2024. április 20-án szombaton rendezték meg a IV. Hétszínvirág Bács-Kiskun Vármegyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivált és Minősítő versenyt Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban, ahová a vármegye több településéről is érkeztek néptáncosok. Az esemény már délelőtt elkezdődött a próbákkal, majd délután két órakor vette kezdetét a minősítő verseny, ahol 349 fő gyermek és ifjúsági néptáncos 20 táncpedagógussal, 10 Bács-Kiskun vármegyei településről, és 10 néptánc-műhelyből, illetve művészeti iskolából képviseltette magát.

-Hirdetés-

A tánccsoportok különböző korcsoportban, 5-20 éves korig léptek a színpadra, 15 versenyszámmal. A néptánc koreográfiák nagyon színesen tükrözték a Kárpát-medence néptánc kultúráját, hisz kis és nagy magyarországi, felvidéki, bácskai vagy éppen erdélyi táncokat is láthattak a jelenlévők.

A néptáncos műsorok kezdete előtt Horváth Katalin, a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány elnöke, és a rendezvény fő szervezője köszöntötte a megjelent fellépő csoportokat, tanárokat és a kísérő szülőket, barátokat. Majd Szedmák Tamás, Kiskőrös város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt.

A versenyen egy háromfős zsűri minősítette a látott produkciókat többféle szempont alapján, akik különdíjakat, bronz, ezüst, arany és nagy arany minősítéseket osztottak ki az eredményhirdetésnél.

A zsűri tagjai voltak:

Farkas Lilla: Néptánc pedagógus, tanító, közoktatás vezető, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke, Aranygyöngyös táncos.

Húsvéth Csaba: A Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium tagozatvezetője, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület szakmai elnökségi tagja, Kiváló Tehetséggondozó Pedagógus Díjjal kitüntetett néptánc pedagógus, koreográfus.

Illés Zoltán: A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület művészeti vezetője, néptáncoktató, koreográfus, Fülöp Ferenc díjas táncos, számtalan városi és megyei díj mellett kiváló munkájáért Örökség díjat kapott az Országos Gyermek Néptánc Szövetségtől.

Az egész műsor folyamán Szappanos Emese konferálta fel a produkciókat. A minősítő verseny anonim módon zajlott. A versenyző csoportokat műsorszámuk címe alapján, illetve a korcsoportjukat és heti próbaidejüket bemondva szólították a színpadra. Így a csoportok kilétéről csak a minősítések meghozatala után szembesült a zsűri.

Különdíjas minősítések:

Gyermeki előadásmód hiteles megformálásáért: Garai Székelykör Egyesület Aprók Gyermek Néptánccsoportja.

Legszebben éneklő csoport: Bajai Duna Népzene – Néptánc Tanoda Nagycsicsergő csoportja.

Folklóritikai hitelességért: Garai Székelykör Egyesület Nagyobbacskák csoportja.

Játékok, gyermekjátékok érvényszerű előadásáért: Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Töpörtyűk Néptánccsoportja.

Kiemelt Arany minősítésben részesült: Garai Székelykör Egyesület Nagyobbacskák csoportja, Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Palánta Gyermekcsoportja, Garai Székelykör Egyesület Aprók csoportja.

Arany minősítésben részesült: Bajai Duna Népzene – Néptánc Tanoda Nagycsicsergő csoportja, Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Töpörtyűk Néptánccsoportja, Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Csicsergők Néptánccsoportja.

Ezüst minősítésben részesült: Hartai Hagyományőrző Német Nemzetiségi Gyermek Táncegyüttes, Kiskunfélegyházai Padkaporos Táncegyüttes, Kunszentmiklósi Kiskunság Néptáncegyüttes, Szalkszentmártoni Cziberke csoport, Kiskunhalasi AMI Apró kunok csoportja, Kecskemét Táncegyüttes Csutri csoportja.

Bronz minősítésben részesült: Kiskunhalasi AMI Kiskunok csoportja, Kunszentmiklósi Szappanos Lukács AMI Gyöngyvirág csoportja, Szeremlei Ladikos Táncegyüttes.

Oklevelet, különdíjakat és Szabadi Mónika keramikus munkáit kapták a csoportok.

A műsor közben a verseny központi zenekara a Juhász Zenekar Szabadkáról, Pogrányi Miklós Kalocsáról, valamint a Képtár Zenekar Pécsről szolgáltatta a talpalávalót.

A rendezvény fő szervezője: Horváth Katalin, a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány elnöke volt. Társszervező: Lukács László, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület alelnöke volt. A rendezvény lebonyolításáért: a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány, és a kiskőrösi Kőrisfa Néptánc Egyesület felelt. Az eseményt Domonyi László polgármester zárta beszédével. 

A rendezvény: Kiskőrös Város Önkormányzata, Kunság Média Nonprofit Kft., Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, Csoóri Sándor Alap, valamint a „Hétszínvirág” Oktatási és Kulturális Alapítvány 2024. évi Nemzeti Együttműködési Alap pályázati támogatásával valósult meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (293 db kép)
MEGOSZTÁS