Április 7-én vasárnap délután 15 órakor tartják meg Kiskőrösön a zsinagógánál a Dr. Birnfeld Sámuel (Petőfi Sándor héber fordítója) emléktábla avató ünnepséget, ahol a köszöntők után  elhangzik majd a Nemzeti dal héber nyelven. 

Birnfeld Sámuel  (Szeged, 1906. december 6. – Felixdorf, 1944. december 28.) tanár és műfordító. Fiatalon mártírhalált halt.

Életpályája

Szüleinek hatodik gyermekeként született Szegeden. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Országos Rabbiképző Intézetben és a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. A numerus clausus alatt kitüntetéssel doktorált. Átfogó műveltségére jellemző, hogy a német, az angol és az olasz nyelven kívül megtanult arabul, arameusul, perzsául, szanszkritül, s otthonos volt a babilóniai ékírásban is. Széles látókörű, a művészeteket ismerő, az irodalom iránt érdeklődő egyéniség. Rajzolni ifjú éveiben az akkor Szegeden letelepedő Heller Ödönnél tanult. Autodidakta alkat, aki utazásai során megismeri a művészetek sokszínűségét, s elmélyül alkotó módszereikben. Főleg a grafika vonzza, s mint naiv művész, ebben a művészeti ágban képes érzékeltetni a lelke mélyén rejtőző gondolatokat. Portréin többek között emberi és művészi ideáljait jeleníti meg.

Magyarország német megszállása után 1944. december 28-án, a zsinagógai dátum szerint Tévét hó 12-én, Félixdorfban éhen halt. 

 

(Forrás: https://hu.wikipedia.org) 

Kapcsolódó cikk
Holokauszt Emlékművet avatott a város – Az Élet Fája 422 emlékező levéllel
Holokauszt Emlékművet avatott a város – Az Élet Fája 422 emlékező levéllel
A Zsinagóga-Kistemplomnál került sor Kiskőrös Holokauszt Emlékművének avatására 2023. július 16-án délelőtt. A rendezvényt Kendrusz Attila, a Szegedi Zsidó Hitközség...
Petőfi Sándor műveit fordította héber nyelvre, melyekhez illusztrációkat is készített
Kapcsolódó cikk
Nagylelkű adomány jóvoltából újult meg a zsinagóga mártír emléktáblája
Nagylelkű adomány jóvoltából újult meg a zsinagóga mártír emléktáblája
Az épület, amelyet a mai kiskőrösi ember leginkább zsinagógaként ismer, eredetileg egy bét hámidrásnak, vagyis tanháznak épült, ahol a zsidó...
A kőtábla ma délelőtt került fel a zsinagóga falára, melyet a Szegedi Zsidó Hitközség állíttatott Benyik Norbert és családja felajánlásával. 
A bejáratnál kapott helyet az emléktábla, melyet a Kőröskom/Kőrösszolg munkatársai szereltek fel Benyik Norbert útmutatásával
Forrás: Kiskőrös város facebook oldal
-Hirdetés-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira