lovaskocsikkal utaztak vissza a fürdőbe, ahol a fürdő munkatársai gulyáslevessel és  helyi borászatok kiváló boraival várták őket. A tartalmas nap zárásaként 17 órától a Kiskőrösi Szaxofon Zenekar adott koncertet a fürdőben.

Forrás: Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő Facebook oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS